Antony Blinken amerikai külügyminiszter (b) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a lengyel-ukrán határon a lengyelországi Korczowában 2022. március 5-én. MTI/ap/Matthew Lee
Hirdetés

Dmitro Kuleba, aki szombat délelőtt Varsóban találkozott Joe Biden amerikai elnökkel, az AFP francia hírügynökségnek eljuttatott nyilatkozatában úgy fogalmazott: „a labda most a lengyelek oldalán van”.

„Részleteiben megvitatjuk az ügyet lengyel kollégáinkkal, hogy meghallgassuk az ő álláspontjukat is, de szeretnék világosan fogalmazni: Ukrajnának égetően szüksége van harci repülőgépekre” – hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője.

„Ki kell egyensúlyoznunk az erőviszonyokat az égen, hogy megakadályozzuk az oroszokat háborús bűncselekmények elkövetésében, városaink bombázásában és civiljeink megölésében” – tette hozzá.

Kuleba kiemelte, hogy reméli az ügyben mielőbb megállapodásra tudnak jutni.

Korábban írtuk

Kuleba szombaton Varsóba látogatott Olekszij Reznyikov védelmi tárcavezetővel, ahol Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaltak.

Washington eredetileg elzárkózott a felvetéstől attól tartva, hogy a lengyel MiG-29-es típusú vadászrepülőgépek átadása Ukrajnának akár katonai eszkalálódáshoz vezethetne a NATO ás Oroszország között.

Az ukrán parlament a Twitteren arról adott hírt, hogy az orosz erők egy nukleáris kutatóintézetet támadnak Harkivban. Azt állították a nukleáris felügyeleti szervekre hivatkozva, hogy egyelőre nem lehet megállapítani az okozott károk mértékét.

Vitalij Kovalj ukrán regionális katonai parancsnok szombaton este Telegram-oldalán közölte, hogy orosz rakétacsapás ért egy üzemanyagraktárt a nyugati Dubno településen. Mint írta, jelenleg az okozott károk felmérése zajlik.

Az ukrán hatóságok közlése szerint szombaton 5208 embert menekítettek ki humanitárius folyosókon keresztül több ostromlott ukrán városból. Az elnöki hivatal helyettes vezetője azt közölte, hogy Mariupolból több mint 4300 ember távozott a nap folyamán.

Eközben az orosz hatóságok is azt közölték, hogy újabb 4 ezer embert menekítettek ki az azovi-tengeri kikötővárosból. A moszkvai védelmi minisztérium szombat esti közlése szerint már több mint 98 ezer lakos hagyhatta el Mariupolt anélkül, hogy az ukránok ebben segítették volna őket.

Az orosz és az ukrán fél a háború kezdete óta kölcsönösen azzal vádolja egymást, hogy szabotálja a civil lakosság evakuálását Mariupolból, ahol az emberek az ostrom miatt katasztrofális körülmények között élnek.

Az Egyesült Államok további 100 millió dollár segélyt ad Ukrajnának a határőrség és a rendőrség készleteinek feltöltésére -jelentette be az amerikai külügyminisztérium. A tárca szerint a pénzből fedeznék további védőfelszerelések, páncélozott járművek, távközlési eszközök és orvosi készletek beszerzését az ukrán belügyminisztérium számára.