Újrarajzolt vörös vonalak

A végsőkig feszítette a húrt az elmúlt hetekben a hidegháborúban egykor farkasszemet néző két szuperhatalom, az egy ideje befolyásából veszítő Egyesült Államok és a globális porondra csak egy évtizede visszatérő Oroszország. Pedig a hidegháborúnak már régen vége, az ezután magát győztesnek kihirdetve a csúcson egyedül maradó első számú nagyhatalom igazi kihívója pedig manapság nem Oroszország, hanem éppenséggel Kína. Pekinggel azonban az amerikai adminisztráció nem mer nyíltan konfrontálódni, így az átrendeződő világrendben a pozíciókért folyó harcban továbbra is Washington és Moszkva szembenállása a leglátványosabb.

Kettejük geopolitikai játszmája részben az európai energetikai fronton, főképp azonban már a posztszovjet térségben zajlik. A Nyugat, ezen belül alapvetően az Egyesült Államok, valamint Oroszország geopolitikai szembenállásának első számú felvonulási terepe egy ideje már Ukrajna, de Grúziától Moldován át Belaruszig a szárnyakon is e két pólus néz szembe egymással.

Az igazi feszültség Ukrajna illetően van jelen e két világ között, amelynek kapcsán hetek óta dübörög a háborús hisztéria. Az amerikai sajtó ehhez titkosszolgálati forrásokra hivatkozva adta meg az alaphangot. „Értesüléseik” szerint közel százezer orosz katonát vontak össze az ukrán határ közelében, és Moszkva január végén megtámadja Ukrajnát. Jellemző, hogy a kijevi vezetés először nem tudta mire vélni az amerikai titkosszolgálat „információit”, és tagadták a csapatösszevonások tényét. Aztán észbe kaptak, gyorsan felvették a kommunikációs fonalat, és igyekeztek még az amerikaiaknál is nagyobbat mondani. E két „forrásra” hivatkozva az európai fősodor azóta is kész tényként tálalja, hogy az oroszok támadásra készülnek.

Különösen feltűnő volt, ahogy a hatalomváltással hangot váltó német média még az amerikai sajtónál is „jobban” értesült akart lenni. Pedig a láthatóan átgondolt, a Fehér Házból indított kampány kezdetén a német elemzők és politikusok még józanul visszafogottságra intettek, és azt állították, hogy nem életszerűek e forgatókönyvek, ám azóta ezek a hangok fokozatosan elhalkultak. Legutóbb a Bild a The Washington Post „értesüléseire” és állítólagos NATO-forrásokra támaszkodva már az Ukrajna elleni orosz hadműveletek térképét is közölte. A lap azt is tudni véli, hogy január végén Moszkva 175 ezer katonával három irányból, északról, délről és a Donbasz felől támadja meg Ukrajnát, és mint feltételezi, az ország kétharmadát el is foglalja.

A Bild európai társaival egyetemben szolgaian átvette az amerikai narratívát, amely kész tényként kezeli, hogy a tél közepén az oroszok lerohanják Ukrajnát. Az közben senkit nem zavar, hogy egy készülő támadást nem szoktak előre kikürtölni. A Krím elszakadását sem verte nagy dobra a most annyira képben lévő amerikai titkosszolgálat. Azon sem nagyon gondolkodik el a média, hogy miért is akarna Moszkva háborút, amikor egy ilyen forgatókönyv több terhet rakna a vállára, mint amennyi pozitív hozadéka lenne. Egy nyílt ukrán–orosz háború ugyanis komolyan megingatná az orosz gazdaságot, éppen a hatalmi átmenet idejére gyengítené a politikai stabilitást és szűkítené a Kreml külpolitikai mozgásterét. S ha ehhez hozzávesszük, hogy közben egy katonai akció szinte semennyire nem erősítené, hanem újabb kihívásokkal gyengítené Oroszország biztonságát, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy a háború Ukrajnával nem áll érdekében Oroszországnak. Egyelőre legalábbis. Mindinkább úgy tűnik, mintha a látványos kommunikációs akcióval az Egyesült Államok akarná egy értelmetlen konfliktusba belehúzni Oroszországot.

