Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A kenti rendőrség vasárnap délutáni tájékoztatása szerint az angol-walesi főügyészség (CPS) a 19 éves Ibrahim Bah ellen emelt vádat illegális határátlépés elősegítésének kísérlete címén.

Ibrahim Bah, akinek nincs bejegyzett állandó lakhelye, hétfőn áll a kenti Folkestone kikötőváros magisztrátusi bírósága elé.

Nagyszabású nemzetközi mentőakció eredményeként 39 embert sikerült kimenteni a félig elsüllyedt csónakból, illetve a fagyos tengerből, őket Angliába szállították.

A kenti rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint a hatóságok még mindig dolgoznak az áldozatok azonosításán, és próbálják felkutatni a közvetlen hozzátartozókat is.

Korábban írtuk

Suella Braverman brit belügyminiszter a baleset napján tartott parlamenti tájékoztatásában kijelentette: a brit kormány pontosan az ilyen incidensek miatt törekszik az embercsempészek által alkalmazott „üzleti modell” megsemmisítésére.

Suella Braverman arra utalt, hogy tavaly novemberben a hivatalos adatok szerint legalább 27, de nagyobb valószínűséggel 31 ember, köztük öt nő és egy gyermek fulladt a tengerbe, amikor szintén gumicsónakkal próbáltak átkelni a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába, de a csónak az átkelési kísérlet közben elsüllyedt.

Hosszú ideje minden évben több ezren próbálnak illegálisan átjutni a kontinensről a La Manche-csatornán – a világ legforgalmasabb hajózási útvonalán – keresztül a brit partokra, többnyire embercsempészek által szervezett csoportokban, amelyek gumicsónakokkal kelnek útra.

Az idén eddig 45 ezren vágtak neki a veszélyes átkelésnek, csaknem kétszer annyian, mint tavaly egész évben.

A brit kormány nemrégiben Ruandával kötött megállapodást arról, hogy a brit területen elfogott illegális bevándorlókat London áttelepítheti az afrikai országba. Ez a program az emberi jogi szervezetek által indított bírósági eljárások nyomán egyelőre elakadt, de Rishi Sunak brit miniszterelnök az illegális bevándorlás elleni fellépésről kidolgozott átfogó cselekvési tervet ismertetve a londoni alsóházban a hét elején kijelentette, hogy hamarosan elindulnak az első járatok Ruandába.