– Az iparosodás óta negyven százalékkal nőtt a szén-dioxid mennyisége a levegőben, és már-már unalomig hangoztatott tény, hogy ez globális felmelegedést okoz. De milyen egyéb következményei vannak e folyamatnak, amivel párhuzamosan az oxigénszint pedig csökken?

– Az utóbbi esetében nem kell aggódnunk, mert hatalmas mennyiségben van jelen a légkörben, majdnem a huszonegy százalékát adja. Ha egyszerre elégetnénk a Föld összes fosszilis tüzelőanyagát, akkor is csak egy százalékkal csökkenne a légkör oxigénszintje. Tehát az eddigi változás elenyésző mértékű, hatása gyakorlatilag nincs. A szén-dioxid növekedésével azonban más a helyzet, ennek a légköri aránya kevesebb mint négy ezrelék, így az, hogy 280-ról 390 ppm-re emelkedett a mennyisége az iparosodás óta, igencsak észrevehető változás, és következményei is vannak. Például befolyásolja a bioszférát. Olyan ez, mintha a levegővel trágyáznánk a növényeket: felerősödtek a fotoszintézishez kapcsolódó folyamataik, hiszen ehhez szén-dioxidra van szükségük. Például azokban a földtörténeti időkben, amikor a mainál tízszer több volt a szén-dioxid a levegőben, a bioszféra egészen másmilyen volt, a növények nagyobbra nőttek.

– Sokan éppen ebben bíznak, hogy a természet majd ellensúlyozza a hatást, és több szén-dioxidot köt meg.

– Sajnos ez egy telítésbe hajló görbe: egy darabig lineárisan növekszik az a mennyiség, amit felhasználnak, aztán már nincs hatása a többletnek. Gondoljon bele: nyitok például egy autógyárat, és egy akció keretében ötvenszer annyi gumiabroncsot kapok, mint amennyire szükségem van. Több autót tudok így gyártani? Nem, csak annyit, amennyi motorom van. Egy növénynek ugyanígy vízre, foszforra, nitrogénre, egyéb elemekre is szüksége van.

– Tehát a természet nem fogja tudni begyógyítani az ember okozta sebeket?

– Nem, a természet csak követni tudja a változást. Akkor tudná, mondjuk így, begyógyítani, vagyis visszaállítani az általunk természetesnek nevezett állapotot, ha most leállnánk mindennel, és hagynánk neki tizenötezer évet. Addigra ez a szén-dioxid-többlet nagy valószínűséggel lekerülne a mélyóceánba. A mi kibocsátásunk azonban sokkal gyorsabb, mint az ezt kompenzáló folyamatok. Egyébként, ha kellő időt hagynánk neki, a természet számára valóban semmi volna ez a pluszmennyiség.

– A korallok számára mégis végzetes.

– Ez a szén-dioxid többlet egy másik hatása. Savasítja az óceán felső rétegét, ezáltal romlanak a korallok és más tengeri vázképző szervezetek életfeltételei. Ez egyértelműen látszik az állapotukon.

– De ha már korábban is előfordult magas szén-dioxid-koncentráció a Földön, akkor az élővilág most is alkalmazkodhat?

– A sebességgel van a baj. Korábban ezek a változások évmilliók alatt következtek be. Az élővilág egy nagy tehetetlenségű rendszer, genetikailag és sok más szempontból is adaptálódott bizonyos körülményekhez, és csak nagyon lassan tud alkalmazkodni. Ilyen gyors változások esetén nincs idő a biológiai evolúcióra. Egyébként sem lehet levezetni a múltból, hogyan fog reagálni az élővilág, mert a korábbi földtörténeti időszakokban nem ilyen volt a kontinensek elhelyezkedése, a tengeráramlatok rendszere és még sok minden más sem. A Föld mostani állapotában ilyen körülményekre még nem volt példa.

– Az ember alkalmazkodásával mi a helyzet?

– A Földnek csak egyharmad része a szárazföld, és annak is csak mintegy tizenegy százaléka lakható, a többi sivatag, jégfelület, magas hegység. Napjainkban már több mint hétmilliárdan vagyunk, és folyamatosan csökkennek a rendelkezésre álló erőforrások is. Ennyi embert ennyire kevés lakható helyen minden változás érzékenyen fog érinteni. A Föld azonban továbbra is élhető hely marad. Ha 700 ppm lesz a szén-dioxid-koncentráció, akkor is. Jó néhány faj majd kihal, de lesznek mások, amelyek elviselik az új körülményeket.

