Olasz tisztviselők saját vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy egy milánói cég, az Equality Consultancy segített-e tisztára mosni az uniós törvényhozóknak szánt katari kenőpénzeket – ismerteti a Politico brüsszeli hírportál írását a Magyar Nemzet. Három milánói bírónak csütörtökön kell döntenie arról, hogy kiadják-e Belgiumnak a cég alapítóját, Monica Bellinit. Az ügymenetet fékezi, hogy jelentős mennyiségű dokumentumot kell elszállítani Olaszországba.

Hirdetés

A belga ügyészek ugyanis már hetek óta célkeresztben tartják az Equalityt és Bellinit. Bellini Pier Antonio Panzeri volt olasz európai parlamenti képviselő könyvelőjeként dolgozott. Panzeri az Európai Parlament különböző bizottságait és más tisztségviselőit behálózó, Marokkó és Katar nevében működő, befolyással járó készpénzért cserébe működő hálózat kiagyalója volt.

Bellini és cége, az Equality Consultancy, a brüsszeli lap birtokába került európai elfogatóparancs szerint „fontos szerepet játszott a Katarból érkező készpénz visszaforgatásában, létrehozva (…) egy olyan céget, amely a pénzáramlásnak legális látszatot adhatott.” Ezúttal az olasz hatóságok külön is vizsgálják ezeket a kapcsolatokat.

Bellini munkáját titok övezi

Bellini cége rövid ideig létezett, azonban dinamikusan törekedett a határon túli bővülésre és a politikai kapcsolatok mielőbbi megteremtésére, első körben kevés sikerrel. Mivel azonban Bellini mellett Stefano és Luciano Giorgi is alapítója volt a cégnek, hamar lett egy befolyásos segítőjük: Stefano öccse, Luciano fia, Francesco Giorgi, Eva Kaili görög szocialista politikus élettársa, egyben Panzeri asszisztense az Európai Parlamentben. Ezt követően a cég gyorsan felemelkedett.

A Politico által megszerzett és az olasz sajtóban is megjelent belső dokumentumok szerint az Equality Consultancy 2019-ben 240 ezer eurós (mai árfolyam 90,8 millió forint) éves bevételt és 102500 eurós (30,8 millió forint) nyereséget regisztrált. Ugyanebben az évben a cég elkezdte megalapozni brüsszeli jelenlétét.

Az Equality – egyelőre tisztázatlan okokból – 2018-ban az észt fővárosban, Tallinnban is létrehozta helyi leányvállalatát. A cég azonban nem mutatott érdemi aktivitást, 2019 nyarán fel is számolták.

A belga hatóságok azóta korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel miatt vádat emeltek Francesco Giorgi ellen. Jelenleg elektronikus bokajeladóval szabadlábon van a tárgyalásig.

Panzeri, egykori főnöke egy vádalku keretében beismerte, hogy vesztegetési hálózatot működtetett. Bellini ügyvédei és Stefano Giorgi nem válaszoltak a Politico többszöri megkeresésére. Francesco Giorgi ügyvédje azt mondta, hogy nem kívánja kommentálni a folyamatban lévő vizsgálatot.

Januárban elhalasztották a döntést arról, kiadják-e Bellinit

A belső dokumentumok szerint 2020-ban az Equality bevételei 81 ezer euróra (30,6 millió forintra) csökkentek, ami 51 ezer eurós (19,3 millió forint) veszteséget eredményezett az évben. A cég tulajdonosai a világjárványt, illetve egyik legnagyobb ügyfelük megváltozott üzletvitelét okolták. A vállalkozást végül 2021-re számolták fel.

Januárban egy helyi bíró elhalasztotta a döntést arról, hogy kiadják-e Bellinit. Az indoklás lényegében az volt, hogy a La Repubblica olasz napilap által látott dokumentum szerint a helyi hatóságok több bizonyítékot akartak látni a belga hatóságoktól.

Ma a nyilvánosság megtudhatja, hogy az olasz hatóságok elégedettek-e.

A Politico hozzáteszi, szerdán késő estig a helyi ügyész szerint még nem érkeztek meg a legújabb dokumentumok.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk