Jelenlegi hely

Kijártuk az önvédelem iskoláját

Kemény időket él az ország, támadják kívülről és támadja belülről a globalizmus ötödik hadoszlopa, amely nem nemzetben és hagyományokban, hanem az Egyesült Európában gondolkodik. Hogyan tartsuk meg önmagunkat, és hogyan használjuk ehhez az egyébként látványosan gyarapodó erőnket? Erről beszélgettünk Boross Péterrel, Magyarország volt miniszterelnökével.

– Akadt egy kissé zavart erdélyi nő, aki Tusnádfürdőn kifütyülte Orbán Viktor miniszterelnököt. Lehetett-e ez jeladás a forró őszre?

– Tudatos, szervezett és felettébb tisztességtelen akció volt. Amúgy pedig súlytalan és jelentéktelen, de az ötletgazdák nyilván arra spekuláltak, hogy a média hetekig beszél majd róla. Az efféle ellenzéki megmozdulások jellemzik az utóbbi éveket. Magam nem hajlok rá általában, de most azt mondom, olyan eszközökkel kell e jelenségekkel szembeszállni, amilyeneket az ellenzék alkalmaz. Mindig gondolni kell például a „profanum vulgusra”, vagyis az egyszerű és széles néptömegekre, amelyekre csak nagyon direkt és erős effektusokkal lehet hatni. Kiélezett harc következik a választási kampány jegyében. Fel kell készülni arra, hogy az ellenzéki oldalon előkerülnek ilyen-olyan dossziék, konstruált ügyek, amelyek címzettje elsősorban a miniszterelnök lesz. Nem számít, hogy hazudnak majd. Várhatóan úgy időzítik ezeket az akciókat, hogy széles körben folyjék az általuk keltett polémia, a cáfolatoknak viszont már ne legyen idejük célba érni, és kevesebb választóhoz jussanak el, mint a gyanúsítgatások, a rágalmazások.


– Az ellenzék összetartásokon készíti fel a forró ősz katonáit. Ez már nem csak fenyegetőzés…

– Többek között azzal lehet válaszolni erre, ha a jobboldal a józan vidékre támaszkodik. Amit a mai ellenzék szellemiségében tapasztalunk, az a pestiség jelensége. Egy olyan, alapvetően hisztérikus hangulat, amelyet elsősorban a balliberális média gerjeszt. A vidék sokkal, de sokkal megfontoltabb, okosabb, mértéktartóbb. Beszélni, törődni kell vele, dicsérgetni, hogy érezze, nem a balliberális médiumok által felnagyított budapesti aszfaltjelenségek az irányadók, hanem a magyar vidék józansága. Vigyázat, ne írjuk le a fővárost, már csak azért sem, mert itt is nagyon sok vidéki gyökerekkel, kapcsolatokkal bíró ember él.


– Arról a vulgusról beszélt az előbb, amelyet az ellenzék nagy, utcai megmozdulásokba szeretne belesodorni. Sikerülhet ez neki?

– Az elvi esély megvan rá, de eddig ilyet nem tudtak összehozni. Úgy kameráznak a stábjaik, hogy kisebb, akár 10-15 fős tüntetéseket is nagy megmozdulásoknak láttassanak. Szerintem az ilyen akciókat könnyen kiolthatná már ott a helyszínen egy-egy jobboldali ellentüntetés.


– Ahogy a taxisblokád idején is az antallista ellentüntetők mentették meg az országot?

– Végül is igen. Ellen-vonulni, ellen-skandálni, ellen-ott lenni. Ez a feladat. A rendőrségi közbelépés, az már kényes téma. Mert a csürhe csak arra vár, hogy mikor emelkedik a magasba végre egy gumibot. És akkor miden harag a kormányra zúdul nyugat felől.


