Fotó: MTI

Közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az öt férfit, akik a 2013-as Budapest Pride felvonulás után homofób és rasszista megjegyzések közepette bántalmazott három férfit a fővárosban – tájékoztatta szerdán a Háttér Társaság az MTI-t.

Az elsőrendű vádlott három év letöltendő börtönt kapott. Hárman két év, egy pedig 1 év 9 hónap börtönbüntetést kapott négy év próbaidőre felfüggesztve – írták közleményükben.

A bíróság hangsúlyozta, nemcsak a bántalmazás, hanem nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusok skandálása sem jogszerű, mivel az riadalomkeltő.

Felidézték, hogy 2013. július 6-án három férfi a Budapest Pride-ról tartott hazafelé, amikor a Nyugati tér közelében egy 20-30 tagú, fekete ruhás, katonai alakzatba rendeződött csoporttal találták szembe magukat. Először útjukat állták, majd mindhármukat megverték “buzik vagytok, cigányok vagytok!” felkiáltások kíséretében.

A nyomozás kiderítette, hogy valamennyi elkövető a jogerősen betiltott Magyar Gárda utódszervezetének, az Új Magyar Gárda Mozgalomnak a tagja.

A másodfok felülbírálta az első fokú bíróság azon álláspontját, hogy a Nyugati téri skandálás a szólásszabadság keretein belül maradt és nem lehet büntetőjogi eszközökkel fellépni ellene.

A Fővárosi Törvényszék kimondta: mivel riadalmat kelt, nem jogszerű nagyobb csoport tagjaként homofób rigmusokat skandálni, ezt tiltja a hatályos Büntető törvénykönyv – olvasható a Háttér Társaság közleményében.

MTI