Az alapvetően bizalmatlan, költség- és kockázatminimalizálásra törekvő befektetők és piaci szereplők számára pedig egyelőre nem elég csábító hívószó a globális felmelegedés és a táguló ózonlyuk fenyegető víziója vagy a fenntartható fejlődés.

A társadalom jelentős része, még ha környezettudatos életmódot is él, egyöntetű véleményt fogalmaz meg: „a környezetvédelem csak viszi a pénzt.” A környezetvédelem a mai napig egy finanszírozandó feladat, a zöld gazdaság pedig csak egy gyenge gyökérzettel rendelkező fiatal palánta a világgazdaság sűrű erdejében.

Németország álmodott

Németország, amely már eddig is a környezetvédelem fellegvára volt, egy zöld szíveket melengető, radikális, de kissé utópisztikusnak tűnő döntésre szánta el magát. 2022-ig fokozatosan bezárja az összes atomerőművét, és a kieső villamosenergia- mennyiséget – 17 ezer megawattot, amely egyébként az ország villamosenergia-termelésének 20 százalékát teszi ki – hosszú távon főként megújuló energiaforrásokból kívánja pótolni. (Rövid távon energiaimport, illetve a földgáz- és szénalapú energiatermelés fokozása pótolhatja a leállított atomerőművek által termelt mennyiséget.)

Akár hisznek a terv sikerében a gazdasági szereplők és döntéshozók, akár nem, az nyilvánvaló, hogy a napelemek, szélerőművek, biomasszablokkok és vízturbinák terén konjunktúra fog jelentkezni, méghozzá néhány éven belül, hiszen a több mint 80 millió fős Németország étvágya hatalmas lesz ezen termékek iránt.

A magasabb munkabérek és társasági adó következtében a szükséges kapacitások egy részét a német vállalatok kénytelenek lesznek keletebbre kihelyezni, régiónkban, illetve tőlünk még keletebbre napelem-, szélerőmű- és hasonló gyárakat alapítani. Kérdés azonban, hogy hány német vállalat szánja el magát a külföldi üzemalapításra? Annyi biztosan nem, amennyi képes lenne betömni az atomerőművek leállítása miatti űrt. Németország tehát a megújuló energiát alkalmazó erőműveihez alkatrészeket és késztermékeket fog importálni.

Magyarországnak ezért eddigi „ej, ráérünk arra még” politikájával ellentétben villámgyorsan reagálnia kell, és termékeivel elsőként kell megjelennie a hatalmas és költeni nem sajnáló német piacon! Abban biztosak lehetünk, hogy ha mi nem kezdjük el azonnal, erőforrást és munkát nem sajnálva, állami támogatás mellett a zöld gazdaságunk ezen szektorának megteremtését és felpörgetését, akkor megteszi helyettünk más.

A gyáralapító szándékkal rendelkező, Magyarországra települő német vállalatok számára pedig kedvező, de a magyar gazdasági érdekeket prioritásként kezelő környezetet kell biztosítani.

A zöld ipar nem zsákutca

Legfőbb kereskedelmi partnerünk döntése belobbanthatja az ébredező magyar zöld ipar pislákoló lángját, ha időben és megfelelően reagálunk. Fel kell szállnunk a Berlin Expresszre! Hazánkban a szénbányászat és a nehézipar visszaszorulásával rohamosan csökkent a környezetszennyezés, Magyarország szén-dioxid-kvótákat értékesít, vizeinket immáron jóval kevésbé szennyezik a „vas és acél országának” erőművei és gyárai. Ennek azonban ára volt. A mérleg egyik serpenyőjében a zöld jövő lehetősége, a másikban megszűnő munkahelyek nyomasztó súlya nehezedik.

A környezet iránt érzékenyebb polgárok lelkesen üdvözlik egy szénbánya, egy szénerőmű vagy egy szennyező vegyipari üzem bezárását, míg az ott dolgozó bányászok és munkások ezrei a pokolba kívánják a napelem- vagy szélerőmű-parkot, a biogázüzemeket, amelyek miatt elvesztették állásukat.

Kitörési pont

Az Új Széchenyi Terv a zöld gazdaságot kitörési pontnak nevezi, és más nemzetgazdasági ágazatokkal történő összehangolt fejlesztést, a gazdaság dinamizálását várja tőle. A program feltételrendszerének megfelelő kialakításától a kormány a lakossági kereslet beindulását reméli. A jelenlegi devizaadósság-válság közepette azonban megkérdőjelezhető e remény beteljesülése. Mielőtt azonban az örök fanyalgók és pesszimisták elkezdenék a tervet hamvába holt ötletnek vagy illúziónak nevezni, jusson mindig eszünkbe a német kormány döntése.

A magyar termékek legfőbb vásárlójának szándéka és tőkéje szavatolja a biztos felvevőpiacot. A kínálat növekedése és technológiai fejlesztés révén olcsóbbá váló termékek pedig idővel a magyar lakosság számára is elérhetőek lesznek, pótolva az esetlegesen szűkülő német piacot. Nem beszélve a szén-dioxid-kibocsátásától és atomerőműveitől hosszú távon szabadulni kívánó Nagy-Britanniáról.

A szándék testet ölt

A leírtak nem üres frázisok, a szándék valóban testet öltött épülő napelemgyárak, szélerőműgenerátor-gyártó üzemek formájában.

A Berettyóújfaluban létesülő napelemgyártó üzemben évente 200 megawatt teljesítményű napelemet fognak előállítani, és körülbelül 800 embernek ad majd munkát a beruházás. A Komlón novemberre felépülő napelemgyár közvetlenül több mint száz embert foglalkoztat majd a munkanélküliség sújtotta egykori bányászvárosban. Tiszaújvárosban szélerőműgenerátor-gyártó üzem kezdi meg a termelést 200 főnyi munkaerővel, ez a szám a beszállítókkal együtt tovább növekedhet.

A felsorolás folytatható, de a lényeg ennyiből is látszik. A zöld gazdaság valóban alkalmas munkahelyteremtésre, a szennyező iparágak helyére lépve, tiszta, magas hozzáadott értékű termékeivel a hazai feldolgozóipar sikerágazata lehet.

Van zöld jövő

Ha Magyarország valóban a környezetvédelmi ipar regionális központjává lépne elő, és termékei az exportpiacok mellett a hazai fogyasztók számára is elérhetőek lennének, akkor a GDP kábulatában élő közgazdászok és a „minden ellen tiltakozó” zöldszervezetek először borulhatnának önfeledten egymás nyakába. Amíg azonban a zöld ipar a GDP-ben nem fog többletet termelni, amíg nem teremt több munkahelyet, mint ahány a környezetvédelem érdekében megszűnik, addig a fenntartható fejlődés megvalósítása a gazdag országok privilégiuma marad. Vagy még az övék sem…

Zemplényi Zalán