Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy a WHO-nak további információkra van szüksége elsősorban a kórházakban, illetve az intenzív osztályokon kezeltekről, hogy átfogó képet tudjon alkotni a járványhelyzetről. „A WHO-t rendkívül aggasztja a helyzet alakulása Kínában, tekintettel a súlyos megbetegedések növekvő számára” – mondta Tedrosz.

Hirdetés

Kijelentette azt is: a pandémia globális csúcsidőszakához képest 90 százalékkal visszaesett ugyan a halálozások száma, de még mindig túl sok a bizonytalanság a vírussal kapcsolatban ahhoz, hogy a járvány végére lehessen következtetni.

Michael Ryan, az ENSZ egészségügyi szakosított szervezetének veszélyhelyzeti igazgatója szerint a kínai esetszámok rohamos emelkedéséért nemcsak a szigorítások feloldása tehető felelőssé, hanem az is, hogy más országokhoz viszonyítva Kínában alacsonyabb a 60 év feletti lakosság átoltottsága, ráadásul a kínai vakcina hatásossága mintegy 50 százalék körül van.

„Ez egyszerűen nem elegendő védelem egy olyan népes országban, mint Kína, ahol olyan sok a rizikócsoportba tartozó ember” – mondta Ryan. Hozzátette, hogy a pekingi vezetés az utóbbi hetekben drámai mértékben fokozta oltási kampányát.

Kína eddig nem engedélyezte a szervezetbe genetikai információt juttató, úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épül nyugati oltóanyagokat.

Korábban írtuk