A tárcavezető a 32. Nemzetközi Gazdasági Fórumon rendezett sajtókonferencián nyilatkozott újságíróknak, miután a gabonabehozatal ügyéről az európai uniós tagállamok agrárminisztereit tömörítő mezőgazdasági és halászati tanács (AGRIFISH) keretében egyeztetett.

Hirdetés

Közölte: a kedden véget ért informális értekezleten Lengyelország részéről megerősítette a négy másik uniós tagállam (Magyarország, Bulgária, Románia és Szlovákia) által is támogatott álláspontot, miszerint az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát szeptember 15-e után is fenn kell tartani, az intézkedést meg kellene hosszabbítani az év végéig.

Telus úgy látta: a szeptember 15-ei határidőről szóló jelenlegi uniós döntés „semmiképpen sem érdemi, hanem politikai jellegű”.

Elmondta: Varsó amellett áll ki, hogy az importtilalom alá vont termékek listája rugalmas legyen. Erről „hosszabb vita kerekedett ki” az embargó meghosszabbítását szorgalmazó öt uniós tagállam között, mivel például Bulgária a napraforgó importjában érdekelt a területén működő feldolgozóipar miatt – számolt be a lengyel tárcavezető. Közölte: Lengyelország a málnát is a tilalom alá vont termékek közé sorolná.

Telus elmondta továbbá: Lengyelország támogatja Janusz Wojciechowski uniós agrárügyi biztos követelményét, hogy uniós eszközökkel támogassák a gabonatranzitot szolgáló szolidaritási folyosókat.

A sajtóértekezletet megelőzően Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az X közösségi oldalon (volt Twitter) közölte: szerdán Janusz Wojciechowskinak bemutatta a lengyel álláspontot alátámasztó érveket, és „nagyon éles, egyértelmű közbenjárását” kérte a gabonaügyben. A miniszterelnök bejelentette: kormánya nem hagyja magukra a lengyel gazdákat, és egyéb, a lengyel agrárpiacot stabilizáló intézkedésekről is tárgyalni fog.

Korábban írtuk