A KDNP-s Hollik István pénteken arra szólította fel az MSZP-t, a DK-t és a Jobbikot, hogy tisztázza, milyen kapcsolatban állt a Kun-Mediátor Kft.-vel, Dobrai Sándornéval, a társaság Belize-ben elfogott vezetőjével és a vállalattal egy érdekeltségi körbe tartozó cégekkel.

Fotó: mti, mészáros jános
Fotó: MTI, Mészáros János

A Bróker Marcsiként emlegetett 62 éves karcagi asszony ellen csalás megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Hollik István országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a nő mintegy ezer embert károsított meg összesen csaknem 20 milliárd forinttal.
    
A kereszténydemokrata politikus szerint az ellenzéki pártoknak több kérdésre is válaszolniuk kell az ügyben.
    
Ezt egyfelől azzal magyarázta, hogy „Bróker Marcsi közeli ismerőse”, Szeivolt István tulajdonában van a karcagi Fehér Holló rendezvényközpont, ahol sok baloldali megfordult, például Gyurcsány Ferenc és Vadai Ágnes, a DK vezetői. Egyes hírek szerint Vadai Ágnes a 2002-es és a 2006-os választásokon – amikor még az MSZP-ben politizált – jelentős anyagi segítséget kapott attól a cégcsoporttól, amelynek tagja volt a Kun-Mediátor – tette hozzá.
    
Hollik István ezek alapján arra szólította fel az MSZP-t és a DK-t, haladéktalanul számoljanak be arról, „milyen támogatásokat kaptak” a csaló nőtől.
    
A KDNP-s képviselő szerint másfelől „a Jobbik is érintett lehet a csalási ügyben”, mert – fejtette ki – 2010-től az Épkar Zrt., amelynek érdekeltségébe tartozott a Kun-Mediátor Kft. is, „a Jobbik szekértolója lett Karcagon”. 2014-ben már az a Lukács László György lett a Jobbik karcagi képviselőjelöltje az országgyűlési választáson, aki az Épkarral és vezetőjével, Szeivolt Istvánnal is több szálon kapcsolatban állt – mondta, megjegyezve, hogy Lukács László György apja látta el az Épkar jogi képviseletét.
    
Egy jobbikos önkormányzati képviselő, Filó András pedig, aki interpellálni próbált az Épkar egyik szerződésének ügyében, azt a kérést kapta a Jobbik vezetésétől, hogy ne mondja el interpellációját, mert az Épkar támogatja a Jobbikot – folytatta Hollik István, jelezve: Filó András nem volt hajlandó teljesíteni ezt a kérést, és ki is zárták őt a Jobbikból.
    
Kapott-e a Jobbik vagy annak jelöltje pénzügyi támogatást Bróker Marcsitól vagy az Épkartól, és ha igen, hol van ennek nyoma, és mit kértek érte cserébe? – kérdezte.
    
Azokra a felvetésekre, amelyek szerint Dobrai Sándorné karcagi és Jász-Nagykun-Szolnok megyei fideszes politikusokkal is kapcsolatban állhatott, Hollik István azt felelte: minden politikai szálat meg kell vizsgálni.
    
A KDNP-s politikust arról is faggatták, hogy egy lapinterjúban kifogásolta az Országházban dolgozó egyes újságírók külső megjelenését. Erre úgy reagált: egy íratlan szabályról beszélt, amelynek egyesek nem felelnek meg, vannak ugyanis olyan újságírók, akik nem odaillő öltözetben jelennek meg a Parlamentben.
    
(MTI)