Milyen legyen a jövő? Tiszta, környezetbarát, energiában gazdag? De miből és hogyan? Nehéz rá választ adni. A megújuló energiaforrásoknak egyre nagyobb szerepet kell juttatni az energiaellátásban, mivel a szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni kell. Azonban ezek a források, a szél, a víz, a nap eléggé kiszámíthatatlanok, ha elapadnak, a hiányt valahonnan pótolni kell. Kérdés, hogy a huszadik század legnagyobb találmánya, az atomenergetika ebben partner, vagy versenytárs-e.

Az atompártiak szerint a megújulók nem tudják száz százalékban fedezni az elektromos energiaigényeket, erre csak az olyan távoli jövőben lesznek képesek, amit még elképzelni is nehéz. Az atomellenesek szerint ez már szinte meg is valósult, s az atomenergia azon túl, hogy veszélyes, nemhogy kiegészítené, de hátráltatja a fenntartható energiarendszerek nagyarányú kiépülését. Így most lényegében mindenki, ellenző is, támogató is Németországra figyel: vajon mi lesz?

Mindenen keresztül

A német döntés, úgy tűnik, egységes politikai akaratot takar, miután az egyezményt támogatta a két legerősebb ellenzéki párt is, a szociáldemokraták és a zöldek pártja – amelyek vezetői korábban részt vettek az atomenergia-ellenes tüntetéseken –, illetve az előkészítésben segített egy tudósokból, egyházi személyiségekből és volt politikusokból álló bizottság, a Bölcsek tanácsa is, aminek élén az egykori Helmut Kohl vezette kormány környezetvédelmi minisztere, Klaus Töpfer áll.

A terv nem minden előzmény nélküli, új és hirtelen ötlet, hanem visszatérés az eredeti elképzelésekhez. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány már elhatározta, hogy bezárják az atormerőműveket 2022-re, csakhogy ezt az Angela Merkel vezette konzervatív–liberális koalíció tavaly ősszel hatályon kívül helyezte és az ország tizenhét atomerőművének működési idejét átlagosan tizenkét évvel meghosszabbította.

A konzervatív CDU álláspontja az volt, hogy Németország nem mondhat le az atomenergiáról, ám a fukusimai katasztrófa után indult tüntetéssorozat miatt ezt a véleményét kénytelen volt megváltoztatni. Így a kancellár gyökeres energiapolitikai fordulatot ígért, miszerint 2021-ig az összes atomerőmű beszünteti a működését, bár közülük hármat csak egy évvel később zárnak be véglegesen, felkészülve arra az esetre, ha probléma adódna a biztonságos energiaellátással.

A kancellár elsőként rögtön el is rendelte a hét legrégebbi erőmű bezárását – ezek működése egyébként is szünetelt Fukusima óta. A döntés érzékenyen érintette a bevételeit tekintve a világ legnagyobb közműcégét, az E.On multivállalatot, mivel a bezárt erőművek közül kettő a tulajdona, a másik kettőben pedig részesedése van.

Johannes Teyssen vezérigazgató már másnap kijelentette a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában, hogy bírósági eljárást kezdeményeznek a német állam ellen a több milliárd eurós kár miatt, amit a bezárások és a január óta bevezetett, úgynevezett atomadó okozott a számukra.

Az erőművek fűtőelemeire idén kivetett német adó miatt egy másik piaci szereplő, az RWE is perrel fenyeget, ugyanis eredetileg ez volt az üzemidő meghosszabbításának ára. Az összeg egyébként arra szolgált, hogy a zöldenergiára való áttérést finanszírozzák belőle.

Egy atomerőmű kétségtelenül hosszú távú befektetés, idő előtti bezárása érdekeket sért. Ezért nem kavart vihart Svájc bejelentése, ők ugyanis egyszerűen megvárják a jelenlegi öt, működő erőművük élettartamának lejártát, s csak azután, sorban 2019 és 2034 között zárják be őket, s nem pótolják a kiesett kapacitásokat.

– Az itt a nagy kérdés, hogyan képes Németország ilyen feszített tempóban megoldani e terveket, milyen eszközökkel és költségekkel? Növekszik-e például ezzel a szén-dioxid-kibocsátása? A korábbi kétségek, hogy egy politikai fordulat semmissé teheti a vállalást, tavaly ősszel igazolódtak ugyan, de a mostani elhatározás végleges elköteleződésnek tűnik. Így ez lesz az első kísérlet, ami igazolhatja, hogy egy olyan ország is le tud mondani a nukleáris energiáról, amelyik nagymértékben támaszkodik rá – mondja Perger András, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet munkatársa, többek között a 20 év sugárzás – in memoriam Csernobil, valamint Az atomenergia esélyei a XXI. században című kiadványok szerzője.

