Fontosnak nevezte az összehangolt indulást a parlamenti választáson Juhász Péter, az Együtt elnöke és Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az Együtt országos politikai tanácsának szombati budapesti ülésén.

Fotó: MTI, archív

Juhász Péter kiemelte, kizárt, hogy sikerüljön kormányt váltani, ha az egyéni választókerületekben nem egy ellenzéki induló áll szemben a Fidesz jelöltjével, ez pedig „az össz-ellenzéken múlik”. Hangsúlyozta, az önálló induláshoz szükséges program megalkotásán és a jelöltek kiválasztásán túl fontosnak tartják, hogy „a nemzetnek legyen kormánya, amely érte politizál”.

Ezért hajlandóak vagyunk visszafogottan, pártérdekeinkkel adott esetben szembe is menve politizálni – fogalmazott. Erre példaként említette az ellenzéki erők koordinált választási indulását, sajnálatát fejezve ki, hogy egyes pártok elutasítják a közös jelöltállítást.

Elegük van az embereknek abból, hogy mindenki önállóan szeretné megvalósítani önmagát, önérdekből – mondta Juhász Péter, megjegyezve, hogy a két párt nyitott arra, hogy mások is csatlakozzanak az együttműködésükhöz.

Karácsony Gergely szerint a siker egyik kulcsa az lesz, hogy a választókat rávegyék, a két szavazatukat „okosan osszák be”, az egyikkel a sokszínű ellenzéki tábort megszólítani képes jelöltet támogassák, a másikat pedig a számukra legszimpatikusabb listára adják.

Mint mondta, sokáig vártak a hozzájuk hasonlóan gondolkodó pártokra, most is nyitva van az ajtó, de már „el kell indulnunk, dolgoznunk kell, szövetséget kell kötnünk, koalíciókat kell alkotnunk”, és meg kell találni a 106 egyéni jelöltet.

Karácsony Gergely szerint nem csupán az Orbán-kormány, de az annak hatalomra kerüléséhez vezető körülmények helyes kritikáját is meg kell fogalmazniuk, olyan ajánlatot téve a választóknak, amely „nem az Orbán-kormány előtti múlt, hanem az Orbán-kormány utáni jövő felépítéséről szól”.

Mint mondta, az Együtt és a Párbeszéd programja sokban hasonlít egymáshoz, ennek elemeként említette, hogy „nincs liberális demokrácia összetartó társadalom nélkül”, a jövő Magyarországát pedig tudásalapúvá kell tenni.

MTI