Konasenkov szerint Mariupolban további 134 ukrán katona, köztük 14 tiszt tette le önként a fegyvert és adta meg magát. Ezzel, mint mondta, a 36. ukrán tengerészgyalogos dandár összesen 1160 katonája, köztük 176 tiszt adta fel a harcot. A tábornok tájékoztatását megelőzően a donyecki területvédelem azt közölte, hogy összesen 1350 ukrán tengerészgyalogos adta meg magát.

Hirdetés

Egy, a Rosszija 1 televízióban elhangzott katonai szakértői nyilatkozat szerint ez volt eddig a délkelet-ukrajnai konfliktus legnagyobb létszámú ukrán fegyverletétele: a 2015-ben Debalcevénél fogságba esett ukrán katonák száma nem érte el az ezret.

Az orosz védelmi tárca szóvivője szerint az orosz rakétacsapatok és tüzérség 770 ukrajnai katonai célpontot, köztük az Sz-300-as föld-levegő rakétarendszert semmisített meg. A támadott objektumok között volt 101 erődítmény, 110 tüzérségi lőállás, valamint 548 olyan terület, ahol az ukrán hadsereg élő- és tűzereje összpontosult. A tábornok egy ukrán MiG-29-es vadászgép, egy Mi-8-as helikopter és egy Bayraktar TB2 drón elpusztítását is bejelentette.

Konasenkov szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 131 repülőgépet, 104 helikoptert, 245 légvédelmi rakétarendszert, 448 drónt, 2179 harckocsit és páncélozott harcjárművet, 248 rakéta-sorozatvetőt, 944 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2088 különleges katonai járművet veszítettek.

Donyecki közlés szerint Mariupolból az elmúlt nap folyamán 447 embert, köztük 69 gyereket sikerült kimenekíteni. A donyecki milícia hadijelentése 68, a luhanszkié 25 újabb ukrán katona elestéről számolt be.

Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője szerda este azt mondta, hogy az ukrán hadsereg mintegy 450 civilt tart bezárva egy kolostorban a Donyec-medencei Volnovaha járásban, Kramatorszkban és Zaporizzsjában pedig iskolákban és egy kórházban alakít ki állásokat, a lakosságot pajzsként felhasználva. A tábornok szerint az ukrán fél még mindig 6200 külföldit tart fogva „túszként” 11 országból.

Mizincev szerint Harkivban három új ukrán nacionalista zászlóaljat állítottak fel súlyos és különösen súlyos bűncselekményekért elítélt, a büntetésüket töltő foglyokból, hogy megakadályozzák a lakosság távozását a városból, és megsemmisítsék a visszavonuló vagy megadásra készülő katonai egységeket. Mint mondta, Ukrajnából több mint 2,7 millió ember kérte, hogy Oroszországba evakuálják. Beszámolója szerint Kijev továbbra sem hajlandó megoldani az ország kikötőiben blokkolt külföldi hajók kérdését.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Egyetemén (MGIMO) csütörtökön megtartott konferencián azt hangoztatta, hogy Washingtonnak és Brüsszelnek „a radikális-nacionalista kijevi rezsimnek nyújtott feltétel nélküli támogatása, az ukrajnai radikálisok támogatása és Ukrajna Ellen-Oroszországgá alakítása” szerinte „a Nyugat ruszofób kurzusának betetőzésévé vált”. Álláspontja szerint a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, arra törekszik, hogy helyreállítsa és megszilárdítsa dominanciáját a nemzetközi ügyekben, „hogy továbbra is a szűken vett önző céljait valósítsa meg más országok nemzeti érdekeinek rovására”.

„Ennek az agresszív vonalnak a legfontosabb része a Nyugat sok éve tartó politikája, amely hazánk komplex, rendszerszintű elszigetelésére irányul. Minden fronton, ahogy mondani szokták” – mondta a miniszter.

Lavrov abban hibáztatta a Nyugatot, hogy nyolc éven át támogatta Kijevet a minszki megállapodások elszabotálásban, és arra ösztönözte az ukrán hatóságokat, hogy erőszakkal oldják meg a Donyec-medencei válságot.

„Ukrajnát aktívan belerángatták a NATO-ba, minden módon bátorították az orosz nyelv, az orosz oktatás, az orosz média betiltását, a független újságírók letartóztatását, üldözését, sőt megölését, és halált okozó fegyverekkel pumpálták tele” – fogalmazott Lavrov.

Korábban írtuk