Jelenlegi hely

Farkas Flórián maradt a Lungo Drom elnöke

Ismét Farkas Flóriánt választotta elnökévé a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.


Fotó: MTI, Kovács Tamás

A kisújszállási tisztújító kongresszuson a küldöttek ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag választották meg újabb öt évre Farkas Flóriánt - közölték.
    
A tájékoztatás szerint a Lungo Drom, a Fidesz stratégiai szövetségeseként, a magyarországi cigányság boldogulásához szükséges feltételek megteremtéséhez elsődleges eszköznek a kormány társadalmi felzárkózás programjának folytatását tekinti.
    
A kongresszus tagjai elkötelezettek a kormány bevándorláspolitikája mellett, álláspontjuk szerint a külföldi munkaerő bevonása helyett a hazai cigányság képes helytállni a magyar munkaerőpiacon - hangsúlyozták.
    
A Lungo Drom tagsága missziós programot indítva is részt kíván venni a cigányság felzárkózásának további előmozdításában - tették hozzá a közleményben.

MTI