Fotó: Anas-Mohammed/Shutterstock.com
Hirdetés

Az izraeli látogatáson tartózkodó Siewiera az X közösségi felületen azt írta: az első lengyel állampolgárok átlépték a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban működő, Egyiptomba vezető határátkelőt.

„A lengyel légierő, összhangban az államfő döntésével, készenlétben áll a szállításra” – tette hozzá a BBN főnöke.

Andrzej Duda lengyel elnök pénteken közzétett utasításának értelmében a november 10. és 19. közötti időszakra egy 150 fős lengyel katonai kontingenst irányítottak át Egyiptomba. A misszió keretében a Gázai övezetből kimenekített lengyel állampolgárokat szállítják haza két Hercules C-130 és egy Casa C-295 katonai személyszállító géppel.

A BBN főnöke már szombaton megerősítette: a fegyveres konfliktus október 7-ei kezdete óta több mint 25 lengyel rekedt a Gázai övezetben, és egyiküket – az Izraelben élő lengyel állampolgárságú történészt, a 75 éves Alexander Danzigot – a Hamász palesztin szélsőséges szervezet túszul ejtette.

Korábban írtuk

„Arra számíthatunk, hogy az elkövetkező órákon, napokon belül állampolgáraink egy része – remélhetőleg – elhagyja a Gázai övezetet” – állt Siewiera szombati X-bejegyzésében.