Tedrosz megjegyezte, hat hónappal azután, hogy Kína először riasztotta a WHO-t az új légzőszervi megbetegedéssel járó fertőzés miatt, 10 millió ember fertőződött meg igazoltan és 500 ezer halt meg.

Hirdetés

„A vírusnak még mindig nagy a mozgástere, még sokan megkaphatják a betegséget” – jelentette ki a főigazgató, aki szerint noha néhány ország ért el haladást, globális szinten gyorsul a járvány„.

Tedrosz közölte, hogy a WHO a héten értekezletet tervez összehívni, amelyen elemzik a betegség elleni harcot célzó kutatások eredményt, és bejelentette, hogy a WHO szakértőket küld Kínába, hogy segítsenek feltárni a SARS-CoV-2 nevű vírus eredetét.

Korábban írtuk

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója közölte, hogy jelentős haladást értek el a fertőzés megakadályozására szánt biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztésében, de továbbra sincs biztosíték arra, hogy sikerrel jár az erőfeszítés.

Ezalatt az országok a betegség ellen teszteléssel, az igazolt fertőzöttek elkülönítésével és az érintkezéseik feltárásával harcolhatnak a járvány ellen – tette hozzá Ryan. Kiemelte Japánt, Dél-Koreát és Németországot a vírus elleni ”átfogó és fenntartható stratégiájuk„ miatt.