Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Obara
Hirdetés

Ciuca szerint az EB-nek gondoskodnia kell arról, hogy a – kikötői blokád miatt az ukrán élelmiszerexport számára alternatív útvonalat nyitó – európai uniós „szolidaritási folyosókon” érkező gabonát nyomon követhetővé tegye.

„Ismernünk kell az úticélt, és meg kell akadályoznunk, hogy a spekulánsok dömpingáron kereskedjenek vele, mert ez ellehetetleníti a termelőinket, a gazdákat” – idézte a román kormányfő felszólalását az Agerpres hírügynökség.

Morawiecki is úgy vélekedett: az érintett országoknak közösen kell fellépéniük az Európai Unió fórumain.

„Azért harcolunk, hogy az ukrán gabona ne maradjon a mi országainkban, és az EU-nak segítenie kell a kereskedelmi politikánk érvényesítésében: fontos Ukrajna és Közép-Európa stratégiai érdeke is, de a gazdasági érdekeinket, Románia és Lengyelország gazdasági érdekét is figyelembe kell venni” – érvelt a lengyel kormányfő.

Korábban írtuk

Az Agerpres szerint a román államfő múlt héten tájékoztatta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság (EB) elnökét a romániai gazdák nehéz helyzetéről, és arról, hogy veszteségeik miatt többlettámogatásra van szükségük. Ursula von der Leyen az Európai Tanács ülésén jelezte, hogy az EB felülvizsgálja a kártérítésekkel kapcsolatos korábbi döntését és visszatér a Romániára vonatkozó számadatokra.

Az Európai Bizottság március 20-án közölte: 56,3 millió euró pénzügyi segítséget nyújt a válságalapból a lengyelországi, romániai és bulgáriai gazdáknak az ukrán gabonaimport okozta károk enyhítésére. Ebből Lengyelország 29,5 millió eurót, Bulgária 16,75 millió eurót, Románia pedig 10,05 millió eurót kap. A román gazdaszervezetek „nevetségesen csekélynek” nevezték az összeget.

Klaus Iohannis a Brüsszelbe akkreditált román újságírók előtt az uniós csúcson elmondta: ennek a segélynek az esetében az volt az eljárás, hogy a mezőgazdasági minisztérium elküldte a szükséges adatokat az Európai Bizottságnak, amely tárgyalások nélkül, egy képlet alapján megszabta az egyes tagállamoknak járó támogatás összegét. Hozzátette: furcsának tartja, hogy az EB pusztán egy képlet alapján hozta meg a döntést, és semmiféle egyeztetésre nem került sor az érintett tagállamokkal.

„Az Európai Bizottságnak szem előtt kellett volna tartania, hogy hatalmas áldozatokat hoztunk az ukrán gabonaexport megkönnyítéséért. Nem tette. Nem tudom, miért nem, de majd kiderül. Sajnálatos, hogy az ilyen ultrabürokratikus megközelítések kételyeket ébresztenek az Európai Bizottság jóhiszeműségével kapcsolatban” – mutatott rá a román elnök.