Fotó: MTI/Marjai János, archív

Az LMP elnöksége támogatja Majtényi László államfőjelöltségét, a párt ugyanakkor szívesebben látná, ha az emberek közvetlenül választanák meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnököt – közölte Schmuck Erzsébet frakcióvezető pénteken sajtótájékoztatón. 
Az LMP meggyőződése, hogy független, pártok felett álló, a szakmai munkával tekintélyt kivívó államfőre van szükség, aki méltó módon képviseli a Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László által megalapított hagyományokat – mondta, hozzátéve: fontosnak tartják, hogy a köztársasági elnök elkötelezett legyen a fenntartható fejlődés és a jövő nemzedékek ügyei iránt, ezért arra kérték az Eötvös Károly Intézet vezetőjét, ezen pontokat is építse be programjába. 
    
Schmuck Erzsébet szavai szerint Áder János a kritériumaiknak nem felelt meg, mert ő „a Fidesz pártkatonája”, és csak szavakban kötelezte el magát a fenntartható fejlődés ügye mellett. 
    
Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja ezt azzal egészítette ki: Majtényi László bizonyította, hogy képes őrködni a jogállam felett, amire szerinte Áder János nem volt képes. Tudjuk, hogy Majtényi László nagy valószínűséggel nem lesz a magyar köztársaság elnöke – jegyezte meg, rámutatva: alternatívát mutatni már önmagában egy értékválasztás.
    
Az LMP bejelentése azt jelenti, hogy Majtényi László megkaphatja a jelöléshez szükséges arányú parlamenti képviselői ajánlást, ugyanis korábban az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt és Szabó Tímea (PM) is jelezte, hogy támogatja őt. Olyan, közismerten balliberális személyiségek is mögötte állnak, mint Heller Ágnes, Kéri László vagy Bródy János. 

MTI, demokrata.hu