Zsigmond Barna Pál emlékeztetett: szerdai ülésén az Európai Bizottság elfogadta a 2023-as bővítési csomagot. Értékelése szerint a jelentés mérföldkőnek számít, mivel ez az első alkalom, hogy a bizottság 10 országról fogadott el egyetlen bővítési csomagban jelentést.

Hirdetés

A jelentés – írta az államtitkár – részletesen értékelte a bővítési folyamatok aktuális helyzetét és azt, hogy a 10 ország milyen eredményeket ért el EU-csatlakozási folyamatában. A politikus kiemelte, hogy a bővítés nem Ukrajnáról szól, mert – mint hozzátette – Ukrajna a tavaly nyáron megelőlegezett tagjelölti státusz feltételeit sem teljesítette, és ezt a bizottság is megállapította.

Közölte: az Európai Uniónak történelmi felelőssége van a nyugat-balkáni bővítés felgyorsításában, emlékeztetve arra, hogy az unió már 20 éve megfogalmazta „az európai perspektíva” lehetőségét a térség országainak.

Magyarország kiáll a magyar érdekek mellett, „a magyar érdekek pedig világosak: a Nyugat-Balkán integrációja nem várhat tovább” – hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál.

Azt írta: Magyarország elkötelezett a csatlakozás támogatása és a konkrét menetrend meghatározása mellett. Ennek a folyamatnak elsőbbséget kell élveznie más integrációs folyamatokhoz képest – tette hozzá az államtitkár. A bővítési politikát kiemelt feladatként kell kezelni, és ez a 2024 második felében esedékes magyar EU-elnökség alatt is így lesz. A közösség bővítésével Magyarország és az egész Európai Unió nyerhet, megerősödve kerülhet ki azokból a válságokból, amelyekbe az elmúlt években „az elhibázott brüsszeli döntések és szankciós politika következtében belesodródott” – tudatta.

Korábban írtuk

Tekintettel a régióból egyre inkább érkező illegális migrációs nyomásra nemcsak gazdasági és stratégiai, hanem védelmi, energetikai és biztonsági szempontból is létfontosságú a nyugat-balkáni országok felvétele az Európai Unióba – jelezte Zsigmond Barna Pál, hozzátéve, hogy a bővítés további késlekedése súlyosan sértené Európa és Magyarország biztonsági érdekeit is.

Magyarország továbbra is támogatja az Európai Unió bővítését, mindaddig, amíg a tagjelölt országok érdemeire épülő csatlakozási szabályokat tiszteletben tartják – közölte az államtitkár. Hozzátette: Magyarország egyetért a bizottsággal abban, hogy Szerbia jelentős eredményeket ért el. „Szorgalmazzuk, hogy a csatlakozási folyamatot tovább kell vinni, a régió integrációja szempontjából Szerbia szerepe meghatározó.”

Bejegyzésében az államtitkár kitért arra is: Magyarország üdvözli, hogy a bizottság javaslatot tesz Georgia tagjelölti státuszának megadására.