„El a kezekkel a gyerekeinktől!”, „Fejezzék be az agymosást!”, „Ki a politikával az iskolákból!”

Hirdetés

– ehhez hasonló táblákkal és kanadai zászlókkal özönlöttek utcára a kanadaiak. A feszültség azután pattant ki, hogy a magyarországihoz kísértetiesen hasonló vitákat – és a genderoktatást már az ötödik osztálytól bevezető állami törvény – követően New Brunscwick állam után augusztus 22-én Saskatchewan kormánya is bejelentette azt a törvényjavaslatot, miszerint szülői beleegyezést igényel, mielőtt egy 16 éven aluli diák megváltoztathatja nevét vagy névmását az iskolában. Ezt azonban bíróságon támadta meg egy UR Pride nevű LMBTQ+-jogi szervezet.

A demonstrációt a „1millionmarch4children” csoport szervezte, a GlobalNews csatornának pedig a főszervező Mahmoud Mourra úgy nyilatkozott: nem akarják, hogy a gyerekeket olyan életkorban tegyék ki mindennek, amíg nem tudják eldönteni, mit szeretnének kezdeni az életükkel. „Nem akarjuk, hogy az ideológiájuk benyomuljon a gyermekeink életébe” – közölték.

Mind New Brunswick, mind Saskatchewan állam miniszterelnöke megerősítette: kitartanak álláspontjuk mellett. A New Brunswick-i kormányfő, Blaine Higgs újságíróknak elmondta, nem ért egyet azzal, hogy a szülők elől is eltitkolja az iskola, ha gyermekük megkérdőjelezte szexuális orientációját.

„Úgy gondolom, hogy szülőknek tisztában kell lenniük azzal kapcsolatban, hogy mit tanítanak az iskolákban a gyerekeiknek”

Korábban írtuk

Közben ellendemonstrációk is kezdődtek.

„A transz öröm gyönyörű!”

– többek között ilyen táblákkal vonultak fel a szerveződő ellentüntetők, akik megfogalmazásuk szerint az LMBTQ+-közösség elfogadásáért emeltek szót.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.