Két párt, amely egymást marja, egymás elől szipkázza el a szavazókat. Az LMP és a Momentum látszólag kioltja majd egymást a tavaszi országgyűlési választáson – hacsak nincs más, kívülről sugallt megoldás számukra.

Amióta kimúlt a Szabad Demokraták Szövetsége, az egyszeri liberális polgár nemigen találta a szavazólapon a neki tetsző pártalakulatot. Változott azonban a helyzet, és mára három lehetősége is akad. Az első, hogy megkeresi Fodor Gábor említésre sem méltó pártját, megnézi, éppen milyen szövetségbe tagozódott be, és odateszi az ikszet. A második, hogy az LMP-t választja. A harmadik pedig, hogy a Momentumot.

Az LMP azért tudott megkapaszkodni a hazai közéletben, mert jó időben és jó üzenettel érkezett a magyar politikába. Alternatív-zöld programjuk azt a fővárosi, fiatal vagy középkorú réteget célozta meg, amely az SZDSZ eltűnésével hoppon maradt. Az új párt programja vállalható volt csalódott baloldali és jobboldali szavazók számára is. Hogy azonban az LMP ideológiája és politikai otthona mi fán terem, arra azóta sem kaptunk választ. Emlékszem, amikor az Echo TV műsorvezetőjeként évekkel ezelőtt megkérdeztem erről Schiffer Andrást, ingerülten visszautasító választ kaptam. Aztán elolvastam, hogy alapító nyilatkozatuk szerint ők „liberális, balközép és közösségelvű konzervatív hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat” követnek, és megértettem, hogy ők sem tudják, hova tartoznak.

Az LMP mindazonáltal sikeresen illegette magát a politikai senki földjén, és számíthatott a törzstagságra, amely az évek során további protesztszavazókkal egészült ki, jórészt olyanokkal, akik a rendelkezésre álló kínálatból még őket tartották a legkisebb rossznak. Nem rengette meg hitelüket néhány meghatározó emberük, Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Jávor Benedek távozása sem. A Párbeszéd Magyarországért (PM) formáció gyorsan besorolt a baloldali tömbbe, az LMP pedig joggal állíthatta magáról, hogy az eltávozottakhoz képest elvhű és szilárd politikai alakulat maradt.

Vagy talán mégsem. Akkoriban nem került nyilvánosságra, de attól még tény: Schiffer András ugyanúgy egyszerre csodálta és gyűlölte Orbán Viktort, mint Vona Gábor. Ebből a kettős érzelmi kötődésből évekig csak az LMP-vezér kormánybírálatát láttuk és hallottuk ki, de azt a kérdést már kevesebben tették fel maguknak, hogy koalíciós kényszer esetén az LMP vajon a Fidesz partneréül szegődne-e? Nem állítjuk, hogy igen, mindenesetre tény, hogy már csak a Fidesz elnökéhez fűződő személyes ismeretség és a politikai realitások miatt is Schiffer adott esetben a jobboldal felé tájékozódott volna. Az LMP-ből eltávozott különítmény nem, ők egyértelműen balra húztak, a szakításban ez az ízlésbeli és szerepfelfogásbeli különbség is szerepet játszhatott.

Az LMP-t nem annyira a PM megalakulása, mint Schiffer háttérbe vonulása rengette meg alapjaiban. Ennek fő oka magánéleti természetű: a pártelnök egyáltalán nem politikus, inkább mozgalmár alkat. Ráadásul a hozzá közel állók szerint ingerlékeny, sértődékeny ember, és ezek a tulajdonságai egyre jobban eltávolították a napi politikától. A nyilvánosságban helyére lépő Szél Bernadett és Hadházy Ákos híján van Schiffer András elemi tisztességének és karizmájának, a parttalan kormányszidalmazáson kívül hosszú ideje semmi érdemlegeset nem mutattak fel. Az LMP alighanem vetélytárs nélkül is bajba került volna – ezt már a 2014-es választás alig több mint ötszázalékos eredménye is jelezte –, de a Momentum felbukkanása csak felgyorsította belső erózióját.

A Momentum lényegében egy Fekete-Győr Andrásra koreografált LMP, rengeteg hasonlóság és azonos nézet fűzi össze a két alakulatot. Alapító okirata szerint a Momentum ideológiai háttere éppen olyan el nem kötelezett, ha jobban tetszik, zavaros és nem konkrét jegyeket mutat, mint az LMP-é. Bár Fekete-Győrék magukat egyszerre nevezik liberális, nemzeti és konzervatív pártnak, valójában ízig-vérig liberálisként támogatják a globális piacot, az integrált oktatást, a terhességmegszakítást, a homoszexuálisok jogait és a könnyű drogok gyógyászati célú fogyasztásának könnyítését. A Momentum ugyanolyan váratlanul tört be a hazai politika első vonalába, mint az LMP, de határozott fellépésük indokolatlan mohósággal is párosult. Bár nyilvánvalóan jó szakpolitikai témákat kellene találniuk, a budapesti olimpia bedöntésén kívül csak a hamvába holt ügynökügy feltámasztási kísérlete és néhány tiltakozó megmozdulás köthető hozzájuk, ez pedig ellenzékből sem túl nagy teljesítmény. Ráadásul Fekete-Győr András több taktikai hibát is ejtett, amelyek alaposan beárnyékolják a Momentum megítélését. Még a szimpatizánsaiknak sem tetszett például, amikor a pártelnök berontott az Origo szerkesztőségébe, és megfenyegetett egy munkáját végző újságírót.

