Fotó: MTI/AP/Keystone/Salvatore Di Nolfi
Hirdetés

„Példátlan fenyegetést jelent a koronavírus. Mindez ugyanakkor példátlan lehetőség, hogy összefogjunk egy közös ellenséggel, az emberiség ellenségével szemben” – hangoztatta Tedrosz genfi sajtótájékoztatóján, amelyet videokonferencia formájában tartott.

Mint mondta, az országoknak átfogó intézkedéseket kell foganatosítaniuk a Covid-19 fertőzés terjedésének meggátolására elkülönítve, tesztelve a lehető legtöbb esetet, lenyomozva a fertőzés útját.

„Ha nem teszik ezt, a fertőzési láncolatok alacsonyabb szinten tovább folytatódnak, és egyszerre csak ismét felbukkannak, amint a társadalmi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket feloldják” – hangsúlyozta. A tesztelési és nyomkövetési stratégiának kell elsőbbséget élveznie minden országban – tette hozzá.

Tedrosz szerint az esetleges gyógymódok és oltóanyagok kidolgozásának felgyorsítására a WHO és partnerszervezetei egy több országot átfogó tanulmányon dolgoznak az eddig még nem kipróbált kezelések elemzése és összehasonlítása érdekében.

Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója szerint Olaszországban részben azért lehet megdöbbentően magas a halálozások szintje, mert a lakosságon belül magas az idősek aránya.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint a pandémia világszerte 24,7 millió munkahely megszűnéséhez vezethet, ha a kormányok nem lépnek fel összehangoltan a járvány gazdasági kihatásaival szemben. Az ILO közölte, amennyiben sikerül nagyszabású munkahelyvédelmi, gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő intézkedéseket végrehajtani, úgy a munkanélküliek száma „mindössze” 5,3 millióval gyarapíthatja a globálisan tavaly nyilvántartott 188 millió munkanélküli számát. A szervezet mindemellett megjegyezte, hogy a 2008-as gazdasági világválság nyomán 22 millióval emelkedett a munkanélküliek száma.

Svájc szerdától korlátozza bizonyos gyógyszereknél, hogy fejenként mennyit lehet belőlük vásárolni, miután az emberek megrohanták a gyógyszertárakat. A kormányzat utasítása szerint mától csak egy dobozt lehet vásárolni fejenként a vényköteles gyógyszerekből, illetve aszpirinből, paracetamolból, köhögéscsillapítókból, ibuprofenből és diclofenacból is. Különleges szabályozás vonatkozik a krónikus betegségebken szenvedőkre, ők kivételt képeznek, és orvosi vényre két hónapra elegendő gyógyszert szerezhetnek be. Svájc hétfőn rendelt el szükségállapotot, a szabályozás hat hónapra szól.

A svájci kormány lemondta az alpesi ország és az EU viszonyáról szóló, május 17-re kitűzött népszavazást és felfüggesztette az egyéb referendumok kampányát is. Csaknem 70 éve nem volt példa arra, hogy referendumot lemondtak volna. 1951-ben a száj- és körömfájás betegség terjedése miatt mondtak le népszavazást.

Görögország szerdán megtiltotta március 19-től a tízfősnél nagyobb gyülekezéseket. Az illetékes hatóságok szerint a lakáson kívüli mozgásokat minimálisra kell csökkenteni, az embereknek csak a szükségletek fedezése érdekében kelljen elhagyniuk otthonukat.

Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök szerdán felkérte a parlamentet, hogy engedélyezze a szükségállapot elrendelését. António Costa miniszterelnök szerint egyetértés volt az államfővel abban, hogy drasztikus megoldásokra van szükség az életek megmentése és a ellátóláncok fenntartása érdekében. A törvényhozás várhatóan gyorsan eleget fog tenni a felkérésnek.