– Amúgy nekem nincsenek kétségeim, a németeknek csak az eredetileg megkezdett ütemtervet kell folytatniuk. Az elmúlt évtizedben pedig épült egy teljes iparág a megújuló energiát hasznosító berendezések gyártására, s a további kapacitásnövelések, ha szükség van rájuk, csak további gazdasági hasznot fognak hozni.

Okos hálózatok

Az atomkérdés mára fontossá vált tényezője, s egyben az atompártiak legnagyobb ütőkártyája a szén-dioxid-kibocsátás és az ezzel összefüggő klímaváltozás témaköre.

– Ha komolyan vesszük azokat az európai elhatározásokat, amelyek az emisszió csökkentésére vonatkoznak, akkor egyelőre az atomerőművekre is számítanunk kell az villamosenergia-termelésben mint kibocsátásmentes technológiára – mondja Katona Tamás, a Magyar Atomfórum Egyesület elnöke. – Nem lehet ugyanis kizárólag a megújuló energiákra építeni, hiszen nem állnak rendelkezésre folyamatosan, a rendszer pedig nyilván nem alkalmazkodhat az időjáráshoz. A metró nem várakozhat arra a megállóban, mikor támad fel a szél.

A zöldek szerint azonban az együttműködés kizárt, miután az atomerőművek működése szintén rugalmatlan, tehát nem is tudják kiegészíteni a megújulókat.

– Az atomerőművekből éjjel-nappal dől az áram, nem lehet azonnal leállítani és beindítani őket. Erre jó példa Franciaország, ahol túlzott mértékű atomerőműkapacitást építettek ki, s ez számos alkalommal gondot okoz. Kénytelenek olcsón vagy ingyen átadni villanyáramot például Németországnak, amikor túlkínálat van, viszont csúcsidőben drága importra kényszerülnek – mondja Perger András, az Energiaklub munkatársa.

Az Atomfórum elnöke azonban ezt másként látja: nem arról van szó, hogy nem tudnak alkalmazkodni a fogyasztói igények változásához, hanem arról, hogy nem érdemes. Az atomerőművek üzemanyagköltsége nagyon alacsony, nagyon olcsón termelnek, ezért inkább megéri folyamatosan működtetni a reaktorokat, mintsem a hosszas leállítási, beindítási folyamatba belekezdeni.

De ha az atomerőmű nem kell, még mindig marad a nagy kérdés: hogyan lehetne kizárólag megújuló energiaforrásokból áramot termelni? A zöldek szerint működne az a rendszer, ami a megújulók mellett az energiahatékonyság és -takarékosság maximalizálására támaszkodik, s ez nem valami szélsőséges gondolat, hiszen brüsszeli és tagállami tanulmányok is igazolják, azonkívül vannak rá megvalósult példák települési, megyei szinteken.

– Az Európai Unió forgatókönyvei között ez is versenyben van, mint lehetséges terv – mondja Vay Márton, a Greenpeace munkatársa. – Ha nekikezdenénk végre a megvalósításának, az európai gazdaság akár már 2050-re is majdnem kizárólag megújulókat alkalmazhatna. Például a biomasszát, a biogázt hasznosító erőművek azonnal bekapcsolhatóak a rendszerbe, ha energiahiány mutatkozik.

De a probléma valójában nem ezzel, inkább az infrastruktúrával van, ami a fosszilis és nukleáris energiát hasznosító, hatalmas erőművekre épült ki.

A megújuló energiák hasznosításához azonban sok kicsi termelőre kell felkészülni. Az úgynevezett okos hálózatok viszont segíthetnék ezt az alkalmazkodást. Ezekben az információ éppúgy áramlik, mint az energia, számítógép vezérli, mikor, hol, mennyi energiára van szükség, hol mennyit lehet tárolni, s ezt mely elemek tudják biztosítani, honnan lehet átcsoportosítani. Vagyis a metró nem állna a megállóban, ha nem fúj a szél.

Több változat van egyébként e tervekre is, vannak régiókra és egyes országokra vonatkozóak, de nagyobb területű rendszerekkel is meg lehetne oldani az ellátást, észak-afrikai napfarmokat bekapcsolva az európai rendszerbe.

Az okos hálózat egyébként ugyanúgy érdeke az energiapiac többi szereplőjének is, például a már említett E.On szintén ebben látja a jövőt. A nagyszabású terveket hallva inkább az a kérdés: miből fog mindez megvalósulni?

