Fotó: MTI/Faludi Imre, illusztráció

Az országgyűlési képviselők közül van, aki autóvásárlással kezdte az idei évet, más márkás régi karórát vett, egyesek ingatlanba fektették pénzüket és vannak olyan képviselők is, akik eladósodtak tavaly – derül ki a parlament honlapjára szerdán felkerült vagyonnyilatkozatokból.

Kövér László házelnök nyilatkozata szerint továbbra is felerészben tulajdonosa egy szigetszentmiklósi lakóháznak, megvan a 2014-ben vásárolt Skodája, nem változtak értékpapírban elhelyezett megtakarításai, viszont 2,5-ről 4 millióra nőtt pénzintézeti számlakövetelése, és 10 millió forint hitelt vett fel egy pénzintézettől. Az Országgyűlés elnöke diplomáciai kapcsolattartás keretében kapott ajándékokat, könyveket, dísztárgyakat, köztük két bronzszobrot.

Több képviselő is autót cserélt és márkahűnek mutatkozott: Balla Mihály (Fidesz) a Ford, B. Nagy László (Fidesz) a Mercedes, Rubovszky György (KDNP) a Renault, Szabó Tímea (független) a Citroen, Szászfalvi László (KDNP) a Volkswagen, Varga Gábor (Fidesz) a Honda, Bóna Zoltán (Fidesz) a Skoda, Bencsik János (Fidesz) pedig a Dacia mellett tette le ismét a voksát. A kormánypárti frakcióból Czerván György egy BMW X3-asra váltotta fel 1998-ban vásárolt VW Golfját, Czomba Sándor szintén egy Golf után váltott Ford Mondeóra, Kerényi János egy 3 éves BMW-t vett 30 éves terepjárója mellé, Kovács Sándor pedig Skoda Superbet lízingel. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke Volkswagent, Pócs János Kiát vett, Riz Gábor pedig BMW X-3-ast az Opelje helyett. A KDNP-s Földi László egy Renault Twingot és egy Yamaha motorkerékpárt vásárolt, frakciótársa Hollik István pedig Ford Mondeót.

Az MSZP-s képviselők közül Burány Sándor megszabadult Fordjától, most egy Skoda Suberbet használ, amit az Országgyűléstől, saját pártjától illetve frakciójától kapott ingyenes juttatások között sorol fel. Gőgös Zoltán 2017-et autóvásárlással kezdte, január 5-én vett egy Toyota Avensist a 2015-ben vásárolt Skoda Superbje mellé, ezen felül megvan még korábban vett lakókocsija és motorkerékpárja is. Legény Zsolt Skodát vett, Mesterházy Attila pedig Honda motorját BMW-re cserélte, emiatt 800 ezerről 2,2 millióra nőtt banki tartozása. Harangozó Tamás Audiról Peugeot-ra váltott, de megtartotta 2010-ben örökölt Wartburgját, valamint jelentősen növelte adósságát, hiszen míg tavalyi nyilatkozata szerint összesen 4,5 millióval tartozott pénzintézeteknek és magánszemélyeknek összesen, addig most 4,7 millió forintot tüntet fel pénzintézeti tartozásként és 10 millióval tartozik magánszemélyeknek.        

A jobbikos Dúró Dóra egy Citroen C4 Picasso típusú autót vett, de már nincs meg Renault Meganja, férjével, Novák Előddel közös banki tartozása 9,75 millióról hat millióra csökkent, továbbra is 7,5 millióval tartoznak magánszemélyeknek. Párttársa, az ötgyerekes Kulcsár Gergely Hyundait vett, a jobbikos Magyar Zoltánhoz hasonlóan, Rig Lajos Fordot vásárolt, Szilágyi György pedig lecserélte 2012-ben vett Ford Mondeóját egy 2012-es évjáratú Volkswagen Passatra.