– A Föld átlaghőmérséklete már egy Celsius-fokot emelkedett. A kutatások szerint 450 ppm-nél kellene megállni ahhoz, hogy megálljon két foknál. Efölött ugyanis visszafordíthatatlan változások indulnak be, amelyek még erősítik is egymást. Ez lenne az a széndioxid-szint, amikortól alapvetően átalakulhat a jelenlegi civilizációnk?

– Tudományos alapokon nehéz megmondani. Nem ilyen egyszerű ez a kapcsolat a szén-dioxid-szint és a globális felmelegedés között. A hőmérséklet alakulásában nemcsak ez az egy tényező játszik szerepet, és vannak olyan folyamatok, amelyek nem erősítik, hanem enyhítik a felmelegedést. A Föld és légköre nagyon bonyolult rendszer, amelynek pontos működését még nem sikerült teljesen megértenünk. Ezek a modellek félrevezetőek, azt sugallják, hogy ki tudjuk számítani, mi lesz. Szerintem azonban még nagy meglepetések várnak ránk. Csak azt tudjuk tényszerűen megmondani, hogy mennyit változott a légkör szén-dioxidtartalma idáig, és talán azt is, mennyit fog a további kibocsátások következtében: e század végére előreláthatólag ötszáz és kilencszáz ppm közé esik majd. A legvalószínűbb a hétszáz ppm koncentráció.

– Vagyis több mint háromszorosa az iparosodás előtti időszaknak, és másfélszerese a jelenleginek.

– Igen. S hozzáteszem, nem elég a szén-dioxidot nézni, mert a többi üvegházhatású gáz már felerészben felelős ezekért a folyamatokért, a metánnak, a dinitrogén-oxidnak, az ózonnak, a halogénezett szénhidrogéneknek erősebb a hatása ilyen szempontból.

– Amikor a jövőre gondol, apaként, nem aggódik?

– Én alapvetően pozitív világszeméletű ember vagyok. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna valahogy. Ezenkívül a társadalom és a politika folyamatai annyira önjáróak lettek, annyira túlhaladták az egyes ember cselekvési lehetőségeit, hogy nem tudok mit csinálni. Ez olyan, mint egy természeti csapás, egy hurrikán, amivel az ember nem tud mit kezdeni. El kell viselni.

– Közhely: az emberiség egy természeti katasztrófa.

– Sőt. A Föld történetében ilyen léptékű és sebességű változásokat eddig csak kozmikus eredetű események tudtak előidézni, földi folyamatok nem. Egyénileg nem teszünk ugyan sok kárt, de összességében ilyen hatással vagyunk a környezetre.

– Mintha túlságosan is csak az éghajlatváltozásra koncentrálna a tömegkommunikáció, ami nem tűnik olyan egyértelműnek, adatszerűnek. Talán éppen ez vezet a kétkedéshez és a nem cselekvéshez.

– Nagy hiba. Az éghajlatváltozás hangsúlyozása elfedi azokat a sokkal sürgetőbb, küszöbön álló problémákat, amelyek az ember és környezete kapcsolatában vannak. Időben kitolja a szembesülést, hiszen csak a század végére jósolnak ezzel kapcsolatban ilyen-olyan változásokat, és kit érdekel a század vége, amikor az ember azt sem tudja, mi lesz vele holnap, vagy egy év múlva.

– Sokak számára talán ez az egy Celsius-fok sem hangzik olyan nagy dolognak. Alig érezhető.

– Az, hogy ki mit érez, lényegtelen. Amikor tizenöt fok van nyár közepén, az emberek azt mondják, dehogy van globális felmelegedés, bár lenne, ha pedig negyven fok van szeptemberben, rögtön panaszkodnak rá. Ez nem sokat számít. Ez az időjárás, nem az éghajlat. A földi energiabevitel legnagyobb része a trópusi óceánokra esik, a mérsékelt égövön pedig hatalmas áramlási rendszerek alakítják az időjárást. Helyileg bárhol csökkenhetne is a hőmérséklet az áramlási rendszerek megváltozása miatt, amíg a Föld globálisan melegszik. A felmelegedést egyszerű, mérhető adatok jelzik. Ezen nincs mit vitatkozni. Az a bizonyos egy-két fok különbség az átlaghőmérsékletben pedig nagyon csalóka. Az elmúlt kétmillió évben, amikor a jégkorszakok és a melegebb időszakok váltakoztak, a két szélső állapot között mindössze hat fok volt a különbség a Föld átlaghőmérsékletében. Mégis teljesen más állapotok uralkodtak: itt a szomszédban, Szlovákiában volt az állandó jég határa. Az elmúlt kétmillió évből, amikor a kontinensek elhelyezkedése nagyjából hasonló volt, és tengeráramlatok is hasonlóan működtek, csak hidegebb hőmérsékletre volt példa, melegebbre nem. Nem tudhatjuk tehát, mi lesz két fokkal följebb. Ez most egy globális kísérlet.