Ki kap többet?

Kevés dolog van, amiben egyetértenek az energiapiac különböző szereplői, de van egy közös állítás: a piac torzult, mert a fogyasztói ár nem tükrözi a különböző energiafajták felhasználásának valódi költségét. Csakhogy mindenki valamelyik másik energiafajtának a támogatására céloz ezzel. S a valóságot valóban nehéz kibogozni, mert a világon nem készült még olyan felmérés, ami valóban mindent számba véve leírná, hogy ki mennyi támogatást kap különböző jogcímeken.

Példának okáért a vértesi szénerőmű azért kapott többször is gyorssegélyt a magyar kormányoktól, hogy bezárása miatt ne szűnjenek meg munkahelyek. Nem gondolunk olyan, járulékos költségekre sem, mint hogy minden, atomenergiát hasznosító országnak fizetnie kell egy független, állami fenntartású, ellenőrző hatóság működését is.

Általánosságban elmondható, hogy az államok tulajdonképpen minden energiafajtát támogatnak valamilyen szinten. Ha valamiben még egyetértenek az atompártiak és az ellenzők, az a biomassza nagyarányú magyarországi támogatásának elvetése. – A kötelező átvételi ár, amely az úgynevezett zöldáramra vonatkozik, valójában nem arról szól, hogy helyzetbe hozzák a megújuló energiaforrásokat, hanem többségében azoknak az erőműveknek a támogatásáról, amelyek korábban szenet hasznosítottak, s most áttértek a biomasszára, ami gyakorlatilag tűzifa – érvel Vay Márton. – S az még hagyján, hogy Magyarországon nem segítik a valóban megújuló energiák elterjedését, de még akadályozzák is.

Már unalomig hangoztatott tény, hogy szélerőmű üzemeltetéséhez az unión belül sehol nem kell annyi engedélyt beszerezni, mint Magyarországon, ahol még azt is előre meg kell jósolni, mikor fog fújni a szél.

– A magyar energetika teli van ellentmondással és időnként képmutatással, cselekkel – ismeri el Katona Tamás is a problémát. – De nemcsak itthon. Ausztria szivattyús, energiatározó vízerőművei például gyakorta vásárolnak a cseh temerini atomerőműtől olcsó éjszakai áramot, amelyet aztán felhalmozott víz formájában elraktároznak. Így nézve az antinukleáris Ausztria sem annyira antinukleáris. A magyar atomenergiával kapcsolatos megnyilatkozásokban gyakorta elhangzik az az érv, hogy ez a legolcsóbb energia, főképp a megújuló forrásokhoz viszonyítva, amelyek kétszer annyiba kerülnek, s amelyek nagyobb arányú beépítése a hazai energetikai rendszerbe biztosan megemelné az áram árát. A legtöbb esetben azonban a hazai atomenergia előállításának árát hasonlítják össze azzal az árral, amely a megújulók esetében a beruházási költség megtérülését biztosítaná. – Ha megvalósul Pakson az a háromezer-milliárd forintosra tervezett bővítés, amiről már egy ideje szó van, kétségeink sem lehetnek afelől, hogy az onnan származó áram csak és kizárólag nagyon drága lehet – állítja Vay Márton. – Mivel az Európai Unióban állami támogatásból nem lehet atomerőművet építeni, valószínűleg francia vagy orosz befektetők állják majd a beruházás költségeit, bár erről egyelőre semmi biztosat nem tudni.

Ha azonban így lesz, nem sokkal kevésbé csökken az orosz energiaipari cégektől való függőségünk, nem beszélve magáról a paksi atomerőműről, amely jelenleg az ország villamosenergia-igényének negyven százalékát adja, és a tervek szerint megdupláznák a kapacitását. Egyre inkább erre az egy erőműre leszünk utalva, miközben az atomenergia ára tagadhatatlanul növekszik világszerte, hiszen az uránkészletek sem végesek, s a biztonsági technológiák fejlesztése, az atomhulladékok őrzése, a tárolók építése mind-mind megjelenik az árban. A megújulók ára eközben pedig egyre csökken. Ráadásul a tapasztalatok alapján egy atomerőmű felépítése során világszerte jellemző, hogy 30-70 százalékkal túllépi az eredetileg tervezett beruházási költségeket, illetve a kivitelezés idejét.

Érdemes ezt a négyes metró és a többi monstre állami beruházás tapasztalatai után hazánkban különösen komolyan venni.

Az atomenergetikusok szerint azonban az atom a legolcsóbb energia világszerte. Jelenleg. De mit fizettetünk meg a jövő nemzedékeivel?