A feszültség fokozódása és fenntartása azonban Moszkvának is hasznos. Mint azt maga az orosz elnök is megfogalmazta, ez folyamatosan emlékezteti a Nyugatot arra, hogy a szürke zónában tett óvatlan lépések drámai következményekkel járnak. A Kreml ugyanis megelégelte, hogy a Nyugat évtizedeken át figyelmen kívül hagyta Oroszország biztonsági érdekeit, felelőtlenül ellene hergeli a posztszovjet térség erre vevő országait, egyre közelebb – legutóbb Lengyelországba és Romániába – telepíti a csapásmérő eszközeit, és a NATO-t lassan már az orosz határokig bővíti. Moszkva jogi garanciákat kér arra, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább Kelet-Európában, és nem létesít Oroszországra fenyegetést jelentő fegyverrendszereket a határai közelében. A jelenleg Ukrajna körül vészesen kiéleződött feszültség mindenekelőtt azt jelzi, hogy Moszkva értelmezésében a 30 éve kidolgozott európai biztonsági rendszer már nem működik, azokat a bizonyos vörös vonalakat ideje újrarajzolni. Szó sincs tehát arról, hogy Oroszország meg akarná támadni Ukrajnát. Az időről időre megtartott demonstratív hadgyakorlatokkal, csapatösszevonásokkal mindenek előtt Washingtonnak üzen, és a NATO-t szeretné távol tartani a határaitól.

Ebben a kiélezett helyzetben került sor az orosz és az amerikai elnök megbeszélésére, amelynek a középpontjában az ukrán kérdés, pontosabban ezen keresztül az új világrend körüli pozícióharc állt. Moszkva a virtuális találkozó után megerősítette, hogy a feszültséget a NATO további közelítésének leállítása csökkentené. Így semmissé kellene tenni a 2008-as bukaresti csúcs zárónyilatkozatában foglaltakat, amely kimondja, hogy Ukrajna és Grúzia az észak-atlanti szövetség tagjai lesznek. Eközben Washingtonban Ukrajna szuverenitását és területi egységét hangsúlyozták, megismételve, hogy orosz támadás esetén Washington minden szükséges támogatást megad Ukrajnának. Ez persze nem közvetlen katonai segítséget jelent, hiszen a NATO főtitkára napokkal korábban Rigában a külügyi csúcson éppen arról beszélt, hogy az atlanti szövetség nem avatkozik bele egy esetleges katonai konfliktusba Ukrajnában. Washington fegyvereket szállítana, és erre az esetre minden eddiginél súlyosabb szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen, így lekapcsolná a SWIFT-ről, kizárva a nemzetközi pénzügyi rendszerből. Ez bizonyára fájó lenne, de azért Irán is túlélte. Éppen ezért az orosz elnök inkább az általa elmondottak megfontolását ajánlotta.

A kétórás megbeszélésen azonban minden jel szerint több is történt, mint az álláspontok konok rögzítése. Washington mintha megértette volna, hogy Oroszország eltökélt az általa meghúzott „vörös vonalak” átlépésére adott válasz tekintetében, ezért időt akarnak hagyni a diplomáciának. Erről szól, hogy egyfajta jelzésként a Pentagon költségvetési tervezetéből másnap kikerültek az olyan további szankciók, mint az Északi Áramlat-2 blokkolása és az orosz államadósság vásárlásának tilalma, egy Ukrajnának szánt 200 millió dolláros fegyverszállítmány jóváhagyását pedig meghatározatlan időre elnapolták. Továbbá a tárgyalások különböző szakértői szinteken folytatódnak, és belengették egy személyes csúcstalálkozó lehetőségét is. De hogy elkezdődött valamiféle alkufolyamat, azt mutatja az is, hogy Joe Biden a megbeszéléseiről azonnal tájékoztatta a nyugati és a keleti szövetségeseit is.

Utóbbiak egyértelműen csalódottak, hiszen számukra az orosz fenyegetés nemcsak biztonsági kérdés, de kiváló üzlet is. Varsó és Bukarest azonnal követelte a NATO keleti szárnyának további erősítését, Kijev pedig értetlenkedve a Biden-adminisztráció katonai támogatást érintő lépésén, újabb fegyvereket kért. Az ukrán elit megütközött azon is, hogy Washington informálisan felvetette a minszki folyamat felgyorsítását, a Donbasz autonómiájának kérdését is. Fehér házi forrásokra hivatkozva az AP pedig arról adott hírt, hogy Ukrajna NATO-tagsága ebben az évtizedben nem aktuális. Ezekre válaszul vethette fel Volodimir Zelenszkij egy Donbaszról szóló referendum gondolatát, és beszélt a NATO-tagság előtt álló akadályokról.

Kérdés persze, hogy mit kér az orosz érdekek esetleges figyelembevételéért, az ukrán kérdés rugalmasabb kezeléséért cserébe Moszkvától Washington. Kézenfekvő lenne, ám a jelenlegi helyzetben nem életszerű a Pekinghez fűződő viszony lazítása; reálisabb a hibrid háború felfüggesztése, egyfajta visszatérés a konvencionálisabb politikához. A választ majd az idő adja meg, az mindenesetre jelzésértékű lehet, ha jövőre létrejön a második személyes Biden–Putyin-csúcstalálkozó. Jelenleg az atlanti szövetségesek nyugtalansága, valamint Washington és Moszkva titkolózása utal arra, hogy valami elkezdődhetett.