Markus Söder bajor miniszterelnökkel közösen tartott bayreuthi sajtókonferenciáján kijelentette, hogy ezen erőfeszítések során „szorosabban együtt kell működni a származási és tranzitországokkal”. Von der Leyen ugyanakkor nem közölte, hogy konkrétan mely országokra gondolt.

Hirdetés

Mindazonáltal az Európai Bizottság elnöke ebben az összefüggésben nagyra értékelte Brüsszel és a nyugat-balkáni államok együttműködését. Mint mondta, ezáltal az utóbbi hat hónap során sikerült mintegy negyedével csökkenteni az uniós területre érkező illegális bevándorlók számát. Az utóbbi években számos észak-afrikai migráns választotta az úgynevezett balkáni útvonalat Európába, elkerülve ezzel a veszélyes tengeri átkelést.

„Ezzel ellentétben az illegális migráció jelentősen megnőtt a Földközi-tengeren” – emelte ki von der Leyen. Hangsúlyozta, hogy ezért többet kell befektetni a származási és tranzitországok gazdaságának stabilizálásába és „következetesen kell velük közösen fellépni az embercsempészek szervezett bűnözése ellen”.

Von der Leyen a Tunézia és az Európai Unió között június 16-án aláírt szándéknyilatkozatot követően derűlátónak mutatkozott, hogy az új európai migrációs és menekültügyi csomagot még a mostani törvényhozási ciklusban sikerül elfogadtatni.

Korábban írtuk

Söder példaértékűnek nevezte a szándéknyilatkozatot és azt megfelelő lépésnek minősítette arra, hogy tartósan csökkenthessék a bevándorlást Európába.

Az egyezség értelmében Brüsszel és Tunisz szorosabban együttműködik a migrációs kérdésekben, megfékezve az elsősorban Olaszországba irányuló illegális bevándorlást, cserébe az EU mintegy 900 millió euró pénzügyi segélyt folyósít a gazdasági nehézségekkel küszködő észak-afrikai országnak.