A jelen emlékei

Az élete végére érve mindenki eltűnődik azon, hogy hagyott-e a világban nyomot maga után: fog-e emlékezni rá valaki, ha meghal, tett-e valami hasznosat a közért, az utókorért, volt-e a tevékenységének értékelhető értelme. Nos, egy Magyarországon élő ember biztosan számolhat legalább egy olyan tényezővel, ami több tízezer évre befolyásolja az utókor életét: körülbelül egy deci olyan folyadékkal, ami nagy aktivitású atomhulladéknak számít, és nincs megoldva a végleges tárolása.

A kiégett fűtőelemek számára a mai napig nem épült végleges tárolóhely, hiszen egyelőre képtelenség garantálni több tízezer évre, hogy a hulladék valóban elszigetelve marad majd a környezetétől, akármi is történik. Ezért további őrzésüket, kezelésüket a jövő generációira át kell hagyományoznunk.

– Ezek a hulladékok több tízezer éven át veszélyesek lehetnek a társadalomra, s ilyen időtartamra egyszerűen nem lehet tervezni, a civilizációnk sem mérhető hozzá. Senki nem tud arra biztosítékot nyújtani, hogy pár ezer év múlva egyáltalán még foglalkozni fog valaki ezeknek az anyagoknak a biztonságával – figyelmeztet Vay Márton. – Potenciális fegyverként, vagy akár ismeretlen eredetű veszélyforrásként is megjelenhetnek a későbbi társadalmakban.

A hazai nagy aktivitású hulladékokat a paksi erőmű udvarán őrzik, miután 1997 óta már nem szállíthatjuk őket Oroszországba, ugyanis botrány kerekedett abból, hogy ott nem megfelelően tárolták a hulladékokat, s a lakók sugárfertőzést szenvedtek.

Az atompárti szakemberek szerint a hazai ideiglenes tárolási módszerek teljesen biztonságosak, mert a hulladékok nem kerülnek kapcsolatba a környezettel, ezenkívül folyamatos katonai ellenőrzés alatt állnak, hiszen a kiégett fűtőelemek atomfegyverek előállítására is alkalmasak.

Nemcsak ezzel az egy deciliter folyadékkal kell azonban mindenkinek elszámolnia, hanem a kis és közepes aktivitású hulladékokkal is, mint amilyen például az atomerőműben dolgozók védőruhája. Ezeket olyan helyeken őrzik, mint a jövőre már üzemelő bátapati tároló. Emellett keletkezik olyan hulladék is, ami újrahasznosítható. Ezt a legtöbb erőmű ideiglenesen félrerakja, mert az újrahasznosítás jelenleg drágább, mint a friss urán alkalmazása, emellett pedig ez az egyik legtoxikusabb folyamat a világon, ráadásul a végén a bevitt hulladéknál jóval nagyobb mennyiségben keletkezik sugárzó folyékony hulladék.

A gyarló ember

A zöldek gyakran egyszerűen nem bíznak az atomenergetikusokban, illetve az atomerőműveket működtető vállalatokban. Ezeket ugyanis gyakran lehet hazugságon kapni. S erre nemcsak Csernobil a példa, amely egy diktatórikus rendszer működésképtelenségének tüneteként is értelmezhető, hanem az is, hogy például a fukusimai erőmű tulajdonosa, a világ negyedik legnagyobb áramszolgáltatója éppen pár éve bukott le, mert évtizedekig meghamisította a biztonsági ellenőrzések eredményeit. Ezenfelül pedig a legnagyobb jószándék és szakértelem mellett is előfordulnak emberi mulasztások.

Egészen kevés is elég: Japánban, a tokaimurai atomerőműben a kilencvenes évek végén egy vödörnyi anyagban kritikus tömeg jött össze, ami végül két ember halálát okozta. A tapasztalatok alapján az eddigi üzemzavarok és balesetek okainak hetven százaléka emberi mulasztás volt, ami ellen nem véd semmi, állítják a zöldek.

– Azért, mert vannak üzemzavarok, emberi tévedések, hibák, nem lehet az egész technológia letiltására vonatkozó következtetéseket levonni – mondja Gadó János, az MTA KFKI Atomenergia Kutatóintézetének igazgatója. – Az emberiség jó részét odaengedjük a volán mögé, rábízva mások életét, noha számos példa volt már rá, hogy emberi mulasztás miatt autóbaleset történt. Le kellene mondanunk ezért legmodernebb szállítóeszközeinkről? Vagy a kolontári vörösiszap-katasztrófa után világszerte le kellene állítani a timföldgyártást?

