Vietnamban 99 napon át nem volt belföldi vírusfertőzés, vagyis olyan eset, hogy egy megbetegedés valamilyen módon ne lett volna köthető külföldről érkezőkhöz. A 95 milliós lakosságú indokínai országban mindeddig sikeres volt a járvány elleni védekezés, és most pénteken jelentették be a Covid-19 betegség első halálos áldozatát.

Hirdetés

A múlt héten azonban új gócpont alakult ki Da Nang városban, ahol eddig több mint száz fertőzöttet regisztráltak. Az esetek több mint felében kórházi páciensek kapták el a koronavírust.

Korábban írtuk

Mindhárom eddigi haláleset itt történt; egy 61 éves, egy 68 éves és egy 70 éves beteg hunyt el, akik más, krónikus betegséggel is küszködtek. Tizenöt ember állapota válságos.

A közép-vietnami Da Nang népszerű tengerparti úti cél, ahova idén is több ezer nyaraló érkezett vakációzni. A hatóságok most próbálják azonosítani és letesztelni azokat, akik kapcsolatba kerülhettek a városban talált gócpontokkal.

Fotó: ShutterStock.com/StreetVJ

Közben Japánban szintén egy tengerparti üdülőhelyen, Okinava szigetcsoporton veszélyhelyzetet hirdettek, miután a helyi kormányzó szerint „robbanásszerűen” megnőtt a koronavírus-fertőzések száma. A lakosságot arra kérték, két hétig maradjanak otthon, és csak akkor szálljanak repülőre, ha elengedhetetlenül szükséges.

A csaknem 400 okinavai fertőzöttből majdnem 250 a szigeten állomásozó amerikai haderő tagja, ez pedig tovább élezi a helyiek és az amerikai katonák egyébként is feszült viszonyát.