– Őszintén szólva nem is a Nyugattól, hanem önmagától fél az ember leginkább. Meddig bírja még a nyomást ez a nép? Zsarolják, fenyegetik vagy éppen üveggyöngyökkel kápráztatják… A migrációs válság elleni fellépés közös nevező lehetne minden hazai politikai erő számára. De Botka például nem a hazai választók szavazataival, hanem Brüsszel külső segítségével akarja megszerezni a hatalmat, amikor azt mondja: lebontaná a kerítést…

– Nagyon is erős a mai magyarság nemzettudata, ami hosszú generációk örökségeként él benne. Néha úgy tűnhet, mintha elszunnyadna, valójában nem semmisül meg sohasem. Amúgy pedig a kampányban végig hangoztatni kell, hogy mit tervez migránsügyben az ellenzék, és aki rájuk szavaz, az egy nagy Keleti pályaudvart csinál az országból. De azokat a választókat is el kell érni, akik nem érzékelik a bajt. Nekik a nyugat-európai, ezen belül is például az olaszországi állapotokat kell még alaposabban megmutatni, okulásul.


– Sokféleképpen magyarázható és ábrázolható Brüsszel és Budapest ellentéte. Ön szerint mi történik itt valójában?

– A történelem folyamán eddig csak hódítás útján jöttek létre a birodalmak. Az unió az első kísérlet különféle államok önkéntes összeállására egy olyan földrészen, ahol nemzeti szempontból elkülönült népek élnek. Nehéz ezt megoldani. Az alapító atyák, Schuman és Adenauer arra törekedtek, hogy eszményekre épüljenek e népek kapcsolatai, és az unió a vesztfáliai békére hasonlítson, amely azt mondta az érintett államoknak, hogy „abba nem szólunk bele, amit belül csinálsz”. Ezzel szemben az unió azokat az ügyeket erőlteti, amelyekre még nem érett meg az idő, de már sietne nyélbe ütni őket.


– Az Egyesült Európára gondol?

– Igen, arra. És a módszerekre meg a hátsó gondolatokra, amivel létrehoznák. Olyan fokú már a német megalkuvás, kishitűség és megalázkodás, hogy a franciák és az olaszok elérhetik, hogy a németek jövedelmeiből és teljesítményéiből pótolják a gazdasági hiányosságaikat. Annak idején sokat beszélgettem Helmut Kohllal. Többször járt Magyarországon, jobban ismerte a magyarok és németek történelmi kapcsolatait, mint bárki. Nagy műve, a német egyesítés, ma már nem jöhetne létre, napjaink német vezetése ezt már nem akarná. Egyébként közvetlenül az egyesítés után is súlyos megosztottságot teremtettek egyes német politikusok, megszülve a híres „Ossi–Wessi”, vagyis keletnémet–nyugatnémet ellentétet, ami a morális lezüllés kezdetének szomorú bizonyítéka volt.


– A miniszterelnök több nyilatkozata is azt sugallta, hogy a V4 komoly szövetséggé vált, és a szuverenitás, a nemzetállamiság, az ellenállás szimbóluma lett. Hosszú távú együttműködés is lehet ebből a formációból?

– Nemrég nyilatkoztam a sajtónak, hogy az Atlanti-óceánhoz szögezett Brüsszel nem lehet az európai közösség zászlóvivője, mert kínos mentalitásbeli egyoldalúság jellemzi. Az amerikai védőernyő alatt ellustult és a mindenféle torz szellemi irányzatnak hódoló Nyugat nem tud mit kezdeni például az ukrán vagy a balkáni helyzettel. Mert nem érti. Ahogy nem érti Európának azt a felét sem, amely annak az ösztönének engedelmeskedik a migrációval kapcsolatosan, ami a szovjet megszálláskor alakult ki benne. Ez a védekezés ösztöne, amely a nemzeti gondolat talpazata volt itt mifelénk évtizedeken át. Ellenállás a Szovjetunió által ránk erőltetett kommunista eszmékkel szemben. A Nyugatnak ezt nem kellett megélnie, tehát nem is ismeri. Ezért a Lajtán túli népek hagyták elveszni saját gyökereiket, hagyományaikat. Teljes odaadással hajoltak meg Amerika előtt, kialakítva az emberi jogok fura és torz kultuszát, amelyben nem szokás a többség érzékenységével törődni, mivel minden aberráció az emberi szabadságjogok része. Ez a világ elvesztette az eszményeit, és megfeledkezett az Egek Uráról, a hitbéliség alapjairól. Nem arról van szó, hogy valaki vallásos vagy sem, hanem arról, hogy képes-e megőrizni a kereszténység által lelkébe ültetett morális életszemléletet. Csak tetézi a bajt, hogy a brüsszeli elit szellemi és erkölcsi színvonala nem üti meg azt a mértéket, amelyik túllépne a szűkebb befolyásoltságon, és látná az egészet. Jobb lenne tehát az EB-t Krakkóba vagy mondjuk Drezdába helyezni.