A 2003-as paksi üzemzavar is egy biztonsági fejlesztés után következett be, hívják fel a figyelmet a zöldek. Dr. Rónaky József, az atomenergia biztonságos alkalmazását felügyelő Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója azonban hozzáfűzi, hogy senkinek a haja szála sem görbült meg. A tanulság pedig az, hogy sokkal nagyobb kell legyen az önkontroll, mind az üzemeltető, mind az ellenőrző hatóság részéről.

– Egy ipari létesítményben mindig történhet valamilyen üzemzavar, elromolhat egy berendezés. A legfőbb kérdés az, hogy ha ez bekövetkezik, hogyan reagál rá a rendszer, képes-e kezelni a következményeket, kikerül-e sugárzás – mondja Rónaky József.

Ebből a szempontból a paksi atomerőmű megbízható. A törvények egyébként a rendszeres fejlesztést írják elő, eszerint a atomerőműveken tízévenként kell biztonságnövelő intézkedéseket végrehajtani, a legújabb technológiákat beépíteni, okulni a világszerte keletkezett tapasztalatokból. Ezenkívül a nemzetközi együttműködés szabályai szerint az országok valamennyire egymást is ellenőrzik, hiszen egy atombaleset következményei nem állnak meg a határokon. Így az atomenergiát hasznosító államok háromévenként tartanak egy felülvizsgálatot, amelynek keretében minden ország jelentést küld egymásnak, s ezek tartalmáról mindenkinek módjában áll kérdéseket feltenni.

Realitások

– A lehetőségeinkre kell építenünk, és a rendelkezésre álló forrásokat számba véve, köztük az anyagi eszközöket is, a nukleáris energiafelhasználás nélkül nem fogunk tudni emissziómentes termelést megvalósítani. Az energetikában ugyanis azok a technológiák a legdrágábbak, amelyek a legtisztábbak. Azért, mert Németország tud áldozni az ilyen megoldásokra, ezt nem lehet általánosnak tekinteni még a fejlett országokban sem – összegzi véleményét Katona Tamás, az Atomfórum elnöke.

– Mivel az atomenergia és az olyan megújuló energiaforrások, mint a szél és a nap, rugalmatlanságuk miatt nehezen képzelhetőek el egy rendszerben, előbb-utóbb a fejlesztések szempontjából versenytársakká válnak – állítja Perger András, az Energiaklub munkatársa –, s végül ez határozza meg, hogy milyen gyorsan közeledik a zöld és tiszta jövő.

Gadó János a pró és kontra érvek mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a döntések végül nem feltétlenül csak racionális érvek mentén születnek meg. Németország elhatározását sem a klímaváltozás ténye vagy szakmai okok kényszerítették ki, hanem pszichológiai problémák: a sugárzástól való félelem és szorongás. Magyarországon sem ésszerű az a hozzáállás, hogy a társadalom elutasítja a vízerőművek és tározók építését, holott Ausztria példája bizonyítja, milyen környezetbarát megoldásról van szó, hiszen ott az energiaellátás hatvan százalékát a vízerőművek adják.

A szakember szerint Magyarországon jelenleg a tározók építése lenne a logikus lépés, hiszen leginkább így képzelhető el a megújuló energiák változó teljesítményének kiegyensúlyozása.

A hazánkban érvényesülő, vízerőművel és tározóval kapcsolatos vélemény azonban legalább olyan mértékben politikai gyökerű, mint a németországi döntés, holott egy energiarendszer le- vagy felépítését legkevésbé egy ilyen szempontnak lenne szabad befolyásolni.

S hogy mi a közeljövő valósága? Íme egy friss információ: nemrég egyeztették az uniós tagállamok terveit arról, hogyan kívánják teljesíteni a 2020-ra vonatkozó kibocsátáscsökkentési vállalásaikat, amelyek egységesen a húszszázalékos csökkentést célozzák Európában. A vállalásokból az derült ki, hogy az uniós tagállamok – elnézést a szóért – füllentettek: jóval több biomasszát terveznek elégetni, beleértve a mezőgazdasági hulladékokat, az energiafüvet, a faipari hulladékot is, mint amennyit meg tudnak termelni.

Magyarán, egyik tagállam sem tudja saját erőből megvalósítani a saját terveit, mindegyik importra szorul. Ez pedig egyet jelent: ha e terveket így, ilyen megalapozatlanul engedik megvalósulni, akkor valahol máshol, egy távoli, kevésbé klímatudatos országban fogják tarra vágni az erdőket, hogy Európa elmondhassa: igen, ő megcsinálta.

Fehérváry Krisztina