A 19 szakértőt tömörítő, a francia Didier Houssin vezette veszélyhelyzeti bizottság háromhavonta tart ülést, amelyen értékelik a kialakult helyzetet.

Hirdetés

A múlt héten tartott legutóbbi ülés után a bizottság kedden nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy „sikerült ugyan eredményeket elérni a Covid-19 elleni védőoltások és kezelések alkalmazásának kiterjesztésével, a jelenlegi helyzet elemzése és az előrejelzési modellek azonban arra utalnak, hogy a világjárványnak még koránt sincs vége”.

Ugyanez a bizottság javasolta 2020. január 30-án a WHO főigazgatójának a nemzetközi közegészségügyi szükséghelyzet – a legmagasabb járványügyi riasztás – kihirdetését, amit a főigazgató meg is tett.

A kedden közzétett nyilatkozatban a bizottság közölte, hogy a múlt héten egyhangúlag úgy döntött: a világjárvány továbbra is rendkívüli esemény, amely változatlanul károsítja az egész világ lakosságának egészségét, nemzetközi fertőzési kockázatot jelent, veszélyezteti a nemzetközi közlekedés zavartalan működését, és egyeztetett nemzetközi reagálást igényel.

Korábban írtuk

A nemzetközi riasztás érvényben maradásának megfelelően valamennyi országnak továbbra is folytatnia kell a védekezést, közte a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések betartatását, az oltást, a gyors diagnosztizálást és kezelést – áll a bizottság közleményében.

A tagállamokhoz intézett ajánlásaiban a bizottság továbbra is ellenzi az oltási igazolások elvét a nemzetközi utazásokban, tekintettel arra, hogy a vakcinákat nem méltányosan osztották el a világban.

A bizottság kéri a tagállamokat, hogy „ismerjék el valamennyi, a WHO által hitelesített védőoltást”.

A WHO eddig két RNS-hírvivő alapú védőoltást, a Moderna és Pfizer/BioNTech vakcináját, továbbá a Sinopharm és a Sinovac vakcináját, a Johnson and Johnson védőoltását, valamint az AstraZeneca/Oxford oltóanyagának különböző változatait hitelesítette.

A Bharat Biotech gyógyszergyár Covaxin nevű védőoltásáról a közeljövőben várható döntés.

A bizottság megismételte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató múlt havi felhívását, amely szerint 2021 végéig minden ország lakosságának 40 százalékát oltsák be.

A bizottság aggodalmát fejezte ki a járványra való afrikai reagálás miatt, ahol annak ellenére, hogy a hivatalos adatok szerint a legkevesebb a fertőzöttek száma (a világszerte regisztrált 243 millió közül csak hatmillió), nehézségek mutatkoznak a járvány kezelésében.

Huszonkét hónap alatt a koronavírus-világjárványnak közel ötmillió halálos áldozata volt, bár az elmúlt két hónapban világszerte csökkent az új fertőzöttek és halálesetek száma. Az előrejelzések szerint azonban ezen a héten a számok növekedése várható, főként az európai fertőzési görbe tetőzése miatt.