Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A biztos a Katarral és az uniós parlamenttel összefüggő korrupciós üggyel kapcsolatos vitában elmondta: az Európai Bizottság zéró toleranciával fordul a korrupció ellen, „amely nagyon súlyos bűncselekmény, aláássa az európai demokráciát, gazdaságot és társadalmat.”

Johansson üdvözölte, hogy a belga hatóságok határozottan léptek fel, és az EP is támogatja a nyomozást. Reményét fejezte ki, hogy „a próbatétel után megerősödik a parlament” és hangsúlyozta, hogy amíg nyomozás folyik, fennáll az ártatlanság vélelme.

„De bárki, akit megvesztegettek, szégyellje magát, mert visszaélt az európai emberek bizalmával, aki azt várják, hogy a képviselők az ő érdekeikért harcoljanak, ne a sajátjukért. A bizalmat csak úgy lehet visszaépíteni, ha támogatjuk a nyomozást és gyökerestül kiirtjuk a korrupciót” – nyomatékosította.

A biztos hangsúlyozta, hogy a törvény teljes szigorával kell lesújtani a korrupcióra, és azt mondta, hogy ehhez az EU-nak már vannak bizonyos eszközök a kezében. „Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az uniós költségvetéssel kapcsolatos bűncselekményekben nyomoz, az Európai Ügyészség az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel kapcsolatos vádhatósági eljárások lefolytatásával foglalkozik, továbbá létrejött a jogállamisági kondicionalitási mechanizmus, amely lehetővé teszi, hogy az uniós források ne korrupt zsebekbe vándoroljanak” – taglalta.

Korábban írtuk

Bejelentette, hogy jövőre új jogszabályt javasol a bizottság az elszámoltathatóság és az átláthatóság megerősítésére. „A tagállamokban az összes korrupciós formát büntetni kell, a törvénytelen meggazdagodást, a befolyással való üzérkedést, a sikkasztást. Ezek uniós szintű büntetésére van szükség” – hangoztatta a figyelmet.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a vitához való hozzászólásában elmondta: „Az EU történetének egyik legsúlyosabb korrupciós botrányáról van szó. A brüsszeli korrupció az egész unió intézményrendszerének a hitelességét rengeti meg”.

Véleménye szerint világossá vált, hogy „a baloldal korrupcióellenességről szóló hagymázas szólamai csupán ócska politikai hazugságok.”

„Guy Verhofstadtéknak az átláthatóság meg ellenőrizhetőség melletti szövegei csupán a brüsszeli korrupció elfedését szolgálják. A rabló kiáltott pandúrt, mivel a képmutatás netovábbja, hogy politikai hazugságokra alapozva napi rendszereséggel vádolnak meg nemzeti kormányokat korrupcióval és követelnek ellenük pénzügyi szankciókat, mindeközben pedig a politikai befolyás áruba bocsátása a baloldalnál maga a norma” – hangoztatta.

Kiemelte: „ezzel a botránnyal Brüsszel minden hitelességét elveszítette ahhoz, hogy másokon számon kérje a korrupciót.”