Fotó: shutterstock (illusztráció)
Hirdetés

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arról számolt be genfi sajtótájékoztatóján, hogy a betegség már több mint 20 ezer halálos áldozatot szedett.

„Ezek tragikus számok, de arra is emlékezzünk, hogy túlélők százezrei vannak világszerte” – hangsúlyozta.

A főigazgató rendkívül komoly veszélynek nevezte a megfelelő védőfelszerelések „krónikus” hiányát az egészségügyi dolgozók körében.

„Ha az ápolók veszélynek vannak kitéve, akkor mindannyian veszélynek vagyunk kitéve” – mutatott rá.

Emellett pedig felszólította a nemzetközi közösség országait, hogy tartózkodjanak az olyan gyógyszerek alkalmazásától, amelyek hatékonysága még nem bizonyított a vírus ellen.