Fotó: ShutterStock/photocosmos1
Hirdetés

Tüntetők követelték Benjamin Netanjahu kormányfő kizárását a jelöltek sorából az ellene folyó korrupciós bírósági eljárás miatt az államfői rezidenciánál, ahol elsőként a harminc képviselői mandátumot szerzett kormányzó jobboldali Likud párt Netanjahut javasolta miniszterelnöknek.

Az élő adásban közvetített megbeszélésekre estig minden párt elküldi képviselőit, hogy ismertessék álláspontjukat a jövendő kormányalakításról, miután Rivlin múlt héten kézhez kapta a március 23-i választások eredményeit. A Likud képviselői azzal érveltek Netanjahu mellett, hogy őt javasolja a legnagyobb párt, valamint a legtöbb honatya a választások nyomán felállt új kneszetben.

Rivlin az izraeli törvények szerint meglehetősen szabadon dönthet a pártfrakciók meghallgatása után arról, hogy kit kér fel az új kormány megalakítására, de ezt a Likud képviselői vitatják, mert szerintük kötelessége a legnagyobb párt vezetőjének adni a kormányalakítás lehetőségét.

Rivlin bejelentette, hogy más értékalapú döntést is hozhat jogi lehetőségeinek mérlegelése után, figyelembe véve a Netanjahu elleni vádakat, majd éles vita bontakozott ki erről a Likudot képviselő Amír Ohana belbiztonsági miniszterrel.

Korábban írtuk

A helyi média szakértői szerint elsősorban az számíthat Rivlin felkérésére a két éven belül tartott immár negyedik parlamenti választás után, akinek a legnagyobb esélye lesz új, stabil kormány alakítására a március 23-i választásokon megszavazott parlamentben, miután az elmúlt években állandósult a Netanjahut ellenző és az őt támogató politikai tömörülések patthelyzete.

Jelenleg Netanjahunak nincs kormányalakításhoz szükséges többsége az új kneszetben, hiába rendelkezik a legnagyobb párttal és a legtöbb honatya támogatásával. Még akkor sem tudna kabinetet létrehozni, ha 61 mandátumot szerezne a 120 tagú parlamentben, mert mellé állna ugyan az egyik tömböt sem választó két párt, Naftali Bennet Jobbra (Jamina) nevű pártja és Manszúr Abbász Raam nevű arab muzulmán hagyományőrző pártja, de a tömbjéhez tartozó szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű rasszista és arabellenes frakció nem hajlandó olyan kormányba belépni, amelyet arab párt támogat, akár kívülről, akár úgy biztosítva a többséget, hogy távol marad a szavazásról.

Másodikként a centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt képviselői sorakoztak fel az államfő előtt, akik a pártot vezető Jaír Lapidot javasolták kormányfőnek. Mivel ők sem tudtak felmutatni 61 főt a kneszetben, Rivlin kijelentette, hogy jelenleg nem látja új kormány megalakításának lehetőségét Izraelben.

Mivel a negyedik választások sem ígérnek egyértelmű többséget egyik szemben álló oldalnak sem, Rivlin azt is megkérdezi a pártok képviselőitől, hogy kivel nem lépnének semmiképpen sem koalícióra, és ki a második lehetséges jelöltjük.

A Van Jövő (Jes Atíd) nevű második legtöbb képviselőt szerzett centrista párt élén álló Jaír Lapíd az utóbbi napokban intenzív tárgyalásokat folytatott Bennettel, a mindössze hét honatyát a kneszetbe juttató Jobbra nevű jobboldali párt vezetőjével, valamint Gideon Szaárral, az Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali párt elnökével a „változás kormánya” létrehozásáról.

A helyi médiába kiszivárgott, hogy az esetleges újabb, ötödik választások elkerülése érdekében Lapíd olyan kormány felállításával próbál kitörni a patthelyzetből, amelyet rotációval előbb Bennet, majd ő maga vezetne, és melyben a Netanjahu vezette Likud nélkül részt venne számos jobboldali és centrista párt, és melyhez később csatlakoznának a vallásos pártok is.

A jelenlegi izraeli politikai helyzet paradoxona a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint az, hogy éppen az egyik legkisebb párt vezetőjének, Naftali Bennetnek van a legnagyobb esélye a kormányfői feladat megszerzésére, miközben a legnagyobb Likud esélytelennek tűnik a kneszet többségének támogatására mindaddig, amíg Benjamin Netanjahu áll az élén.