Az LMP-s Sallai R. Benedek az egyik legnagyobb ingatlantulajdonos a képviselők között. A mezőgazdasággal foglalkozó képviselő 6 oldalon sorolja ingatlanjait, amelyek száma hárommal bővült 2016-ban, két legelővel és egy szántóval. A korábbi cecei polgármester, Varga Gábor (Fidesz) is oldalakon át sorolja ingatlanjait, szőlőit, szántóit. Tavaly egy 2 hektáros cecei szántóval bővült ingatlanvagyona és felerészben tulajdonosa lett egy mezőgazdasággal foglalkozó kft.-nek. A fideszes Font Sándor soltvadkerti lakóháza, üdülője, szőlői, erdői és szántója mellé, tavaly felerészben tulajdonosa lett egy 63 négyzetméteres lakásnak is, földjei után pedig mintegy 1,6 millió forint területalapú támogatást kapott.

A fideszes Győrffy Balázs, az agrárkamara elnöke Nemesgörzsönyben vett 2016-ban gyepet és szántókat, ezen a településen van még szántója, erdője építési telke, valamint Nagyatádon és a Takácsiban is több földterülettel rendelkezik. Több ingatlant is vett a jobbikos Sneider Tamás Aldebrőn tavaly: két üres telket, egy szántót és egy zárkerti gyümölcsöst. Pintér Tamás, aki tavaly lett a Jobbik országgyűlési képviselője, egy dunaújvárosi lakást és egy Hondát vett.

Vigh Lászlónak (Fidesz) tavalyi nyilatkozatában egy három hektáros dióskáli gyep is szerepel, amelyhez 2000-ben jutott hozzá örökléssel, idei nyilatkozatában ezen az ingatlanon már egy 80 négyzetméteres pincét is feltüntet. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője Debrecenben vett egy lakást meglévő lakóháza mellé, Hende Csaba pedig a XII. kerületben vett egy 108 négyzetméteres lakást garázzsal együtt, amelynek felerészben lett tulajdonosa. A fideszes Horváth István Bikácson vett két szántót és egy BMW X5-öst lízingel, miközben 10 millióról 36 millióra növelte banki tartozását. Zombor Gábor (Fidesz) megvált egy 2000-ben vásárolt 549 négyzetméteres kecskeméti ingatlanától, amelynek felerészben volt tulajdonosa. Az ezért kapott pénzt tavaly decemberben féléves kincstárjegybe fektette, amelynek névértéke 30 millió forint.

 Az MSZP volt elnök-frakcióvezetője, Tóbiás József Érdről egy 721 négyzetméteres ingatlanba költözött Törökbálintra és tavaly óta bérel egy Skoda Superbet is. Tóbiás József magánszemélyekkel szembeni 3 millió forintos tartozása már nincs meg, viszont több mint 10 milliós lakáshitellel még tartozik. A szocialista Tóth Csaba tavaly elcserélte II. kerületi 118 négyzetméteres ingatlanját nagyjából egy ugyanakkora ingatlanra a II. kerületben. Frakciótársa, Varga László tavaly egyötöd részben örökölt egy miskolci lakóházat és szintén örökségből vásárolt egy 635 négyzetméteres telket, rajta egy 30 négyzetméteres bontandó épülettel. Új autója is van: eladta Citroen C5-jét és Fiat Puntóját, helyette egy 2013-as Opel Insigniát vett.

A DK színeiben politizáló Varju László, akinek korábban egyáltalán nem volt ingatlanvagyona, 2016 novemberében a Baranya megyei Mágocson egyharmadrészt megörökölt egy lakóházat, valamint visszafizette tartozásait: 2015-ben magánszemélyeknek még 6, banknak 2 millióval tartozott. Varju László hat cégnek is tulajdonosa, de csak kettőnek a nyereségéből részesedik, emellett pártjának újságot is szerkeszt, ezért összesen 698 ezer forintot kapott. A DK-s Vadai Ágnes pártja képzési központjának vezetőjeként kap eseti díjazást, tavaly ebből 698 ezer forinthoz jutott.

