Magyarország a 163 országot tartalmazó listán 3,2-es klímakockázati indexszel a 134. helyet foglalja el Horvátország és Bahrein között. Az első tízben, vagyis a legnagyobb kockázatot jelentő országok között kizárólag afrikai államok – Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Nigéria, Guinea, Bissau-Guinea, Szomália, Niger, Dél-Szudán, a Kongói Demokratikus Köztársaság és Angola (8,7 és 7,9 közötti mutatóval) – szerepelnek, míg a sort Észtország (1,7), Finnország (1,7), Új-Zéland (1,6), Luxemburg (1,5) és Izland (1,0) zárja, vagyis itt kell a gyerekeknek a legkisebb kockázattal számolniuk.

Hirdetés

A The Climate Crisis Is a Child Rights Crisis: Introducing the Children’s Climate Risk Index című, pénteken publikált jelentés az első összetett, gyermekekre fókuszáló kockázatelemzés, amelyet a témában végeztek. A jelentés rangsorolja az országokat az alapján, hogy az ott élő gyerekeket mennyire fenyegetik a klímaváltozás környezeti csapásai – mint például a hőhullámok vagy a ciklonok -, és mennyire védtelenek ezekkel szemben, például hozzáférnek-e az alapvető szolgáltatásokhoz.

A jelentés szerint hozzávetőleg egymilliárd gyerek – a világon élő 2,2 milliárd gyerek közel fele – él azon 33 országban, amelyet a riport „rendkívül magas kockázatúnak” minősített. A klímakrízis ezekben az országokban a fiatalok egészségét, oktatási lehetőségeit fenyegeti, valamint halálos betegségeknek teszi ki őket. Ezen országok többségében a gyerekek nem jutnak hozzá a tiszta vízhez, csatornázáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és az alapvető oktatáshoz.

A klímakockázati jelentés szerint 240 millió gyereket fenyegetnek a partmenti áradások, 330 millió gyereket fenyeget a folyók áradása, 440 gyermeket fenyegetnek a ciklonok, 600 millió gyermek él a fertőző betegségeknek extrém módon kitéve, 815 millió gyerek van kitéve az ólommérgezés közvetlen veszélyének, 820 millió gyereket fenyegetnek a hőhullámok, 920 millió gyereket fenyeget a vízhiány és egymilliárd ember van kitéve az egyre erősödő légszennyezettségnek.

Korábban írtuk

A világon majdnem minden gyereket érint a fentiek közül valamelyik tényező, a tanulmány szerint azonban a leginkább sújtott országoknak gyakran több környezeti fenyegetéssel is számolniuk kell. Mintegy 850 millió gyermek – vagyis 3-ból 1 – olyan területen él, ahol a fent említettek közül legalább négy környezeti veszélyforrás fenyegeti az életét. Közel 330 millió gyermek olyan területen él, ahol öt főbb veszélyforrásnak van kitéve.

Miközben a 33 nagy kockázati tényezőjű ország mindössze a világ szén-dioxid-kibocsátásának 9 százalékáért felelős, a 10 legnagyobb kibocsátó ország felel a globális kibocsátás 70 százalékáért, és utóbbiak közül csak az egyikük szerepel a listán nagy kockázatú országként. „Miközben egyetlen gyermek sem felelős a klímaváltozásért, ők fizetik érte a legnagyobb árat. A legkisebb felelősséggel bíró országok szenvednek a legtöbbet a kialakult helyzetben” – Henrietta Fore, az UNICEF ügyvezető igazgatója.