– Milyen változásokra számít a mi életünkben?

– Nehéz egyértelműt mondani ilyen rövid távra. Abból azonban ki lehet indulni, hogy több tíz millió évvel ezelőtt, amikor a szén-dioxid-szint még csökkenőben volt, 450 ppm-nél alakultak ki a sarki jégsapkák. Addig ezek nem voltak, így a tengerszint 150 méterrel magasabb volt, mint ma. Most, hogy megyünk visszafelé, és már 390 ppm-nél tartunk, a jég látványosan olvad, a tengerszint pedig mérhetően emelkedik. Hamarosan elérjük a 450 ppm-et. Persze a jégsapkák nem egyik évről a másikra fognak eltűnni, ez lassú folyamat lesz, de a Föld határozottan jégmentes állapot felé kezd tolódni. Innentől kezdve pedig egyszerű a kérdés, meg kell nézni, ki hány méteren lakik. A csendes-óceáni szigetállamok már most érintettek, New York tengerszint feletti magassága átlagosan tíz méter, Pesté 100-150 méter. Egy másik, már ma is érezhető hatás a téli turizmusból élőket érinti, ugyanis a hegységekben látványosan húzódnak vissza a gleccserek, és egyre feljebb van a hóhatár is. Erről millió fényképet, műholdas felvételt lehet találni az interneten. Az élővilág szempontjából az a kérdés, ki honnan kezd kiszorulni. A jegesmedvékkel szoktak példálózni, de ez más fajokat is érint. A mezőgazdasági termelésre is hat a felmelegedés, de ennek mértékét számszerűen nagyon nehéz kimutatni, mert folyamatos technológiai fejlődés is van, nemesítések, öntözési technikák, génmódosítás stb. De szintén érezhető jelenség mindenki számára a szélsőséges időjárás, a hőhullámtól a viharokig.

– Ennek mi az oka?

– Magasabb a légkör energiatartalma, így minden folyamat energikusabb, intenzívebb lesz. Egy nagyobb teljesítményű autó is nagyobb gyorsulásra és sebességre képes.

– Sokan például azt gondolják, nincs több időjárási katasztrófa, mint régen, csak nagyobb a hírverés.

– Egyfelől igaz az, hogy ma nagyobb az az embertömeg és infrastruktúra, amiben kár keletkezik. Tehát egy katasztrófa ilyen értelemben valóban nagyobb, mint száz éve volt. Olyan értelemben azonban nincs igazuk, hogy a növekedés statisztikailag kimutatható a szélsőséges időjárási események gyakoriságában. Például az egy óra alatt lehulló csapadék intenzitásában. A hőhullámokban ugyanígy.

– A Mindentudás Egyetemén tartott előadásában említette, hogy a hatvanas években, amikor egyértelművé vált a szén-dioxid növekedése a levegőben, a tudósok sokkal gyorsabb felmelegedésre számítottak, ami napjainkra nem igazolódott be. Miért?

– Van a rendszernek egy tehetetlensége. Ha feltesszük főni a levest, nem azonnal fő meg. Először a lábos melegszik fel, aztán a víz, aztán a zöldség és a csirke. Ugyanez a helyzet a Földdel, ami egy hatalmas természeti képződmény. Amikor a hatvanas években először kerültek nyilvánosságra ezek az adatok, a Föld rendszeréről, még eléggé hiányosak voltak az ismereteink. Ezenkívül a tudomány különböző területei még nagyon elkülönülve működtek. Akkor csak arra koncentráltak, hogyan fog ez hatni a levegőre. De az óceán hőkapacitása nagyobb. Csak a felszíni, 75 méteres vízréteg egy fokkal történő felmelegítéséhez huszonötször több energiára van szükség, mint a légkör átlaghőrmérsékletének hasonló mértékű növeléséhez. Ha tehát nő az energiabevitel, akkor nemcsak a légkör hőmérséklete nő, hanem az óceánvízé is, csak sokkal lassabban. Így tulajdonképpen visszahűti a levegőt. Hasonló jelenséget érezni a Balatonnál is tavasszal: elkezd melegedni az idő, de a parton még hűvösebb van, mert a víz tartja a hideget. Most ugyanezt képzeljük el globális mértékben. A többletenergia jó része elvész a nagyobb hőkapacitású közegekben, és csak a maradék jut a levegőre. Még szerencse.

– Mára az is kiderült, hogy a légszennyezés meg pont hűti a Földet.

– Valóban, a huszadik században mintegy leárnyékoltuk a Földet az olyan, légszennyezés kategóriájába tartozó anyagokkal, mint a pernye, a füst vagy a kén-dioxidból keletkező szulfátrészecskék. Ezek részben visszaverik a napsugárzást, tehát tulajdonképpen csökkentik és kompenzálják a felmelegedést.

