Vereséggel felérő győzelem
A vártnál rosszabbul teljesítettek a republikánusok a félidős választásokon, pedig egy héttel korábban még arról hallhattunk, hogy az Egyesült Államokon vörös hullám, jobboldali győzelemcunami söpör majd végig. A rossz eredmény nem csupán a republikánusok gyengeségeire hívja fel a figyelmet, de a párton belül egyre egyértelműbben kirajzolódó válságra is.
A Republikánus Párt részleges győzelmet aratott a 2022-es félidős választásokon, hiszen bár a szenátusban a Demokraták kerültek többségbe, biztosan a konzervatívoké a képviselőház, és az egyes pártokra leadott szavazatok közül is ők tudhatják magukénak a legtöbbet. Floridában Ron DeSantis kormányzónak és a republikánus jelöltek túlnyomó többségének sikerült valóra váltaniuk a jobboldali álmot, és a korábban billegőként számon tartott államban gyakorlatilag teljes egészében átvették a hatalmat; még olyan, korábban egyértelműen baloldalinak számító, többségében spanyolajkú-lakta megyékben is, mint például Miami-Dade.
Mindezek ellenére a republikánusokkal szimpatizálóknak nehéz jó szívvel gondolniuk a múlt keddi eredményekre.
„Nem teljesítettünk olyan jól a szenátusi és képviselőházi megmérettetéseken, ahogyan azt gondoltam” – mondta a Fox & Friends adásában Newt Gingrich korábbi képviselőházi elnök, aki 1994-ben részese volt annak a valóban hatalmas félidős választási győzelemnek, amelynek következtében a demokraták 52 képviselőházi helyet veszítettek el Bill Clinton első elnökségének idején. „Bármennyire is alávalónak tartom, úgy vélem, mégis működött az a bideni stratégia, amelynek lényege a republikánusok démonizálása, gyalázása és becsmérlése.”
Bár a politikusnak akár igaza is lehet, a megállapítás rosszul hangzik egy republikánus szájából, akinek a pártja szintén egyetlen üzenettel operált a kampány során: hogy Joe Biden elnök és kormánya rossz. Bár a Republikánus Párt képviselőházi csoportja szeptember végén nyilvánosságra hozott egy választási ígéretgyűjteményt, azzal egyrészt nem voltak képesek tematizálni a közbeszédet, másrészt számos jelölt kampánya kifejezetten gyengére sikeredett. Ez alól elsősorban Ron DeSantis kormányzó, illetve Brian Kemp georgiai és Greg Abbott texasi kormányzó volt kivétel, akik kertelés és finomkodás nélkül szóltak a választókhoz. Nem féltek vállalni véleményüket a kultúrharcos kérdésekben, és mindvégig kérlelhetetlen magabiztossággal álltak ki a klasszikus konzervatív értékek mellett.
Az ország nagy részéről azonban mindez nem volt elmondható. Mintha sok jobboldali jelölt elhitte volna, hogy miután a Biden-adminisztráció első két évében hazájuk rendkívül rossz helyzetbe került – negyven éve nem látott infláció tombol, a benzin- és élelmiszerárak az egekben, hatalmas gondot okoz a bűnözés és az illegális migráció, a külpolitika pedig hibát hibára halmoz –, elég lesz rámutatniuk a puszta tényekre. Ez azonban nem volt elég, főként úgy nem, hogy nem kínáltak egyértelmű megoldási javaslatot az amerikai családok hétköznapjait súlyosan megkeserítő gondokra, elsősorban a gazdasági válságra.
