Fotó: MTI/AP

A Scotland Yard szerdai tájékoztatása szerint legalább hat halálos áldozata van a nyugat-londoni Grenfell Tower toronyházban hajnalban kitört tűzvésznek. A londoni rendőrség hangsúlyozta, hogy várakozása szerint az áldozatok száma növekedni fog, mivel a vizsgálat még nagyon korai szakaszban jár. 
 

Dany Cotton, a londoni tűzoltóság parancsnoka közleményében számos halálesetről szólt, de közölte, hogy az épület mérete és bonyolult belső szerkezete miatt az áldozatok pontos számát egyelőre nem lehet megállapítani, és a hatóságok a tűz okát sem ismerik még. Hozzátette, hogy a londoni mentőszolgálat harminc sérültet szállított öt kórházba. 

A Grenfell Tower nevű, 1974-ben épült, 120 lakásos toronyházhoz hajnalban riasztották a tűzoltókat, akik negyven járművel és kétszáz fős egységgel vonultak a helyszínre. A tűz azonban rövid idő alatt elborította a magasházat, és kora reggelre szinte teljesen elemésztette az épületet, amelynek a második emelettől felfelé jóformán csak a betonváza maradt meg.

A toronyépület több ponton még reggel is lángolt, de a tűzvészt jelentős részben már sikerült megfékezni. A füstoszlop azonban London egész területéről látható.

A Grenfell Tower a Kensington and Chelsea kerület északnyugati határán emelkedik, nem messze a karneváljairól, kirakodóvásárairól, divatos üzleteiről világhírű Notting Hill negyedtől.

A városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak helyi szakaszát a rendőrség lezárta, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és az égő házból a szél izzó pernyét, törmelékeket hord a pályákra.

Mindkét irányban lezárták a kelet-nyugati irányú A40-es gyorsforgalmi utat is.

Szerda reggelig a rendőrség nem közölt pontos adatokat a sérültek számáról. Szemtanúk arról számoltak be, hogy többen az égő épületben rekedtek. Többen azt mondták, hogy embereket láttak kiugrani a toronyházból.

Nick Paget-Brown, a Kensington and Chelsea kerület tanácsának vezetője a Sky News brit hírtelevíziónak szerda reggel azt mondta: a hatóságok jelenleg azt próbálják kideríteni, hogy hányan tartózkodhattak a toronyházban a tűz kitörésének pillanatában.

Sadiq Khan, London polgármestere közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll a sürgősségi szolgálatokkal.

A környéken több befogadóközpontot létesítettek az épület körzetéből kitelepített lakók számára.

A toronyházban a Kensington and Chelsea kerület tanácsának ingatlankezelő vállalata 2015-2016-ban jelentős felújítási munkákat végzett.

Ez az utóbbi évek legsúlyosabb épülettüze a brit fővárosban.

MTI