Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlák (illusztráció)
Hirdetés

A szombaton hivatalba lépett Matovic közölte, hogy további mintegy negyven intézkedésről döntött a kormány. Így például kötelezővé válik a védőmaszk viselete közterületeken és a bevásárlóközpontokban, más forgalmas helyeken pedig mérni fogják az ott lévők hőmérsékletét.

Szlovákiában hétfőn újabb 19 embernél mutatták ki a Covid-19 fertőzés kórokozóját, és így 204-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma – közölte az egészségügyi tárca.

Hétfőn az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma magasabb volt, mint vasárnap, ugyanakkor kevesebb mint fele a szombaton regisztrált 41 új betegnek. Az országban kedd estig közel négyezer vírustesztet végeztek el.

Kedden a kormány elrendelte az oktatási intézmények kényszerszünetének meghosszabbítását, egyelőre határozatlan időtartamra. Ennek következtében elmaradnak az idei írásbeli érettségik, a szóbeliket pedig későbbre tolják.

Egy másik intézkedés szerint mostantól vasárnaponként még az élelmiszerüzletek, drogériák, trafikok és állateledel-kereskedések is zárva lesznek. A 65 évesnél idősebbek számára pedig külön vásárlási időszakot határoztak meg, amely reggel 9-től 12 óráig tart.

Közben elkezdődött az új pozsonyi törvényhozás első ülése, amelynek napirendjén a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések is szerepelnek. Boris Kollár, a parlament új elnöke kedden bejelentette: a törvényhozás a helyzetre való tekintettel meghatározatlan ideig nem havi rendszerességgel, hanem ad hoc, vagyis szükség szerint ül majd össze.

A szlovák fegyveres erők szóvivője a járványra hivatkozva bejelentette: elmarad a Trident Jupiter NATO-hadgyakorlat, amelyet márciusban és áprilisban terveztek az ország területén, 14 ország több ezer katonájának részvételével.