Melegjogi tüntetés a hatvanas években
Hirdetés

Manapság a józan ész gyakran lázadozik azok ellen az eszmék ellen, amelyek ellentmondanak minden emberi tapasztalatnak és racionalitásnak. Naponta találkozunk azzal, hogy a liberalizmus nevében magukat haladónak nevező véleményformálók az abnormálisról be akarják bizonyítani, hogy nemcsak normális, de követendő példa. Eszerint a család borzalmas fertő, a gyermekvállalás az emberi kiteljesedés gátja, kivéve persze, amikor homoszexuális párok általi örökbefogadásról van szó. A Magyarországra záporozó, politikai és ideológiai megfontolásból közzétett elítélő nyilatkozatok, az LMBTQ+ emberek védelmére mint alapértékekre hivatkozó uniós határozatok azt mutatják: a nyugati ember semmit nem tanult a XX. század ordas eszméinek számlájára írható pusztításokból.

Forradalom az ágyban

Csak kevesen gondolnak rá, hogy e jelenségek nem új keletűek. Gyökereiket valahol a hatvanas években lelhetjük fel, amikor a háború utáni jólétbe született ifjúság önfeledten vetette bele magát az újbalos irányzatok által hirdetett, totális felszabadulást ígérő mozgalmakba. Semmit nem sejtettek arról, hogy ezek a mozgalmak a CIA bábáskodásával és támogatásával jöttek létre és izmosodtak. Életerős fiúk és lányok idézték lelkesen Marxot, aki elítélte az általa a kizsákmányolás első színterének tartott családot. Maót és Che Guevarát istenítették, és önmaguk kiteljesedését élték meg a drogbulikon, a CIA által indított és vezényelt LSD-programnak megfelelően.

Ez az ifjúság falta a szintén a CIA által támogatott Marcuse könyvét, az Egydimenziós embert, amelyben az Európából az USA-ba származott filozófusprofesszor a fogyasztói társadalom elkényelmesedett kispolgárát és az állam által az egyénre kényszerített béklyókat ostorozza. E béklyóktól való megszabadulás leglátványosabban a szexuális forradalomban mutatkozott meg, nem kevés profitot hozva az új termék, a fogamzásgátló tabletták gyártóinak.

Új életre keltek Wilhelm Reichnek, a sztálinista Németország Kommunista Pártja tagjának eszméi, aki mögött felsejlik a két világháború közötti orosz titkos­szolgálat, és aki a párt szexuálpolitikáját forradalmasította. Reich fogamzásgátlók osztogatásával és új szellemű szexuális oktatás, továbbá ingyenes abortusz követelésével hívta fel magára a figyelmet még a negyvenes években, és az egyén totális felszabadítását ígérve indította útjára a sokáig gyengécske LMBT-mozgalmat. Vélhetően ő sem gondolta, hogy alig múlik el néhány évtized, és a homo-, bi- és transzszexuálisok mellett további több mint 66 nem képviselői erősítik majd mozgalmát, végül pedig ideológiai ostorként megjelenik a globalizáció felsőbbrendűségét igazoló genderelmélet.

Szivárványos évtizedek

A hetvenes évek az építkezés évtizedének tekinthetők a legerőteljesebben az USA-ban terjedő LMBT-mozgalom életében. Meg kellett ugyan küzdeniük több ellenkampánnyal, még működtek a társadalom önvédelmi reflexei. De a mozgalom töretlenül haladt előre a feminista szervezetek támogatásával. Számos országban elérték, hogy kivegyék a büntető törvénykönyvből a melegeket és leszbikusokat hátrányosan érintő törvénycikkeket. Nemzetközi szövetségük alakult, és 1977-ben San Franciscóban megrendezték első filmfesztiváljukat is. A hetvenes évekhez köthető a szivárványos zászló megszületése is: immár közös jelképe is lett a szerte a nyugati világban alakulgató csoportoknak.

A nyolcvanas évek azonban döbbent rémületet hoztak. Megjelent az AIDS és a Kaposi-szarkóma egy különösen veszélyes változata, utóbbi elsősorban a saját nemükhöz vonzódó amerikai férfiak körében. Ám a nemzetközi részvét, amely a megbetegedett emberek sorsát körülvette, politikai eredményeket is hozott: egymás után születtek meg azok a dokumentumok, amelyek a leszbikusok és homoszexuálisok egyenjogúsítását szolgálták. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének állásfoglalását az Európai Parlament határozata követte. És megrendezték az első, csak nekik szóló olimpiát.

