„Továbbra is azt gondolom, hogy a kór elterjedésének az az oka, hogy a vírus elszabadult egy vuhani laboratóriumból” – fogalmazott Redfield. „Mások nem hisznek ebben. Rendben van. A tudomány végül rá fog jönni” – mondta az egészségügyi szakember, aki az eddig világszerte 2,7 millió halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány kitörésekor vezette a CDC-t.

Hirdetés

Egyes elméletek szerint a Covid-19 betegséget okozó vírus eredetileg egy, a denevéreket fertőző variánsból mutálódott, és így alakult ki az emberekre veszélyes vírustörzs. Vannak azonban, akik – osztozva Redfield véleményén – úgy vélik, hogy a vírus valamilyen módon a Vuhani Virológiai Intézetből szabadult ki. Az Axios nevű amerikai hírportál szerint ez az egyetlen laboratórium Kínában, amely engedélyt kapott a legveszélyesebb ismert kórokozók vizsgálatára.

Redfield arról is beszélt, hogy általában amikor egy vírus átterjed az állatokról emberekre, „eltart egy ideig, mire kialakul az ember és ember közötti átvitel”. „Nem hiszem, hogy ez valahogy egy denevérről terjedt át az emberre, és abban a pillanatban, ahogy a vírus az emberbe került, az egyik legfertőzőbb változat lett, amelyet az emberiség ismer. Szerintem ennek biológiai szempontból nincs értelme” – fogalmazott a volt igazgató.

A Fehér Ház szóvivője pénteken azt mondta: a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalására vár, és utána fogják kialakítani véleményüket a vírus eredetével kapcsolatban. Jen Psaki arról is beszélt, hogy a kabinet „nemzetközi vizsgálatot is szorgalmazott, valamint megvizsgálja a történteket, a vírus eredetét és az átláthatóság hiányát”.

Korábban írtuk

Az Egészségügyi Világszervezet elkészítette jelentését a koronavírus eredetéről – ezt szintén pénteken jelentette be a WHO-nak a Covid-19 eredetével foglalkozó vizsgálati csoportját vezető Peter Ben Embarek. Elmondta, hogy a 400 oldalas dokumentum egy utolsó szakértői ellenőrzésen esik át, és valószínűleg a következő napokban nyilvánosságra hozzák.

„Nyilvánvalóan számos elmélet létezik” – erről beszélt pénteken Joe Biden fertőző betegségekkel foglalkozó főtanácsadója. Anthony Fauci azt mondta: Redfieldnek is van egy véleménye, és vannak más közegészségügyi tisztviselők, akik viszont úgy gondolják, hogy a vírus több héten át terjedhetett Kínában, a közösségekben, mielőtt egy laboratóriumban azonosították.