A választás utáni exit pollok ráadásul azt mutatják, hogy míg az infláció és a belőle következő problémák valóban az első helyen szerepeltek a választók prioritásai között, úgy tűnik, hogy az abortusz kérdése a korábban jelzettnél jóval nagyobb mértékben befolyásolta a polgárok döntését. A republikánusok pedig a Legfelsőbb Bíróság nyáron meghozott határozatával – amely a terhességmegszakítással kapcsolatos szabályozás jogát szövetségi szintről visszaadta az egyes államoknak – jellemzően nem voltak hajlandók foglalkozni. Így ellenállás nélkül terjedhetett a demokrata párti propaganda, amely szerint a jobboldal hatalomra kerülése esetén elkezdené megnyirbálni a nők jogait. Erre a republikánus képviselőházi és szenátusi jelölteknek egyszerűen csak annyit kellett volna felelniük, hogy miután a szabályozás immáron az egyes államokra tartozik, ők pedig szövetségi tisztségekre pályáznak, ezért függetlenül személyes véleményüktől, megválasztásuk esetén nem lesz lehetőségük beleszólni. Ezt azonban szinte senkitől nem hallhattuk.
A másik hiba a jelöltek személyében keresendő. Pennsylvania államban például megválasztották szenátornak John Fettermant, azt a demokrata párti jelöltet, aki nem csupán tapasztalatlan és szélsőségesen marxista, de fél évvel korábban stroke-ot kapott, ami miatt a kampány nagy részét lábadozással töltötte, és mind a mai napig láthatóan nehézkesen beszél. Arról azonban már kevesebb szó esett, hogy vele szemben Mehmet Oz személyében kifejezetten rossz republikánus jelölt állt; egy korábbi tévédoktor, kígyóméregárus, aki arról ismert, hogy pénzért bármilyen csodapirulát hajlandó volt reklámozni, és még a melegházasságot is teljes mellszélességgel támogatja.
Ha ezen a ponton felmerül a kérdés, ki gondolhatta, hogy egy ilyen jelölt képes lesz lelkesíteni a republikánus szavazókat, akkor elérkeztünk a magyarországi jobboldalon népszerűtlen válaszhoz: Donald Trump. Az a Donald Trump, akit számos jobboldali szakértő is a félidős választások „legnagyobb vesztesének” nevezett, miután az általa támogatott jelöltek országszerte elhasaltak. Donald Trump, aki a szavazás napja előtt egy fél mondattal – valójában egy butácska „becenévvel” – már beleszállt Ron DeSantisba, aki aztán ugyanennek a választásnak a legnagyobb győztese lett. Donald Trump, aki közösségi oldalán azt ünnepelte, hogy az általa nem kedvelt republikánus Joe O’Dea kikapott a demokrata jelölttől Colorado államban a szenátori helyért folyó versenyben. Donald Trump, aki két nappal a választás után végtelenül megvető, lekicsinylő, ám igen hosszú közleményt adott ki DeSantisról, a floridai kormányzó sikereit is sajátjaként beállítva – amin még sok Trump-szimpatizáns is megrökönyödött. Donald Trump, aki a Fox News egyik műsorában már a választás napján így fogalmazott, „ha [DeSantis] indul [az elnökjelöltségért], nagyon rosszul járhat… olyan dolgokat mondanék el róla, amelyek nem túl hízelgők. Többet tudok róla, mint bárki más – talán a feleségén kívül.”
Donald Trump viselkedése érthetetlen, kisstílű, és igen, ellenszenves. A korábbi elnök sértődöttnek tűnik, de csak találgathatunk, mi okból; kívülről úgy tűnik, személyes sértésnek vette azt, hogy a republikánus szavazók nem hajlandók automatikusan az általa támogatott jelöltekre voksolni, vagy azt, hogy a világ a floridai győzelmektől hangos. A korábbi elnök a lapzártánkat követő napra, november 15-ére ígér egy fontos bejelentést, amelynek minden bizonnyal köze lesz a 2024-es elnökválasztáshoz, és amiről ezen a ponton talán érdemes egy kicsit elmélkednünk.
