A tábornok szerint az elmúlt nap folyamán az érintkezési vonal mentén elszenvedett ukrán veszteség mintegy 680 fő volt. Közülük, mint mondta, 275 katona vesztette életét vagy sebesült meg a Donyeck körzetében vívott harcokban.

Hirdetés

Azt mondta, hogy Zaporizzsjában, Rabotine község közelében az orosz erők légicsapásokkal, tüzérségi tűzzel és nehézlángszóró-rendszerekkel visszaverték az ukrán hadsereg 47. gépesített brigádjának két támadását, és csapást mértek az ukrán 80. ejtőernyős rohamdandárra Verbove falutól nyugatra. Konasenkov azt mondta, hogy ezen a frontszakaszon több mint 145 ukrán katona elesett, és megsemmisült három jármű, két amerikai gyártmányú M777-es, egy brit gyártmányú FH-70-es, valamint három D-30-as és egy D-20-as vontatott tarack.

A megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek között egy kommunikációs központot (a 79. ejtőernyős rohamdandárét a donyecki régióban lévő Novomihajlivkában), három lőszerraktárt, egy harckocsit és két tengeri drónt a Fekete-tengeren.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők által elveszített különleges katonai gépjárművek száma meghaladta a 13 ezret.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. Vlagyimir Leontyjev, a Herszon megyei Nova Kahovka város vezetője közölte, hogy az ukrán hadsereg pénteken egyebek között wolfram roncsolóelemekkel megtöltött rakétával lőtte a várost.

A támadás következtében 15-en megsebesültek, 180 lakás megsemmisült, további 240 pedig megrongálódott.

Korábban írtuk