Sullivan hangsúlyozta, hogy Washington kemény kérdéseket tesz fel Izraelnek, ideértve a humanitárius segélyezést, a terroristák és vétlen civilek közti különbségtételt, valamint katonai műveletének tervezését illetően. „Úgy gondoljuk, hogy az izraeli védelmi erőknek és az izraeli kormánynak ennek a katonai műveletnek minden órájában és minden napján minden rendelkezésre álló eszközzel azon kell lennie, hogy különbséget tegyen a legitim katonai célpontnak számító Hamász-terroristák és a civilek között, akik nem számítani ilyennek” – mondta a fehér házi tisztségviselő a CNN amerikai hírtelevíziónak. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok világosan kifejezte álláspontját az ügyben és Joe Biden amerikai elnök a nap folyamán Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében ismét szóvá fogja tenni ezt.

Hirdetés

Sullivan beszélt arról is, hogy az izraeli kormányfő felelősséggel tartozik azért, hogy befolyást gyakoroljon szélsőséges izraeli telepesekre Ciszjordániában. „Teljességgel elfogadhatatlanok a szélsőséges telepesek erőszakcselekményei ártatlan civilek ellen Ciszjordániában” – tette hozzá. Az amerikai tisztségviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy a radikális iszlamista Hamász harcosai „beágyazták magukat” a polgári lakosság és infrastruktúra közé rendkívül bonyolulttá téve mindenféle katonai műveletet ellenük. „Ez további terhet jelent Izraelnek, ugyanakkor nem mérsékli a nemzetközi humanitárius jog szerinti felelősségét, hogy különbséget tegyen terroristák és civilek között és óvja az ártatlanok életét, akik a gázai lakosság túlnyomó többségét teszik ki” – fűzte hozzá Sullivan.

Korábban írtuk