Hogy az LMP és a Momentum között választói átfedés van, nyilvánvaló. Sokkal izgalmasabb az a kérdés, hogy mire mennek egymással jövő tavasszal, hiszen ha külön mérettetik meg magukat, akkor könnyen kioltják egymást. Magyarországon egyszerűen nincs igény két nagyjából egyforma, budapesti gyökerű, liberális mozgalomra.

Az LMP és a Momentum vezetői kezdettől fogva gyanakodva méregették egymást (lásd keretes írásunkat), bár tagadhatatlanul együtt is működtek például az olimpiai aláírásgyűjtésben. Az eleinte udvarias hang idővel aztán érdesebbé vált, a két párt közötti rossz viszony pedig akkor járt a csúcson, amikor Ungár Péter LMP-elnökségi tag részegen randalírozott a Momentum táborában. Az esetet alapos gyanú szerint a Momentum szivárogtatta ki és növesztette kozmikussá a sajtóban, az LMP erejéből pedig mindössze arra telt, hogy megrovásban részesítse Ungár Pétert. Bár a helyzet azóta normalizálódott, a két párt közötti személyi átfedések, ismeretségek ellenére még mindig a rivalizálás, és nem az együttműködés felé billennek el.

Könnyen meglehet, hogy az LMP és a Momentum nem kétoldalú megegyezést köt, hanem egy nagyobb volumenű megegyezés részeseként tagozódik be a Fidesz elleni koalícióba. Ez leginkább akkor vált világossá, amikor az LMP általános meglepetésre szerződtette a gyűlölet karmesterét, Ron Werbert. A szocialisták volt tanácsadójának felbukkanása tovább gyengíti a párt el nem kötelezettségének mítoszát, és határozottan a baloldali összefogás felé taszítja Szél Bernadett és Hadházy Ákos mozgalmát.

Érdekes fejlemény, hogy az MSZP-t elhagyó Demeter Márta az LMP frakciójába ült át, mint ahogyan a Gémesi György-féle Új Kezdettel folytatott tárgyalások híre is elgondolkodtató. Az LMP tehát keresi a helyét és a szövetségeseit, pontosan arról van szó, amit Lakner Zoltán politológus is jelez: „Soha akkora szövetségkereső zsizsegés nem volt még az LMP körül, mint most. Ki fog derülni, megteremthetők-e a politikai feltételek az LMP 5 százalékának ellenzéki szövetséghez csatolására, vagy a miniszterelnök-jelöltet állító pártok ma már nem is annyira exkluzív klubjába lépő ökopárt ismét egyedül startol, kiugrási esélyt látva a többi párt harcaiban, illetve leharcoltságában.”

Az elköteleződésből a Momentum sem igen vonhatja ki magát. Bár Fekete-Győr Andrásék lényegében minden más politikai szereplő ellenében határozzák meg magukat, a kezdeti lendület kifulladásával nekik is partner után kell nézniük. Hogy a szélesebb körű együttműködésről kemény viták dúltak és dúlnak körükben, jelzi Pottyondy Edina és Kádár Barnabás távozása az országos elnökségből, de múlt heti sajtóhírek szerint Szauer Tamás pénzügyi igazgató is lemondott.

Bár az LMP-nél kongresszusi határozat tiltja, hogy szövetségre lépjenek a jelenlegi parlamenti pártokkal, a Momentum pedig nyíltan deklarálta, hogy egyedül indul el a tavaszi választáson, nem lennénk meglepve, ha a stratégia mindkét pártban megváltozna a következő időszakban. Az LMP és a Momentum életben maradására és a maradék liberális választók képviseletére sokkal eredményesebbnek látszik a nagy baloldali szövetségben való részvétel, mint az önálló úton haladás. A közös fellépést szívesen látnák a magyarországi ellenzék külföldi támogatói, pártfogói is.

Szentesi Zöldi László

„A momentumosok úgy pattantak elő, hogy homályban hagyják, konkrétan milyen lépésekre lehetne tőlük számítani, ha bizalmat kapnának… Jól hangzó szóvirágokat elég sokan mondanak, ahhoz nem kell új pártot alapítani.”

(Schiffer András a Momentumról)

„Sajnáljuk, hogy a saját párt­érdekeik alapján hoztak döntéseket, és nem annak alapján, hogy mi a nemzeti érdek.”

(Ungár Péter a Momentumról)

„Hiába hasonlítanak hozzájuk, mi nem vagyunk sem Fidesz, sem LMP, mi a saját utunkat járjuk.”

(Soproni Tamás, a Momentum alelnöke)

„Ha vissza lehetne fordítani az idő kerekét, akkor ez a bázisdemokrata nevű idiotizmus számomra töréspont lenne. Mert az, hogy egy pártban szitokszó legyen az informális befolyás, a hatalomkoncentráció, meg az instrumentális kapcsolatépítés, az paródia… Ma már sokkal inkább választanék más stratégiát: kimennék szélre, egy rendszerkritikus, radikális baloldali platformmal kiállni, és utána, ha már bejutottál a parlamentbe, behúzni középre, az egy stabil identitást teremt.”

(Schiffer András)

„Tévedés, hogy nem működünk együtt másokkal: mi bárkivel tudunk közösen dolgozni, aki valóban kormányváltást akar, és elkötelezett amellett is, hogy a Fidesz leváltása után nem folytatódhat a Fidesz előtti világ.”

(Szél Bernadett)