Fotó: MTI/AP/Kreml pool/Szergej Gunejev
Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak nyilatkozik az Övezet és út elnevezésű nemzetközi együttműködési fórum harmadik csúcstalálkozóján Pekingben 2023. október 18-án
Hirdetés

Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte: ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolságuk és a hangsebesség kilencszeresével haladnak. „Ez nem fenyegetés” – szögezte le Putyin.

Szólt arról is, hogy az Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. „Ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus közepette történik, ami felforrósítja a légkört” – jelentette ki. „Ha az Egyesült Államok szerint Oroszország elvesztette a háborút, miért szállítanak ATACMS rakétákat Ukrajnának?” – tette fel a kérdést Putyin. Mint mondta, az ATACMS harcászati támadó rakéták átadása Ukrajnának „hiba”, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.

Elmondta, hogy Hszi Csin-ping kínai elnökkel másfél-két órán át beszélgettek, és megvitattak néhány „meglehetősen bizalmas jellegű” kérdést. Az egyik gázai kórháznál történt, több száz ember halálát okozó robbanásról azt mondta, hogy szörnyű katasztrófa volt, amely megmutatta, hogy a konfliktusnak véget kell vetni.

Az orosz elnök arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Ukrajnával kapcsolatos nyugati álláspont már kevésbé harcias, és egyetért azokkal a kijelentésekkel, amelyek szerint a konfliktust tárgyalások útján kell megoldani.

Korábban írtuk