– A morálról beszélt… Úgy tűnik, a hazai ballib politikusok sem állnak jobban. Amint a szocialisták miniszterelnök-jelöltté választották Botka Lászlót, máris szaladt Brüsszelbe, mószerolni a kormányt és az országot…

– Igen, mert a balliberálisok muníciója nyugatról érkezik. Többek között olyan módszerekről van szó, amelyekkel ott már alaposan megdolgozták a társadalmakat. Persze, nyugaton is ébredeznek egyes rétegek, de még mindig vannak olyanok, akikkel sikeresen elhitették, hogy Orbán Viktor diktátor. Egyébként már nem is a pártok, hanem a médiumok harcolnak egymással, és látjuk, hogy mérhetetlen hazugságokat is elbír a tévé képernyője. Ez megy Amerikában is. Nem biztos, hogy Donald Trump elég erőt tud mutatni majd saját médiaellenzékével szemben, amely olyan hevesen rántott kardot a megválasztása után. De drukkolok neki, mert a nemzeti önérdeket újra értékké és mércévé tette.


– Kétségtelenül növekszik Magyarország külpolitikai szerepe és súlya. Lehet-e híd vagy komp idővel Nyugat és Kelet, Amerika és Oroszország között?

– Ehhez kicsik vagyunk, ezt a nagyhatalmak gőgje nem engedné. Orbán Viktor mint politikai személyiség ismertté vált Európában, ez már önmagában nagy dolog. Amúgy talán jobb is, ha nem keveredünk bele a nagy, átláthatatlan kavargásba. Az amerikai képviselőház nemrég olyan döntést hozott, hogy szigorítani kell a szankciókat Oroszországgal, Észak-Koreával és Iránnal szemben. Ez az ostoba döntés oda vezethet, hogy Moszkva csak úgy tud kitörni az elszigeteltségéből, ha Peking felé fordul. Ezzel egy teljesen új világpolitikai konstelláció keletkezhet. Kína nagyon erős, nem is tudjuk, mennyire az. Katonai, gazdasági értelemben egyaránt. Peking a jüant nemzetközi pénzzé akarja tenni… Több bölcsességet kellene mutatnia a Nyugatnak. Benne a németeknek is, akik épp akkor fogadták el a törököket elítélő parlamenti határozatot az 1915–1917 közötti örmény népirtás kapcsán, amikor Ankara kulcsszerepet játszhat a migránsválság kezelésében.


– Az Európai Bizottság tagjai sem okosabbak Merkeléknél. Mintha eleve kontraszelektált emberek kerültek volna oda…

