Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a mostani „Stop Soros” törvényjavaslat a legszigorúbb, mert büntethetővé tenné, ha valaki szervezi, elősegíti az illegális bevándorlást, tehát arra buzdítja a bevándorlókat, hogy játsszák ki az uniós vagy a magyar törvényeket.

Fotó: MTI, archív, illusztráció


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Az államtitkár pénteken az M1 aktuális csatornán az ellenzéki pártok „Stop Sorosra” adott reakcióiról úgy fogalmazott: örülnének, ha lennének ellenzéki pártok, amelyek megváltoztatnák korábbi véleményüket. De ennek még nem látni nyomát, mert volt egy többpárti egyeztetés a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter részvételével, ahol egyetlen ellenzéki párt sem jelezte, hogy támogatná a törvényt – tette hozzá.
    
Dömötör Csaba úgy értékelt: a választás egyértelmű üzenete volt, hogy a biztonsági szempontokat érvényesíteni kell, és az ellenzéki pártok nem értették meg ezt az üzenetet.
    
Azzal kapcsolatban, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szerint a „Stop Soros” egy „lex Helsinki Bizottság”, az államtitkár azt mondta: a törvényjavaslatnak a kormány álláspontja szerint nincs köze a civilekhez. Amiről szó van – folytatta -, az „az embercsempészet egy formája”, hogy jogi és más eszközökkel segítik az illegális bevándorlást, és „a kormány nem fogja tétlenül nézni, hogy gyengítsék az ország biztonságát”.