Botka László szerint Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt közölte: nem változott álláspontja azzal kapcsolatban, hogy kormányváltás alapfeltétele a közös program, a közös lista, a közös egyéni jelöltek és a közös miniszterelnök-jelölt. 

A politikus mindezt azok után tudatta az MTI-vel, hogy telefonon megbeszélést folytatott Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével.
    
Úgy fogalmazott: olyan szövetséget kell létrehozni a kormányváltást akaró demokratákkal, amely a legnagyobb esélyt teremti az Orbán-kormány leváltására.

„Őszintén ki kell mondanom: Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak. A fenti feltételek mentén nyitott vagyok minden demokratikus szervezettel tárgyalni” – olvasható a közleményben.
    
Ebbéli meggyőződését megosztotta Gyurcsány Ferenccel is a telefonos beszélgetésükön – írta Botka László.

MTI