Hirdetés

A keddi megmozdulásokat a Dán Hazafiak nevű csoport szervezte, amely a muszlimok szent könyvének egyik példányát hétfőn és a múlt héten a koppenhágai iraki nagykövetség előtt égette el. Az utóbbi egy hónapban két hasonló incidens volt Svédországban.

A török külügyminisztérium kedden határozottan elítélte a Korán elleni „támadásokat” hozzátéve, hogy a dán hatóságok, azzal, hogy hagyják ezt megtörténni, nem látják a lehetséges következmények súlyosságát. Törökország már hétfőn felszólította a dán vezetést, hogy megfelelő intézkedésekkel vegye elejét az iszlám ellen irányuló „gyűlölet-bűncselekménynek”.

Bahrein a nap folyamán bekérette a svéd ügyvivőt és tiltakozását fejezte ki a stockholmi Korán-égetésekkel kapcsolatban.

Az egyiptomi külügyminisztérium is bekérette az országban működő svéd diplomáciai képviselet ügyvivőjét kedden az iszlám vallás szent könyvének meggyalázása miatt.

Korábban írtuk

Dánia ugyan „provokatív és szégyenletes cselekményekként” elítélte a Korán-égetéseket, de arra hivatkozott, hogy „a véleménynyilvánítás és gyülekezés szabadságát is tiszteletben kell tartani”. Lars Lokke Rasmussen külügyminiszter kedden kijelentette, hogy konstruktív beszélgetést folytatott a kérdésben iraki hivatali partnerével. „Megismételtem, hogy Dánia elítéli ezeket a kisszámú ember által elkövetett szégyenletes cselekményeket. Hangsúlyoztam, hogy minden tüntetésnek békésnek kell maradnia” – írta a korábban Twitter néven ismert X közösségi platformon.