– Ők az európai politikusok harmadik vonalát képviselik. Juncker vezeti az EB-t, aki semmit sem tud az országok problémáinak, belső gondjainak természetéről, hiszen ő egy városállam feje, mondjuk úgy, polgármestere volt tulajdonképpen. Az egész EB a nagy országok befolyása alatt áll. Ki is mondják, hogy a franciák azért léphetik túl évről évre büntetlenül a háromszázalékos költségvetési­hiány-küszöböt, mert ők a „nagy franciák”. Bennünket viszont agyongyötörtek ezért is. De lengyeleket is szívesen piszkálják. Pont őket, akiktől ha százszor kérnének bocsánatot, az is kevés volna. Mert belesodorták a lengyeleket a második világháborúba, aztán a német támadásnál faképnél hagyta őket Párizs és London, noha érvényes katonai segítségnyújtási szerződésük volt Varsóval. És amikor véget ért a világháború, akkor pedig odadobták a sokat szenvedett lengyeleket azoknak az oroszoknak, akikkel már évszázadok óta folyamatosan konfliktusaik voltak. Ez nem is politikai, hanem erkölcsi kérdés.


– Ha már a bölcsességről van szó, a magyaroknak közel hatszáz éves tapasztalatuk van arról, hogy képtelenség a nagyon eltérő kultúrákat integrálni. Miért nem kérdeznek meg ezzel kapcsolatosan bennünket?

– Eltérő kultúrák? Sokszor még az egymáshoz nagyon hasonló kultúrák integrációja is roppant keservesen halad előre. Nem kérdeznek, mert nem szeretnek szembenézni a valósággal. Egy angol birtokos hozhatott néhány cselédet magának a gyarmatokról. Nem volt gond. A németek munkásokat toboroztak Törökországból, ezzel sem volt gond. Ám ha az idegenek aránya elér egy adott szintet valamely országban, azonnal megszűnik az integrációs hajlamuk. És több európai országban már átlépték a kérdéses limitet, innen kezdve saját törvényeik és kultúrájuk, saját szokásaik szerint akarnak élni. Amikor megérkezett Németországba a vendégmunkások első nagy hulláma, 30 százalék lett a vegyes házasságok aránya. Ma egy százalék. Ez mindent elmond.


– Bezárkóztak?

– Igen. És van kultúrájuk, az eszményeit vesztő Nyugat-Európának viszont nincs. Leépítette azokat az értékeket és ideákat, amelyek nemzetté tesznek egy népet. Láthatjuk, hogy a harmadik generációs migránsok is visszatérnek gyökereikhez. Mert inkább egy szigorral teli kultúrában, mint a szellemi és erkölcsi nihilben érzik jól magukat.


– Közeledik a jövő évi választás. Elég lesz-e a polgári oldal számára az egyszerű parlamenti többség megszerzése, vagy szükség lenne továbbra is a kétharmadra?

– A lényeg a győzelem! Ha ez eléri a kétharmados szintet, annál jobb, de alapvetően a nagy győzelem a fontos. Itt hívom tetemre a jobboldali médiumokat, mert a 2002-es és a 2006-os választások előtt rátámadtak a társadalom kritikus hangú részére, arra, amelyik a kifogásai és morgolódásai ellenére is a polgári pártokra szavazott volna, ha nem ront neki a sajtó. Legyünk észnél! Nyolcévnyi kormányzás után mindig vannak olyan társadalmi csoportok, akiknek nem tetszik valami. Ők kritikusok, de nem ellenségek.


– Ön az Antall-kormány emblematikus figurája volt. Az ellenzék most azt akarja elárulni az európai föderalizmus jelszavával, amit önök létrehoztak: Magyarország függetlenségét. Ezt akár személyes sértésként is értelmezheti Boross Péter…

– Az a kormány a keresztény kultúrára és annak gyökereire támaszkodott, a nemzeti mítosz elmélyítésén fáradozott. Tette ezt úgy, hogy sokkal rosszabb állapotban volt az ország több szomszédjához képest is, mint ma. Csehszlovákiának például csupán 5 milliárd dolláros államadóssága volt, nekünk 22 milliárd. Mégis talpára állítottuk az országot, a szovjet csapatok elhagyták hazánkat, szabadok lettünk. Csoda-e, hogy rosszul esik, ha valakik ezt le akarnák rombolni?

Sinkovics Ferenc

 

Lapszám: