Angela Merkel német kancellár vasárnap jelentheti be hivatalosan, hogy kíván-e pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltjeként indulni a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásokon – jelentette csütörtökön CDU-s elnökségi forrásokra hivatkozva a Madsack német médiacsoport.

A Madsack lapok közös szerkesztőségének (RedaktionsNetzwerk Deutschland – RND) nyilatkozó források várakozása szerint Angela Merkel a párt vezető testületeinek kétnapos berlini értekezletének elején nyilatkozik majd szándékairól. A tanácskozáson a CDU december 6-án kezdődő kongresszusáról és a párt 2021-ig kitekintő programjáról lesz szó.

Az RND beszámolójában nem szerepel, hogy Angela Merkelnek milyen tervei vannak, vállalja-e negyedszer is a kancellárjelöltséget, vagy bejelenti visszavonulását. A legnagyobb német lap, a Bild azonban csütörtökön azt írta, „nyílt titok”, hogy a politikus ismét a CDU és a testvérpárt bajor CSU kormányfőjelöltjeként kíván nekivágni a választási kampánynak, és csak a megfelelő alkalomra vár, hogy bejelentse szándékát.

A CSU várhatóan támogatja Angela Merkelt. Erre utal egyebek között Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnökének egy csütörtöki nyilatkozata, amelyben jelezte, hogy a menekültpolitika körüli nézeteltérések ellenére hajlandó kiállni Angela Merkel mellett.

„Nem káros, ha két párt eltérő álláspontot foglal el egy ügyben” – mondta Horst Seehofer a Schwäbische Zeitung című lapnak, hozzátéve, hogy jó eredményre számít a Bundestag-választáson, „Angela Merkel személye miatt is”.

Kiemelte, hogy a kancellárnak „nagy tekintélye van a lakosság körében”.

Angela Merkel 2000 óta a CDU elnöke és 2005 óta Németország kancellárja.

MTI