A barcelonai lövöldözésben megsérült magyar állampolgár már nincs közvetlen életveszélyben, és mellette van a családja – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.


Fotó: ShutterStock.com, illusztráció

Egy magyar férfi életét vesztette, egy magyar nő pedig súlyosan megsebesült abban a lövöldözésben, amely csütörtökön tört ki a Barcelona közelében található Vilanova i la Geltrú spanyol tengerparti település egyik bárjában. A La Vanguardia című újság pénteken azt írta: a támadó elmenekült, a hatóságok nagy erőkkel keresik. A helyi hatóságok egyelőre részleteket nem közöltek a lövöldözésről, de kezdettől fogva hangsúlyozzák, hogy nem terrorakcióról van szó. A sajtó szerint személyes ügy állhat a támadás hátterében.
    
A KKM is megerősítette, hogy a lövöldözés halálos áldozata egy magyar állampolgár.
    
Azt írták: a barcelonai konzul is a helyszínen tartózkodik, a barcelonai főkonzulátus munkatársai pedig folyamatosan tartják a kapcsolatot a hatóságokkal, valamint minden hozzátartozóval. A barcelonai főkonzulátus munkatársai a fejleményekről azonnal tájékoztatják a KKM-et, amely folyamatosan tájékoztatja a sajtót is.
    
A KKM információik szerint a rendőrség különleges egysége nyomoz az ügyben.

MTI