Több képviselőnek is van régi autója vagy különleges vagyontárgya: a nyíregyházi fideszes Vinnai Győző továbbra is tulajdonosa egy 1989-es évjáratú, ugyanabban az évben vásárolt Lada 1300s autónak, Bíró Márknak (Fidesz) egy 1973-as Mercedese, Kubatov Gábornak pedig négy Opel Kadettje van. A fideszes Budai Gyula továbbra is tulajdonosa két oldenburgi sportlónak, az MSZP-s Bárándy Gergely feltünteti metszet-, festmény-, érme- és kitüntetés-, valamint műtárgygyűjteményét, illetve családi ékszer-, óra-, és bútor-gyűjteményét, a fideszes Bánki Erik pedig ezüst étkészletét. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára megtartotta 1985-ben vásárolt három személyes túrakenuját és motorcsónakját. Nyitrai Zsolt (Fidesz) értékes könyvei és antik órái mellé tavaly egy 1942-es „Breitling kronográf” órát vásárolt.

A képviselők többségének van megtakarítása, amelyet értékpapírokban, részvényekben, takarékbetétekben tartanak. A fideszes képviselők közül Kontrát Károly növelte megtakarításait, míg előző nyilatkozata szerint 6,4 millió forintja volt kincstárjegyben és befektetési jegyben, ezt tavaly 20 millióra növelte, emellett bankban 6 millió helyett már 16 millió forintot tart, tartozása továbbra sincs. Frakciótársa Manninger Jenő 3,7-ről 10 millióra növelte megtakarításait, viszont 14 milliós tartozása lett magánszemélyek felé. Farkas Flórián tavaly törlesztett hiteleiből, így már csak 3,1 millió forinttal tartozik pénzintézeteknek és másfél millióval kevesebbel, 9,5 millióval magánszemélyeknek. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca államtitkára pénzintézeti számlakövetelése 12 millióról 28 millió forintra nőtt 2016-ban. A NAV-elnök szerkesztői tevékenységért két cégtől is kap pénzt, havonta bruttó 270 ezer, illetve 249 ezer forintot.

A szentesi fideszes Farkas Sándor tavaly felvett 20 millió forint hitelt egy pénzintézettől. L. Simon László volt államtitkár földjei után több mint 11 millió forint mezőgazdasági jellegű támogatást kapott, míg a fideszes Dunai Mónika, aki korábban egy XVII. kerületi általános iskola igazgatóhelyettese volt, tavaly egyszeri, 624 ezer forintos jubileumi jutalomban részesült a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól. A fideszes Simonka György kezességvállalás miatti kötelezettsége 85,8 millió forint, Tuzson Bencének pedig 17 millióról 34 millióra nőtt pénzintézeti számlaösszege, míg más szerződés alapján fennálló 128 millió forintos pénzkövetelése 92,8 millióra csökkent. Eddig nem volt tartozása, tavaly azonban 12,5 millió forintot kért kölcsön magánszemélyektől a KDNP-s Rubovszky György. Párttársa, Vejkey Imre tavaly óta elkezdett félretenni nyugdíjas éveire: havi 20 ezer forintot fizet be Allianz nyugdíj-előtakarékossági számlájára.

Az MSZP politikusok közül Hiller István 5 millió forintról 10-re növelte féléves kincstárjegyben tartott befektetését, valamint takarékbetétben elhelyezett megtakarítását 1,2 millióról több mint 5 millióra gyarapította, miközben 15-ről 13,6 millióra csökkent devizahitele.

A független Kónya Péter jelzi, hogy 1,5 millió forint bírósági illetéket befizetett elveszített munkaügyi pere miatt, ugyanakkor az adóhatóság visszautalta számára a 2012-ben a végkielégítéséből levont 98 százalékos adót, több mint 4 millió forintot.

A nyilatkozatok alapján tavaly egyedül az MSZP-s Velez Árpádnak született gyermeke.

MTI