Ha Ron DeSantis nem száll versenybe, és Donald Trump lesz a republikánus jelölt, nehéz elképzelni, hogyan lenne képes nyerni – míg a trumpisták láthatóan hajthatatlanok, addig a félidős választások eredményei is azt mutatják, hogy a korábbi elnök befolyása bizony csökken a republikánus szavazótáboron belül, ráadásul a személye jó eséllyel gyengíti a győzelmi esélyeket egyes fontos választói csoportok, így például a mérsékelt demokraták és a pártpreferencia nélküli szavazók körében. Ha DeSantis és Trump is indul a republikánus előválasztáson, akkor a volt elnök jelenlegi személyeskedő, visszataszító támadásait – amelyekre DeSantis továbbra sem reagál – elnézve igen mocskos kampány van kilátásban, abban pedig elkerülhetetlenül mindketten bemocskolódnak, tovább aprózva a republikánus tábort és gyengítve a 2024-es esélyeket. Ron DeSantis négy évre nyerte el a kormányzói címet, és mivel most másodszorra választották meg, 2026-ban, immáron harmadszorra nem indulhat az állam vezetői posztjáért, tehát ő sincs egyszerű helyzetben: a floridaiak megharagudhatnak rá, ha félidőben az elnöki cím elnyerése reményében elhanyagolja őket, ha viszont kivár 2028-ig, addigra minden bizonnyal végzetesen megtörik az a lendület, amit rendkívül sikeres kormányzói munkájával kiharcolt magának.
Bár még két esztendő van hátra a következő elnökválasztásig, az előválasztási harc pillanatokon belül megkezdődik. A félidőben elért, a reméltnél jóval gyengébb eredmények és Donald Trump egyre kitapinthatóbb ellenérzéseket kiváltó viselkedése nem egy erős, egységes Republikánus Párt képét rajzolják ki. Joe Biden demokrata párti elnök nem véletlenül ünnepelte pártja vereségét győzelemként; most kivételesen nem tévedt el saját kesze-kusza gondolatai sűrűjében, egyszerűen még ő is tisztában van vele, hogy bármilyen rosszul kormányozta is az országot az elmúlt közel két évben, még ez sem volt elég ahhoz, hogy a szavazókat egyértelműen a republikánusok irányába tolja. Ez pedig neki és a Demokrata Pártnak hatalmas győzelem.
A békére még várni kell – Amerikában lezajlott a történelem legfurcsább félidős választása
Bár vannak csalással kapcsolatos vádak, különösen azokban az államokban, amelyek lehetővé teszik a tömeges levélszavazást, a félidős választásokon történtek mögött ennél több áll – mondta a Demokratának Mark Ivanyo a Republicans for National Renewal (Republikánusok a Nemzeti Megújulásért) egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, akivel az amerikai választások eredményéről és lehetséges tanulságairól beszélgettünk.
– Úgy tűnik, hogy a közvélemény-kutatók az elmúlt néhány ciklusban jócskán melléfogtak, és ez alól az idei félidős választások sem jelentettek kivételt.
– A közvélemény-kutatások több okból is megbízhatatlanok lehetnek. A kutatók néha nem vesznek elég nagy vagy reprezentatív mintát a választók megkérdezésekor; a független szavazók bizonytalankodhatnak, és akár néhány nappal a választás előtt még meggondolhatják magukat azzal kapcsolatban, kire szavazzanak; illetve léteznek nagyon is elfogult közvélemény-kutatások, például amikor egy jelölt saját stábja készít felmérést. Én személy szerint nem veszem készpénznek ezeket a kutatásokat, sokkal inkább általános jelzőként használom őket egy adott összecsapásra vonatkozóan, sok egyéb tényező mellett, mint például a jelölt minősége és az, hogy az adott körzet jellemzően republikánus vagy demokrata-e.
– Ha már közvélemény-kutatók: abban mind egyetértett, hogy a gazdaság állapotát és az inflációt tartja a legtöbb amerikai a legégetőbb problémának. Miért nem tükröződik az emberek aggodalma és csalódottsága egyértelműbben a szavazatokban?
