Az MSZP nem asszisztál sem a „Jobbik-Simicska tolvajbandának”, sem pedig a „Fidesz-Habony hazugsággyárnak” az „ellopott” közpénz elköltéséhez, ezért nem szavazza meg a plakáttörvényt – írta a szocialista párt szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében.

Fotó: MTI, archív

Az MSZP arra reagált, hogy Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a nap folyamán a TV2 műsorában azt mondta, az ellenzék a plakáttörvény elutasításával „a rendszerszintű korrupció” pártjára állt, várja az oligarchák adományait, az MSZP pedig „kilóra megvehető”.

A szocialisták azt írták: Simicska Lajos nagyvállalkozó eddig „két pártot vett meg kilóra”: a Fideszt és a Jobbikot. Úgy folytatták: a Fidesz és a Jobbik is „az emberektől ellopott közpénzből” plakátol, és most azon vitatkoznak, hogy melyikük tehesse ezt meg továbbra is.

Közölték: Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, ha kormányra kerül, egy igazságos választási rendszer keretei között „megteremti a tiszta, átlátható és egyenlő feltételekkel folytatott” kampányolás lehetőségét, véget vet „a milliárdos oligarchák által pénzelt korrupt jobboldali pártok mutyizásra épülő világának”.

MTI