Dánia és Ausztria május 6-án Koppenhágában migrációs konferenciát rendez az unión kívüli országokkal való együttműködésről – jelentette be pénteken az osztrák néppárti politikus, hozzátéve, hogy a két ország vezető szerepet vállal ennek a kérdésnek az előbbre vitelében.

Hirdetés

Karner dán hivatali partnerével, Kaare Dybvad Bekkel közös bécsi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva kijelentette, hogy „el tudna képzelni” az EU-ban a Ruanda-modellhez hasonlót. De felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi uniós szabályozás szerint a brit modellt nem lehet megvalósítani. Mint mondta, dán hivatali partnerével észszerűnek tartanák az ide vonatkozó szabályok megváltoztatását, hogy az ilyen projektek a jövőben uniós tagállamok számára is lehetségessé váljanak.

Mindenesetre a cél „világosabb, szigorúbb és következetesebb szabályok bevezetése” annak érdekében, hogy tehermentesíteni lehessen Európát, és kevesebb ember haljon meg a Földközi-tengeren – mondta Karner.

A koppenhágai konferenciára uniós tagországok mellett olyan országok is meghívást kapnak, mint Albánia és Tunézia, valamint nemzetközi szervezetek és ismert szakértők.

Korábban írtuk

A két tárcavezető hangsúlyozta: a résztvevők közösen szeretnék felgyorsítani az együttműködés kiszélesítését unión kívüli országokkal.

Dybvad Bek kiemelte, hogy a néhány hete elfogadott új európai migrációs és menekültügyi paktum nem nyújt megoldást a bevándorlás jelenlegi „nagy problémáira”. Rávilágított arra, hogy azok az emberek, akik a leggyorsabban érkeznek, hamarabb nyújthatnak be menedékkérelmet azoknál, akik inkább rá vannak szorulva a védelemre. Szerinte az unión kívüli államokkal való együttműködés szorgalmazásával a konferencián részt vevő országok „intenzíven hozzájárulnak egy működőképes uniós paktumhoz”.

Boris Johnson volt miniszterelnök kormánya 2022 áprilisában kötött megállapodást Ruandával arról, hogy az európai kontinensről embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérőket a brit hatóságok áttelepíthetik a közép-afrikai országba.

A brit legfelsőbb bíróság azonban tavaly novemberben jogellenesnek minősítette a tervet. A legmagasabb brit jogi fórum határozata szerint ugyanis a megállapodás nem küszöbölte ki annak a kockázatát, hogy a Nagy-Britanniából áttelepített menedékkérőket a ruandai kormány visszatoloncolja azokba az országokba, ahonnan elmenekültek, vagy más olyan országokba, ahol jogsérelem vagy üldöztetés érheti őket.

A jelenlegi brit miniszterelnök, Rishi Sunak kormánya e végzés megkerülése végett olyan tervezetet dolgozott ki, amely jogszabályban rögzíti, hogy Ruanda biztonságos áttelepítési célország. A most elfogadott törvény így gyakorlatilag kiveszi a bíróságok hatásköréből annak meghatározását, hogy az afrikai ország biztonságosnak tekinthető-e az áttelepítettek számára. A tervezetet hosszas vita és huzavona után a héten fogadta el a brit parlament.

A kormányfő szerint az első járatok 10-12 hét múlva szállhatnak fel, és a repülőgépek havonta többször indulnak majd útnak Ruanda felé, „folyamatosan egészen addig, amíg a csónakokat nem sikerül megállítani”. Sunak kijelentette: a brit kormány kegyetlen, globális kiterjedésű embercsempész bandákkal áll harcban, és ezeket a szervezeteket egyáltalán nem érdekli, hogy emberéleteket kockáztatnak, amikor útnak indítják a tengeri utazásra alkalmatlan csónakokat Nagy-Britannia felé.