Újságnyomtatásra és terjesztésre kérte híveit a Párbeszéd a párt Facebook-oldalán.

Fotó: MTI/Marjai János

A Párbeszédnek nincs pénze ahhoz, hogy az ország minden háztartásába eljusson Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti újságja. Ezért arra kérünk benneteket, hogy nyomtassátok ki és terjesszétek a lakóhelyeiteken! Szervezzük meg magunkat, hogy aztán közösen építhessünk egy olyan Magyarországot, ahol mindenki számít.

– szólnak a szívhez szóló sorok. A pártnak már van némi kuncsorgási gyakorlata, ami állításuk szerint sikerrel zárult, ezért tudták Karácsony Gergely miniszterelelnök-jelölt újságját sok háztartásba eljuttatni.

Azonban a cél a kormányváltás, amihez több százezer újság édeskevés. Ezért most arra kérünk benneteket, hogy nyomtassátok ki Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti fekete-fehér újságját és terjesszétek a lakóhelyeiteken!

– írják a párt honlapján. Az újság címe a párt szlogenjéül választott „Legyen Karácsony!”. A Párbeszéd tagjai előszeretettel sütik el a szellemes(nek szánt) mottójukat, valószínűleg Tordai Bence szóvivő a csúcstartó, aki Facebook-bejegyzésében nemrég ezt írta:

December 24. legyen szünnap? Igen, LEGYEN KARÁCSONY! Ki legyen a következő miniszterelnök? LEGYEN KARÁCSONY! És ki legyen az, aki bevezeti az alapjövedelmet Magyarországon? LEGYEN KARÁCSONY!

De kanyarodjunk vissza az újsághoz. A pártnál igyekeztek mindenre gondolni, így hosszú nyomtatási segédlettel próbálták támogatni a lelkes hívek boldogulását a modern technikával. A teljes újság elérhető online is. Nem árulunk el nagy meglepetést, ha leírjuk: az újság Karácsony Gergelyt mutatja be, életútját, céljait, kedvenc receptjét, és majd’ minden oldalon szerepelnek képek is róla. A kiadvány egy interjúval indít, amelynek első kérdését és az arra adott választ érdemes idézni:

Kezdjük az elején. A mostani viszonyokat ismerve, Ön szerint Orbán Viktor legyőzhető?

Karácsony Gergely: Biztos vagyok benne, hogy igen

– válaszolja szerényen a pártjával 0 és 1 százalék között mért politikus. Az újságban bemutatják röviden a párt programját, amelynek első pontja az alapjövedelem:

Havi 30 ezer forint a gyerekeknek, 60 ezer a felnőtteknek

– kecsegtetnek Karácsonyék. Ígérnek még több bérlakást, magsabb béreket, nyugdíjemelést, igazságos adót, több pihenést stb., ahogy az ilyenkor lenni szokott, de van egy-egy érdekesebb elem is a rövid összefoglaló listában:

  • Új közmédiát hozunk létre
  • Visszaadjuk a civilek autonómiáját és politikamentesítjük a forráselosztást
  • Felszámoljuk a Fidesz-klientúrát a kultúrában
  • Nemi kvótát vezetünk be a választásokon és a tőzsdei cégek vezetésében
  • Azonos jogok az azonos nemű pároknak
  • Kárpótoljuk a Fidesz-rezsim áldozatait
  • Új Alkotmány, új Alkotmánybíróság
  • Választójog 16 évtől

A program teljes egészében ITT olvasható el.

Az újságban a bulvárosabb tartalomnak is hagytak némi teret, így azt is megtudhatjuk, hányas Karácsony Gergely lába, de kiderül még az is, hogy fiát, Miskát gyakran viszi magával egy-egy tüntetésre. Szép családi program ez is. Kinyomtathatjuk Karácsony kedvenc legényfogó levesét is, de olvashatunk egy-egy ajánlást Hajós András zenésztől és Bálint gazdától is, miért támogatják a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét. Az újság készítői kedveskedtek egy Karácsony Gergelyről szóló keresztrejtvénnyel is az olvasóknak, a helyes megfejtést beküldők között pedig „izgalmas nyereményeket” sorsolnak ki, de konkrétumokba sajnos nem bocsátkoznak. 

-EN-