Fotó: ShutterStock.com/snglrty (illusztráció)
Hirdetés

Hans Kluge szerint az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata.

„Az a felfogás, hogy a COVID-19 nevű betegség csak az idősebb embereket érinti, téves” – mondta Koppenhágában tartott internetes sajtótájékoztatóján az igazgató.

„A fiatalok nem legyőzhetetlenek”.

Hans Kluge kijelentései egybehangzanak a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak a megállapításaival.

A WHO adatai szerint az 50 év alatti igazolt fertőzöttek 10-15 százalékának vannak mérsékelt, illetve súlyos tünetei.

„A betegség súlyos eseteivel találkoztunk tizen- és huszonéveseknél, sokan közülük intenzív ellátásra szorulnak, és egyeseket sajnos elveszítünk” – mondta Hans Kluge.

Az igazgató közölte: friss statisztikák szerint 30 098 halálesetet jelentettek Európából, többségüket Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból.

„Tudjuk, hogy ezeknek a haláleseteknek a több mint 95 százaléka 60 évnél idősebb paciens esetében következett be, a halálos áldozatok több mint a fele 80 év feletti volt.

Kluge szerint a halálos áldozatok több mint 80 százaléka szenvedett olyan krónikus betegségekben, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség.

”Kedvező viszont, hogy vannak jelentések olyan 100 év feletti paciensekről, akik a COVID-19 betegséggel kórházba kerültek, és azóta teljesen meggyógyultak„ – mondta.