Hirdetés

Az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint a tárcavezető arra emlékeztetett, hogy „a szélsőséges időjárás globális kihívások elé állítja hazánkat is, amit egyedül nem tudunk megoldani, ezért számítunk az olyan szövetségesekre, mint az Egyesült Államok”. A klímaváltozás hatásainak leküzdéséhez és társadalmi elvárásoknak történő megfeleléshez elengedhetetlen a precíziós technológiák alkalmazása.

„A folyamatos változások következtében ma már nem művelhetünk úgy földet, ahogy azt apáink tették. A klímaváltozásért nem lehet a gazdatársadalmat felelőssé tenni. Szövetségesek és barátok kellenek, hogy a termelőket meg tudjuk védeni. Nem veszélyeztethetjük az élelmiszer ellátást, de az unokáink számára is biztosítani kell az élhető környezetet” – idézte Nagy István szavait a minisztérium közleménye.

A miniszter kitért arra is, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar alapjaiban újul meg, az Egyesült Államok pedig egyszer már komoly szerepet játszott a hazai agrárium modernizálásában, amire most is szeretnénk támaszkodni.

Nagy István az agráriumban lévő generációváltásra is felhívta a figyelmet. Perspektívát kell adni azzal kapcsolatban, hogy érdemes gazdálkodni, ami nem pusztán egy szakma, hanem egy életforma. Ha a magyar fiatalok megtanulják a tengeren túli technológiákat és kapcsolatokat építenek ki az Egyesült Államokban, akkor később a gazdasági együttműködések területén is még eredményesebbek lehetnek.

Emellett az is lényeges, hogy a magyar Országgyűlés és a kongresszus mezőgazdasági bizottsága még szorosabban együttműködjön egymással, így sokkal jobban fel lehet hívni a társadalom figyelmét a mezőgazdaság nélkülözhetetlen szerepére és az agráriumban zajló változásokra. Ha a gazdaság jól működik, akkor az agrárpolitika is sikeres – fejtette ki a miniszter.

A további eredményes együttműködés érdekében Nagy István hivatalos látogatásra hívta Glenn Thompsont, a Kongresszus Mezőgazdasági Bizottságának elnökét Magyarországra.

Korábban írtuk