– Úgy tűnik, két olyan csoport van, amely egyértelműen a demokraták malmára hajtotta a vizet: az egyedülálló nők és a 18–29 év közötti választópolgárok. Meglepő módon a baloldal a fent említett csoportok nagy részét meggyőzte arról, hogy bár a gazdaság jelenleg rosszul áll, a republikánusok alatt még ennél is rosszabb volna. Emellett sok nőt – különösen az egyedülállókat – a szélsőbaloldal meggyőzte arról, hogy az abortuszhoz való „jog” fontosabb, mint a rossz gazdasági állapotok és az anyagi nélkülözés okozta gyötrelmek.
– Mi lehet a következő lépés a Republikánus Párt számára? Melyek a legfontosabb tanulságok, amiket a jobboldal levonhat ebből a választásból?
– Először is, a republikánusoknak a lehető legjobban meg kell erősíteniük a választások integritását és védelmét. Jó példa erre az, amit Ron DeSantis floridai kormányzó tett: betiltották a tömeges levélszavazást, betiltották a szavazatgyűjtést (vagyis azt a gyakorlatot, amelynek során politikai pártok megbízottjai összeszedik a levélszavazatokat a választópolgárok otthonában, és leadják őket a szavazóhelyiségben vagy a választási irodában – a szerk.), kötelezővé tették a szavazók személyazonosságának igazolását, és létrehoztak egy választási rendészetet annak érdekében, hogy biztosíthassák a voksolás tisztességes lebonyolítását. Másodszor, a republikánusoknak nem szabad elbizakodottá válniuk, különösen nem azokban a helyzetekben, melyekben győzelemre számítanak. Végül pedig a pártnak továbbra is a nemzeti-konzervatív álláspont irányába kell elmozdulnia, hogy megkülönböztesse magát mindkét párt establishmentjének tagjaitól, és elnyerje a munkásosztálybeli amerikaiak támogatását. A Republikánus Párt nem fog nyerni, ha elárulja saját bázisát azzal, hogy elzárkózik és kiközösíti az „Amerika az első” nézetet valló, nemzeti-konzervatív jelölteket és képviselőket.
– Ön szerint elképzelhető, hogy 2024-ben Trump–Biden-visszavágóra kerüljön sor?
– Kétlem, hiszen láthatóan Biden kognitív képességei gyors ütemben romlanak. Ezért a demokraták valószínűleg találnak majd valaki mást, akit 2024-ben elindíthatnak. Ha Trump indulását nem akadályozza meg a deep state (mélyállam – a szerk.), amely jelenleg is azon dolgozik, hogy mondvacsinált indokokkal vádat emelhessen ellene, akkor nagyon valószínű, hogy ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje 2024-ben.
– Mit várhatunk az új, rebublikánus többségű kongresszustól az ukrajnai háborút illetően? Számíthatunk-e valódi változásokra az amerikai külpolitikában?
– Sajnos a képviselőházban mindössze 57 republikánus képviselő szavazott az Ukrajnának idén májusban nyújtott gigantikus, 40 milliárd dolláros segélycsomag ellen. Azok a republikánusok, akik inkább a békére törekszenek és az ilyen hatalmas segélycsomagok ellen voksolnak, többnyire a Trump-párti politikusok. Bár a Házban most lesz a történelem során a legtöbb ilyen képviselő, nem hiszem, hogy elegendően lennének ahhoz, hogy megakadályozzák a jövőben a hasonló segélycsomagok megszavazását, illetve az ukrajnai háború folytatását. Remélhetőleg azonban a kongresszusban most legalább már egy kicsit hangosabb lesz a béke hangja. Mivel végrehajtó hatalom – az elnök – kizárólagos hatáskörére, amelynek értelmében ő nevezheti ki a kabinet tagjait és ő határozhatja meg a külpolitika és a külkapcsolatok irányát, nem valószínű, hogy ilyen téren drámai változást fogunk látni.
(Somorjai Viktória)