Csak Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek emelte fel a szavát a szervezetek erősödése ellen. Őrá akkor kevesen figyeltek. A „másság” érték lett a nyugati világban, a politikusok már úgy tekintettek erre a népesség 3-5 százalékát kitevő rétegre, mint potenciális szavazókra, akik ráadásul új fogyasztói igényeket is felszínre hoztak. Ennek köszönhetően lobbiszervezeteik is egyre nagyobb befolyásra tettek szert.

A Szovjetunió összeomlása kiterjesztette a vadászterületet: a volt szovjet blokk országaiban – ma már tudjuk – szintén titkosszolgálati támogatással külföldi civil szervezetek jelentek meg, és segítettek létrehozni azokat a közösségeket, amelyek tagjai immár Budapesten, Varsóban, Prágában és másutt együtt vonulhattak velük a szivárványos zászlók alatt a Pride felvonulásokon, élvezve ezekben az országokban is a balliberális pártok és kormányok támogatását.

Veszélyes vizeken

Az immár kiteljesedett, számában megnövekedett mozgalom politikai sikereket is aratott. A homoszexuális-lobbi nyomására 1993-ban az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO törölte e késztetést a betegségek sorából. 1999-ben pedig életbe lépett az úgynevezett amszterdami szerződés, amely az e népességet sújtó diszkriminációt tiltotta, s amelyet az újonnan belépő tagországoknak is alá kellett írniuk. Az amszterdami szerződés később jogalapot nyújtott mindazoknak, akik a melegházasságért vagy a meleg párok örökbefogadási jogáért küzdenek.

A lopakodó jogalkotás az ezredforduló után is folytatódott. Az EU különböző fórumai határozatokat és ajánlásokat fogalmaztak meg, látszólag a homofóbia ellen. Valójában azonban „európai alapértékek”, a liberális demokrácia sarokköveiként. Az ENSZ különböző fórumain szintén számos állásfoglalás született, hiszen ezek egy részében megfigyelői státusban ugyan, de ott ülnek a nemzetközi melegszervezetek képviselői.

És hogy a kép teljes legyen: a Jogászok Nemzetközi Bizottsága és a Nemzetközi Emberi Jogi Szolgálat 2006 végére megalkotta a Yogyakarta-alapelveket. E szervezetek deklarált célja az volt, hogy összehangolják és egyértelművé tegyék az egyes államok emberi jogi kötelezettségeit. Hivatalosan ugyan nem kötelező e jogelveket alkalmazni a jogalkotásban még azoknak az országoknak sem, amelyek aláírták a Yogyartához való csatlakozást, hiszen a dokumentum nem nemzetközi egyezmény. A nemzetközi bíróságok testületei azonban gyakran felhasználják az összeállítást az ítélkezésben. Az ENSZ számos testülete, például az emberi jogi tanács, a jogi és a menekültügyi főbiztos pedig ez alapján végzi a munkáját, és deklarálták, hogy számon fogják kérni a tagországokon e jogelvek betartását.

Mindez pedig végképp veszélyes vizekre kormányozza Európa és a világ hajóját. A korábban tekintélyes nemzetközi szervezetek és bíróságok így bármikor páriaállammá tehetnek országokat és a nép által választott kormányokat, ha azok nem teljesítik a meleglobbi követeléseit.

A legnagyobb veszély azonban nem ez. Az utóbbi két évtizedben ugyanis az LMBT-mozgalom kiteljesedett. Mint ismeretes, a már LMBTQ+ névvel nevezett mozgalomhoz a több mint hatvan úgynevezett alternatív nemhez tartozó emberek szervezetei is csatlakoztak. Ezek közül több újabb követelésekkel állt elő a nyugati uniós tagországokban. Van, ahol a gyerekekkel folytatott szexuális élet legalizálását követelik (ennek egyik élharcosa volt a hírhedt Daniel Cohn-Bendit, európai parlamenti képviselő, a 68-as párizsi diáklázadások egyik vezetője). Másutt azonban már terítéken van az állatokkal vagy a holtakkal való szex tabujának ledöntése. A sort lehetne folytatni, hiszen az emberi fantázia és perverzió kimeríthetetlen, mint tudjuk akár Pier Paolo Pasolini filmjeiből.

A követelődző szervezetek szerint mindez szintén az emberi jogok és a szabadság körébe tartozik, amit számos uniós és ENSZ-határozat véd, a Yogyarta-dokumentumról nem is beszélve. Ez az út azonban nyilvánvalóan a teljes káoszba, és végül a semmibe vezet. A civilizáció totális csődjét, teljes pusztulását jelenti.