Fotó: MTI/EPA/Pool/Michael Reynolds, archív
Hirdetés

Trump úgy fogalmazott: a szörnyű helyzet után az amerikaiak „éheznek rá, hogy dolgozhassanak”. Valamint hangsúlyozta, hogy „gazdaságunk egészségének biztosítása életbevágóan fontos nemzetünk egészségének garantálásához, s ez a két cél párban jár”.

Az elnök azt fejtegette, hogy meg lehetett volna állítani a koronavírus-járványt, a szükségtelen haláleseteket. „Túl sok halál volt ebben az országban, meg lehetett volna állítani, elejét lehetett volna venni, de valaki hosszú idővel ezelőtt mintha úgy döntött volna, hogy ezt nem teszi meg, és emiatt az egész világ szenvedésre ítéltetett” – fogalmazott. Nem mondta ki azonban, hogy kire, vagy kikre gondolt, s nem fejtette ki részletesen a feltételezését sem.

Újságírói kérdésekre válaszolva elmondta, a kormányzat „nagyon komoly vizsgálatot” indított arról, hogy Kína hogyan kezelte a járványt. „Egyáltalán nem vagyunk boldogok Kínával, nem vagyunk boldogok az egész helyzettel, mert úgy hisszük, hogy a járványt meg lehetett volna állítani már a forrásánál” – mondta. Majd hozzátette, hogy a fertőzést „gyorsan meg lehetett volna állítani, és akkor nem terjedt volna el az egész világon”.

„Egyetlen országot kivéve senkit nem lehet felelőssé tenni a történtekért” – szögezte le, hangsúlyozva azt is, hogy „senki nem akar senkit sem okolni, mi csak azokat az embereket keressük, akiknek meg kellett volna állítaniuk a járványt már a forrásánál”.

Arra a felvetésre, amely szerint Alex Azar, az emberi erőforrások és egészségügy minisztere kicsinyítette a vírusfertőzés és a járvány jelentőségét, Trump azt válaszolta: az állítás „nem korrekt” Azarral szemben. Mint mondta, a demokrata párti politikusok, köztük Nancy Pelosi házelnök a járvány kitörésekor szintén nem ismerték fel a helyzet komolyságát. „Nancy Pelosi a kínai negyed utcáin táncolt, oda akart menni bulizni, s ez február végén volt” – mondta, utalva arra, hogy Pelosi februárban arra buzdította az embereket, hogy látogassanak el San Francisco kínai negyedébe, fellendítendő a nehézségekkel küszködő helyi üzleteket. San Franciscóban csak márciusban vezették be a kijárási korlátozásokat.

A sajtókonferencián Deborah Birx orvos, járványügyi szakember és Brett Giroir admirális, a szövetségi egészségügyi tárca államtitkára – mindketten a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket egyeztető kormányzati munkacsoport tagjai – beszámoltak a vírustesztekkel kapcsolatos erőfeszítésekről. Egybehangzóan állították, hogy e téren jelentősen javult a helyzet, a szövetségi kormányzat bármelyik tagállamot képes ellátni megfelelő számú tesztkészlettel.

Az új előírások szerint a vírustesztek elvégeztetése nem a szövetségi kormányzatra, hanem az egyes tagállamokra hárul majd, és a kormányzóknak maguknak kell elkészíteniük a tesztelésekre vonatkozó terveket. A CBS televízió korábban idézett abból a leiratból, amelyet a kormányzók megkapnak. E szerint az államoknak kell aktívan figyelemmel kísérniük a járványhelyzet alakulását, és gyors intézkedéseket magában foglaló terveket kell kidolgozniuk a járvány esetleges helyi kiújulásának kezelésére. Ennek részeként ki kell dolgozniuk például a gyors elkülönítés lehetőségeit és az azonnali tesztelést.

New Yorkban meghosszabbítják a kijárási korlátozást, több amerikai tagállam megkezdte a mindennapi élet újraindítását
New York államban meghosszabbítják a kijárási korlátozást, több amerikai szövetségi államban ugyanakkor megkezdték a mindennapi élet újraindítását hétfőn.
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szokásos napi sajtóértekezletén közölte: vasárnap 337 beteg halt bele a koronavírus kiváltotta Covid-19 betegségbe. Mint fogalmazott: „ez csökkenés, de még mindig tragikusan magas arány”. Az újonnan kórházba szállított betegek száma nem emelkedik, de nem is csökken – közölte.
A kormányzó elmondta: eddig 7500 emberen végeztek antitest-tesztet, amely 14,9 százalékban pozitív lett. Ez azt mutatja ki, hogy a vizsgált személy átesett-e már a fertőzésen. Közölte azt is, hogy nagyobb számban lett pozitív a teszt a spanyolajkú és az ázsiai gyökerű amerikaiaknál.
Bejelentette, hogy egyeztetett Donald Trump elnökkel a szövetségi kormányzat által felállított tábori kórházak némelyikének járvány utáni működtetéséről is. Ezen tervek szerint az államban elővigyázatosságból még őszig fennmaradnának ezek az átmeneti kialakított kórházak arra az esetre, ha a járvány ismét fellángolna, ahogy azt egyes egészségügyi szakértők jósolják.
„Azzal számolunk, hogy ősszel ismét előfordulhat a Covid, vagy a Covid és a normális influenza együttes járványa” – húzta alá Cuomo, hozzátéve, hogy a szövetségi kormányzat „fenomenális munkát” végzett.
Elmondta továbbá, hogy New York államnak nincs elég pénze arra, hogy kifizesse a munkanélküli segélyeket. „Kifogytunk a pénzből, 10-15 milliárd dollár deficitünk van” – közölte. Egyúttal pedig bejelentette, hogy május 15. után meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat, bár ez alól néhány vidék kivétel lehet. Közben az Egyesült Államok több tagállamában megkezdték a mindennapi élet újraindítását. Oklahomában, Georgiában, Dél-Karolinában és Alaszkában hétfőtől ismét nyitva vannak a kisebb üzletek, több tagállamban a jövő hétre tervezik az újranyitást. Colorado kormányzója hétfőn jelentette be, hogy a jövő héttől ismét nyitva lesznek a fodrászatok és a szolgáltatásokkal foglalkozó kisebb üzletek. Tennessee-ben, Mississippiben szintén a jövő héttől indulnak újra a kisebb vállalkozások. Montana kormányzója lehetővé tette, hogy a társadalmi elkülönülés szabályait betartva ugyan, de a templomok már vasárnaptól ismét fogadhassák a híveket.
Nyolc, republikánusok vezette államban – Arkansasban, Dél-Dakotában, Észak-Dakotában, Iowában, Nebraskában, Oklahomában, Utahban és Wyomingban – egyébként a járvány idején korábban sem vezettek be kijárási korlátozásokat. Az Egyesült Államokban – a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint – hétfő délig több mint 968 ezer fertőzöttet és körülbelül 54 ezer halottat regisztráltak.
Eközben a Fehér Ház bejelentette, hogy hétfőtől nem tartanak napi sajtókonferenciákat.
Szintén hétfőn jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR), hogy több kórházban is próbálkoznak azzal a Franciaországban már kísérleti jelleggel alkalmazott gyógyszerrel, amelyet artritiszes betegek kezelésére használnak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok Covid-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.
A kongresszus május 5-én ül össze, hogy megtárgyalja az újabb, sorrendben ötödik gazdaságélénkítő csomagtervet. Ezt Steny Hoyer, a képviselőház többségi demokrata párti frakciójának vezetője, illetve Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus csoportjának vezetője jelentette be hétfőn délután.