– Ez jó hír.

– De a huszonegyedik században nem várható, hogy így marad. Ezeknek a kibocsátását ugyanis már a nyolcvanas években sikerült visszafogni, mert komoly egészségkárosító hatásuk is van. A légszennyezés egyébként lokális jellegűből regionális, sőt kontinentális léptékűvé vált: például kora tavasszal az Északi-sarkon majdnem annyira szennyezett a levegő, mint egy nagyvárosban. Azok az anyagok ugyanis, amelyeket kibocsátunk, reakcióba lépnek, átalakulnak, és létrejön egy másodlagos légszennyezés. Ilyen például nyáron az ózon. Ózont nem bocsát ki semmi, az ózon a légkörben keletkezik. Ez a fotokémiai szmog fő alkotórésze. Sokak számára a légszennyezést még mindig a kipufogókból és kéményekből kijövő fekete füst jelenti, amit azonban a fejlett országokban már nagymértékben sikerült csökkenteni. Például a környezetvédelemmel kapcsolatos híradásokban sokszor a hűtőtornyokból kiáramló fehér vízpárát mutatják, mint súlyos levegőszennyezést, pedig az színtiszta víz. A valódi szennyezés forrásai ma már alig látszanak.

– Van egy olyan elmélet is, miszerint tízezer évente van jégkorszak, és a következő már éppen esedékes.

– A jégkorszakokban valóban van szabályszerűség, visszamenőleg nyolcszázezer évre ki lehet mutatni, hogyan váltakoztak a csillagászati periódusokhoz kapcsolódva. Eljegesedések és felmelegedések követték egymást, viszonylag lassú hőmérséklet-csökkenéssel, illetve -növekedéssel. De tizenegyezer évvel ezelőtt ez a szabályszerűség valamiért megszakadt, a Föld átlaghőmérséklete beállt egy számunkra nagyon kellemes hőfokra, méghozzá az elmúlt kétmillió év legmagasabbikán. Azóta ebben a stabil állapotban vagyunk, amire az elmúlt földtörténeti időszakban nem volt példa. Nem tudjuk, miért történt ez, mert a csillagászati periódusok ugyanúgy működtek tovább. De ez tette lehetővé az emberi civilizáció kialakulását. Enélkül még mindig bunkósbottal kergetnénk egymást, mert folyamatosan változó körülményekhez kellene alkalmazkodnunk. Azért alakulhatott ki mezőgazdaság és a kultúra, mert letelepedhettünk viszonylag kellemes körülmények között. Valami ennek a civilizációnak az alapját megteremtette, a Gondviselés, vagy valami más, mindenki döntse el maga, de számunkra ismeretlen módon történt. Most mégis belepiszkálunk. A csillagászati ciklusokból kiszámolva most csökkennie kellene a sarkvidék átlaghőmérsékletének, és ehelyett növekszik. Aztán hogy ez mit jelent, visszaesünk-e valamibe vagy ez a probléma megoldódik, nem tudom.

– Hisz a Gondviselésben?

– Túl sok a véletlen. Nehéz elképzelni, hogy ennyire stimmeljen minden, puszta véletlenek folytán. Kell, hogy legyen valami magasabb rendű szervező erő.

– Bízik a civilizáció fejlődésében annyira, hogy esetleg megoldjuk ezeket a problémákat?

– Nincs olyan, hogy fejlődés. Fenntartható fejlődés sincs. Növekedés van, és az mindig káros. A természet egy hatalmas rendszer, amiben kiszámítható stabilitással működnek a dolgok. Ha bármilyen eleme túlburjánzik, növekszik, felborul a stabilitás. Gondoljunk az emberi szervezetre. Van egy természetes emberi ciklus: felnőtt korunkig növekszünk, mindenünk együtt nő, harmóniában. Ha ezután még tovább növekszik valami, azt úgy hívják: rák. Ilyen a Föld is, benne az ember. Nem a természettől kell félni.

Fehérváry Krisztina

Gelencsér András

egyetemi tanár, az MTA Levegőkémiai Kutatócsoportjának vezetője

1966-ban született.

1990-ben végzett vegyészmérnökként a Veszprémi Egyetemen.

1995-ben ugyanitt doktorált.

2002 óta az MTA doktora.

2003-ban az év kutatójának választották az MTA-n, mert jelentős eredményeket ért el az éghajlat alakításában meghatározó szerepet játszó légköri aeroszol-részecskék kémiai összetételének és lehetséges forrásainak vizsgálatában.

2006 óta tanít a Pannon Egyetemen.